Létrehozva: 2022.05.10.
Módosítva: 2022.05.10.

Ez a magyar sztár vásárolta meg az érettségijét

A sztárvilágban nem meglepő, ha valaki iskolai tanulmányai helyett karrierjére koncentrál. Legtöbbjük nem érzi a bizonyítvány hiányát és elégedett elért szakmai sikereivel. Olyan is akad köztük, aki érettségi nélkül diplomázott, vagy éppen nyolcezer forintért vásárolt magának érettségit.

Az idén érettségiző diákok már javában írják a középszintű felmérőket. Stresszes időszak ez számukra, ugyanis tudják, hogy az eredmény befolyásolni fogja, merre halad tovább életük. Vannak azonban olyan szerencsés hírességek, akik érettségi bizonyítvány hiányában is ki tudták bontakoztatni tehetségüket, sőt, igen sikeres életpályát futnak be. 

Tóth Andi

Tóth Andi nem szerezte meg az érettségi bizonyítványát, helyette inkább karrierje építésére koncentrál.

„Lehet, hogy nincs érettségim, de felépítettem egy karriert, eltartom magam, önálló életet kezdtem 16 évesen egy új országban, amire büszke vagyok” - mesélte az énekesnő egy korábbi interjújában a HOT! magazinnak.

Görög Zita

Görög Zitára már kislány korában felfigyelt egy modellügynökség, ami hatással volt iskolás éveire is.

„Zűrös iskolás lány voltam, hiszen suli helyett dolgozni jártam, és még évet is kellett ismételnem a matek miatt. Végül elvégeztem a gimnázium négy osztályát, ám az érettségit nem tettem le” - vallotta be a modell a HOT! magazinnak adott interjújában. 

Tóth Gabi

„Amikor a Megasztárba bekerültem, már nem nagyon jártam iskolába. Pont akkor kezdtem a középiskolát, a kettőt pedig lehetetlen volt együtt csinálni. Mindennap négyórás vonatutat tettem meg Budapest és Tapolca között, és aztán feladtam” – mesélte Gabi egy korábbi, a Metropolitan Egyetemen tartott beszélgetésen. „Nem azért nem érettségiztem le, mert nem kell a papír. Egyszerűen annyi, hogy én a karriert és a lehetőséget választottam, ami nagyon ritkán adódik az életben. (...) Vagy ott maradok az iskolapadban és leteszem az érettségit, hogy mindenkinek megfeleljek, vagy híres énekesnő leszek.”

tóth gabi
Fotó: Szabolcs László / Ripost

Majoros Péter, Majka

Majkát 2002-ben ismerhette meg a világ, amikor bekerült egy népszerű valóságshow-műsorba. Az ózdi fenegyerek karrierje onnantól csak felfelé ívelt, híres rapper lett és boldog családapa. 

„Fiatalon százszor fontosabbnak tartottam más dolgokat. Villanyszerelő a szakmám, és azt gondolom, hogy azt sokkal nehezebb volt megtanulni, mint letenni egy érettségit. Ettől függetlenül, ha egyszer lesz időm és kedvem, nem tartom elképzelhetetlennek, hogy újra iskolapadba üljek” - vallotta be egy korábbi interjújában a rapper. 

majka
Fotó: Markovics Gábor / Ripost

Fodor Zsóka

Fodor Zsóka ugyan nem érettségizett le, de 1965-ben lediplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, ahova második próbálkozásra vették fel. Bevallása szerint színészi pályáján sokat profitált abból, hogy már fiatalon el kellett mennie dolgozni - írja a Metropol.

„Az első két évben helyzetgyakorlatokat csináltunk, miután én 14 éves koromtól dolgoztam, rengeteg élményanyagom volt, ami az érettségizett kollégáimnak, osztálytársaimnak nem volt meg” - mesélte Fodor a Tények Plusz interjújában.

Gáspár Győző

Győzike nagyot koppant, amikor kérték volna tőle az érettségijét a továbbtanuláshoz. Az egykori showman dédelgetett álmához szükséges lett volna a bizonyítvány.

„Elmentem volna kommunikációs és marketing szakra. Vonzott, jó lett volna. Elég híres tévések tanítottak volna engem. Tényleg minden nagyon jó volt, már el is készültem, hogy megyek a suliba, de kérték a papírokat... Úgyhogy le kéne előtte érettségiznem, és most mondom a lényeget, közben iskolába is fogok járni. Mert szeretnék megtanulni helyesen írni, szeretnék megtanulni finoman artikulálni, és szeretnék egyszer egy híres színész lenni!” - mesélt terveiről egy korábbi interjújában a Borsnak, azonban tudomásunk szerint még a mai napig sem szerezte meg az érettségit.

Fotó: Máté Krisztián / Metropol

Hujber Ferenc

Hujber Ferenc saját bevallása szerint már általános iskolában is nagyon rossz tanuló volt, ezért esélye sem volt bekerülni egy jó gimnáziumba. A színész nem nyugodott bele sorsába, ezért magának elintézte a papírokat.

„Miután letelt az egy év katonai szolgálat, elkezdtem az esti gimnáziumot, de hamar rájöttem, ez nem az én közegem. Egyszerűen sokkal többre tartottam magam, mint hogy ott üljek az unott tanárokkal, és három évet erre pazaroljak. Úgyhogy döntöttem, és nyolcezer forintért vásároltam egy érettségit magamnak” – mondta egy korábbi interjújában a Blikknek a színész, aki a papírok szerint a Reáltanoda utcai Eötvös József Gimnáziumban érettségizett, majd diplomát szerzett a Színművészeti egyetemen, úgy, hogy vizsgamunkájának egy 20 évvel azelőtti szakdolgozatot adott be.

origo.hu

Apró bikiniben mutatta meg tökéletes testét Szabó Zsófi - fotók

ripost.hu

Ha ezt látod a lángosozónál, menekülj!

life.hu

Mire izgul a pasi? Nem is gondolnád, mik tüzelik fel

hirtv.hu

Nagy a felháborodás Amerikában a Donald Trump elleni ítélet miatt

ripost.hu

Magasra tettük a lécet: ha ezt a kvízt meg tudod oldani hibátlanul, magasabb az IQ-d, mint 140

hirtv.hu

A tűzzel játszik a Nyugat az oroszok szerint, akik Orbán Viktorral kapcsolatban is megszólaltak

ripost.hu

Két perc alatt rúgták ki, megalázták BL-döntő előtt a világsztárt

mindmegette.hu

Tepsis finomság vasárnap délutánra: hagyományos tejszelet

ripost.hu

Áll a bál Moszkvában: Sztankovicsnak máris hadat üzentek

ripost.hu

Így vedd fel a harcot a meztelen csigák ellen

ripost.hu

Nem erre számítottunk: Kőgazdag Csabi végre válaszolt Jákob Zolinak

ripost.hu

"Harry egy idióta és megérdemli, hogy mindenki rajta röhögjön" - keményen beleszállt a hercegbe a híresség

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

"Tudom, hogy ez tiltólistás" – nem hiszed el, mit tett a várandóssága alatt Berki Mazsi

FÜLES

Elszólta magát Jakupcsek Gabriella, Bochkor Gáborról fantáziált

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fontos döntést hozott meg a nagybeteg Katalin hercegné

FÜLES

„A kapcsolatunk az nekünk szól, nem pedig az embereknek” – Pető Brúnó a magánélete körüli pletykákról vallott

FÜLES

Aggasztó: kórházba szállították a népszerű műsorvezető kislányát

FÜLES

„Már emiatt is megérte ezen a világon lenni” – kiszivárgott Tompos Kátya egyik utolsó üzenete, szívbe markoló