Létrehozva: 2023.03.29.

Rengetegen aggódnak Oláh Ibolyáért furcsa viselkedése miatt - Az énekesnő most megtörte a csendet

A népszerű énekesnő elmagyarázta, miért viselkedett furcsán a Sztárban Sztár legutóbbi adásában.

Sokaknak szemet szúrt, hogy Oláh Ibolya nem volt valami jól a Sztárban Sztár hétvégi adásában, hiszen a zsűri dicsérő szavait lehajtott fejjel hallgatta, mintha gondolatban valahol egészen máshol lenne. Tilla még vízzel is kínálta, duettpartnere, Sipos Tamás pedig átkarolta őt.

Az énekesnő elárulta, mi volt a baj a Sztárban Sztár legutóbbi adásában Fotó: Tv2

Az énekesnő most a Facebook-oldalán jelentkezett be az eset kapcsán, miután rengeteg aggódó üzenetet kapott a rajongóitól.

 

Való igaz, nagyon kemény hetek vannak mögöttem. A Sztárban Sztár szuper izgalmas próbái, a rengeteg tanulás mellett a napi ingázás vidékről a próbákra és előadásra kicsit kivette belőlem az energiát. Éjszakánként az autópálya mellett a benzinkutas csodálkozva néz rám, nem érti mit keresek ott minden nap

 

– írta posztjában, majd Ibolya így folytatta:

 

Tudjátok, erős vagyok, hétfőn pihenni is tudtam és már ezerrel készülök a hétvégére. Élvezem a sok átváltozást, volt jó néhány dal, amit nagyon szerettem. A csapat, aki a felkészülésünket segíti, nagyszerű munkát végez, csodálom őket! Nagy köszönet nekik és mindenkinek, aki értünk és velünk dolgozik! Szorítsatok nekem, sokat számít nekem a szeretetetek, erőt ad!

 

 

 

 

origo.hu

Orbán Viktor: Nem fogunk hadba vonulni Ukrajnáért, nincs ott keresni valónk!

ripost.hu

Magasra tettük a lécet: ha ezt a kvízt meg tudod oldani hibátlanul, magasabb az IQ-d, mint 140

borsonline.hu

Nem utalt semmi a tragédiára: Tompos Kátya három nap alatt adta fel a harcot

vg.hu

Békemenet 2024: itt követheti élőben – videó

ripost.hu

Ezek a csillagjegyek született mázlisták, idén nyáron nagy szerencse éri őket

mandiner.hu

Új áruházlánc készül betörni a magyar piacra? Mindenkit letarolhatnak

ripost.hu

A tudósok is elsápadtak attól, ami az óceán mélyén felbukkant

travelo.hu

Egy kenguru ugrált a Szolnok melletti település utcáin

ripost.hu

„Elengedtem a múltat...” — nem békül volt feleségével a magyar énekes

ripost.hu

A Merkúr az Ikrekbe hazatér: 3 csillagjegy fantasztikus hírt kap

ripost.hu

"Harry egy idióta és megérdemli, hogy mindenki rajta röhögjön" - keményen beleszállt a hercegbe a híresség

ripost.hu

Vége! Teljesen váratlanul bejelentette visszavonulását a magyar válogatott focista

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

"Tudom, hogy ez tiltólistás" – nem hiszed el, mit tett a várandóssága alatt Berki Mazsi

FÜLES

Elszólta magát Jakupcsek Gabriella, Bochkor Gáborról fantáziált

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fontos döntést hozott meg a nagybeteg Katalin hercegné

FÜLES

„A kapcsolatunk az nekünk szól, nem pedig az embereknek” – Pető Brúnó a magánélete körüli pletykákról vallott

FÜLES

Aggasztó: kórházba szállították a népszerű műsorvezető kislányát

FÜLES

„Már emiatt is megérte ezen a világon lenni” – kiszivárgott Tompos Kátya egyik utolsó üzenete, szívbe markoló