Létrehozva: 2023.09.13.

„Kivették a fél gyomrod, aztán játszod itt a bogyós idiótaságot!” – csalással vádolják Gáspár Beát

Gáspár Bea legújabb posztja óriási felháborodást keltett követői körében. Csalónak nevezik, mert szerintük hiteltelenül reklámoz egy terméket.

Gáspár Bea közösségi oldalain gyakran tűnnek fel reklámok. Ezzel nincs is semmi baj, hiszen a TV2 népszerű főzőműsora, a Hal a tortán háziasszonya – mint oly sokan mások – időnként egy-egy termék népszerűsítését is vállalja. Úgy tűnik, a Gáspár család jó néhány ember szemében tüske, mert nagy gyakorisággal kötnek bele a követőik hol Győzőbe, Evelinbe vagy akár Virágba is. Most Bea került sorra, és találtak indokot is, hogy céltáblájukká váljon, és kíméletlenül lőjenek rá. Ugyanis az történt, hogy Gáspárné egy kapszulát reklámoz, és elmondása szerint ennek köszönhetően sikerült nyolc kilótól megszabadulnia. Na pont ez szúrt szemet sokaknak…

A gyomorszűkítő műtétje után újra visszaszaladtak rá a kilók Fotó: Bors

Hiteltelennek tartják Gáspár Beát

Talán mindenki emlékszik rá, amikor Bea néhány év alatt szépen kikerekedett. Hosszú időn át küzdött fölös kilóival, és a sokadik sikertelen nekifutása után úgy érezte, saját erejéből nem tud megálljt parancsolni a hízásnak. Végül 2019-ben gyomorszűkítő műtéten esett át, és gyomra nyolcvan százalékát eltávolították. Ezt a döntését nagyban befolyásolták pajzsmirigy problémái és cukorbetegsége. Az operáció sikeres volt, Gáspárné elérte a kitűzött célt, és húsz kilót fogyott. Egy idő után azonban már nem csökkent a súlya, sőt, visszatért a korábbi problémája: elkezdett újra hízni. Nemrég arról számolt be, hogy életmódváltásba kezdett, tudatosan figyel a táplálkozására, mégsem haladt úgy, ahogy azt elképzelte, ezért egy kapszula is a segítségére van a jó eredmény elérése érdekében. Ennek a terméknek a reklámja időnként újra és újra feltűnik a közösségi oldalán, a legutolsó poszton pedig tényleg látható Bea 8 kilós fogyása. Az új frizura, a súlycsökkenés gyakorlatilag megfiatalította Gáspár Győző feleségét. Ám követői szerint Bea nem hiteles a termék népszerűsítésében, hiszen négy évvel ezelőtt komoly egészségügyi segítséget kapott az operációval. Gyakorlatilag egy kommencunami indult el a fotó alatt, ahol kapott hideget-meleget, csalással vádolják, hiteltelennek minősítették a reklámot, amit szerintük csak a pénzért vállalt el. 

Bea rengeteget fogyott, olyan csinos, mint amikor 2005-ben elindult a Győzike Show Fotó: Tv2

Sokak szerint ez is a pénzről szól

„Miért kell ezt erőltetni? Kivették a fél gyomrod… Aztán játszod itt a bogyós idiótaságot! Nagyon hiteles vagy… Ja nem…”

„Egyáltalán nem jól néz ki, rút, hatalmas fejközéptől induló frufru, kivették a fél gyomrát, ez a Gazsi család pénzért mindenre képesek.”

„Miért nem azt reklámozza senki, hogy diétával és mozgással el lehet érni, hogy az emberek egészségesek legyenek. Ez a sok celeb más nem csinál, mint az embereket jó sok pénzért butítja, megkapják a reklámért a hatalmas pénzt és az embereket butítják szó szerint.”

„Igen jó pénzt, egy ilyen reklám 1000€. Ennyiért érdemes a másikat hülyének nézni”

„Gondolom, csomó pénzt adtak, csak hogy rámondd, ezzel fogytál.”

"Jó úton vagyok!"

Bea az évek során már hozzászokott a feléjük áradó rosszindulathoz, és ahogy eddig, most sem foglalkozott a kemény beszólásokkal, és nem reagált egyetlen hozzászólásra sem.

Nem hiszitek el, de 8 kilótól szabadultam már meg! Jó úton vagyok!

Közel az 50-hez újra alakul a formám és jobban érzem magam a bőrömben" – írja nagy port kavart bejegyzésében.

HŰHA

Lehetnek akármilyen dögös ruhában a Gáspár-lányok, Bea asszony messze lekörözte őket

Hiába feszítettek csinos ruhában Gáspár Győző és Bea lányai.

HŰHA

Lehetnek akármilyen dögös ruhában a Gáspár-lányok, Bea asszony messze lekörözte őket

Hiába feszítettek csinos ruhában Gáspár Győző és Bea lányai.


 

 

origo.hu

Ezt a szívdöglesztően szexi nőt volt képes elhagyni a Real Madrid egykori játékosa - galéria

ripost.hu

Magasra tettük a lécet: ha ezt a kvízt meg tudod oldani hibátlanul, magasabb az IQ-d, mint 140

mindmegette.hu

Minden háztartásban ott vannak, és titkon zabálják az áramot: szabadulj meg a fantomfogyasztóktól!

magyarnemzet.hu

Menczer Tamás mattja az RTL-nek: kit érdekel most Magyar Péter?

ripost.hu

Ez a bundáskenyér mindent lepipál, pedig csak egy apró változtatás kell hozzá

vg.hu

Nem udvariasságból köszönnek a légiutas-kísérők felszálláskor – kiderült a valódi indok

ripost.hu

A Merkúr az Ikrekbe hazatér: 3 csillagjegy fantasztikus hírt kap

travelo.hu

Kinyitott az ország egyik legmenőbb élményfürdője

ripost.hu

Így vedd fel a harcot a meztelen csigák ellen

ripost.hu

Fájdalmas bejelentést tett Jennifer Lopez

ripost.hu

A tudósok is elsápadtak attól, ami az óceán mélyén felbukkant

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Végre lekerül a nyomkövető! Így változik meg Aurelio élete a végleges szabadulása után

HŰHA

Ez hogy történhetett? Marics Peti kabátjában jelent meg Tomán Szabina

HŰHA

Meglepő vád a Next Top Model Hungary zsűrijétől: ennek a lánynak híznia kell

HŰHA

Opitz Barbi: Ne engem fenyegess, hogy megölsz!

HŰHA

Egy szál bikiniben flangált az utcán a csodatestű modell, Emily Ratajkowski mindenkit elcsábít

HŰHA

Hatalmasat villantott a kamerák előtt a műsorvezető: kilátszott a bugyija is

HŰHA

Nem lehet máshova nézni: az arcunkba nyomja hatalmas melleit a műsorvezetőnő

HŰHA

Felfordult a rádióhallgatók gyomra Bochkor Gáborék műsorától