Létrehozva: 2024.01.26.
Módosítva: 2024.01.26.

Nyolc év után szakított a botrányhős villalakó

Nyolc év után tért véget Cristofel kapcsolata. Az egykori valóságshow-szereplő elárulta, mi vezetett a szakításhoz.

Pittmann Cristofelt alig 19 évesen egy valóságshow-ban ismerte meg az ország. Mindennek már tizenhárom éve. Az elmúlt években azonban semmit nem lehetett róla hallani. Visszavonult a médiától, és a hétköznapi emberek életét élte. De hogy miért döntött akkor úgy, azt csak a Ripostnak árulta el.

VV Cristofel
Cristofel nyolcéves kapcsolata nemrégiben zátornyra futott (Fotó: Pittmann Cristofel)

Nemrég ért véget egy nyolcéves kapcsolatom. Ez az időszak a párkapcsolatomról szólt. Szeretném megtisztelni azzal a volt páromat, hogy nem árulom el még a nevét sem. Ő sosem szerette a nyilvánosságot, a hírnevet, az ismertséget, én pedig próbáltam ehhez alkalmazkodni."

Sülve-főve együtt voltunk, boldogan éltünk, de elfáradt a kapcsolatunk. Nagyon szerettem, nagy szerelem volt a miénk.

„De minden oké, lelkileg rendben vagyok, normálisan lezártuk a kapcsolatunkat. Lehet, hogy ennek így kellett történnie” – mesélte lapunknak a 30 éves férfi. „Most egyedül élek – vagyis egy kutyussal –, fenntartok egy albérletet, a jövőben pedig magamra szeretnék koncentrálni” – fűzte hozzá.

VV Cristofel
Az egykori valóságshow-sztár a tévében szeretné újraépíteni karrierjét (Fotó: YouTube/Frizbi TV)

Cristofel mindig is népszerű volt a lányok körében. Most, hogy már szingli, egyre több hölgy keresi a társaságát.

Teljesen hétköznapi életet éltünk a párommal. Most még nem akarok senkivel foglalkozni."

Nem mondom, hogy nem csajozok, de komoly kapcsolatba biztosan nem fogok belevágni. 

„Jelentkezők bőven vannak, most, hogy az elmúlt időszakban több cikk jelent meg rólam, jelentősen megszaporodott az »érdeklődők« száma. Ezen már átmentem egyszer, pontosan tudom, hogyan működnek ezek a dolgok. Persze nyitott szemmel járok” – mondta mosolyogva.

Az egykori valóságshow-szereplő hamarosan Hajdú Péter műsorában, a Frizbi TV-ben fog nyolc év után újra szerepelni. Cristofel nem csinál titkot abból, hogy miért nem vállalt ez idő alatt még egy interjút sem.

Kiskorom óta szeretem a tévézését, de ezt háttérbe tudtam szorítani a szerelmem miatt. Voltam fönn is, lenn is. Jelenleg arra koncentrálok, hogy visszakerüljek a médiába, a karrierem szeretném építeni, mint egy hős."

Hivatalosan legendának számítok, ha azt vesszük figyelembe, hogy nyolc év után visszatértem.

„Most érzem azt, hogy már elég érett vagyok ahhoz, hogy egy televíziós karriert befussak. Hajdú Peti is nagyon segítőkész volt ebben. És amióta kikerült, hogy Petinek interjút adtam, a TikTok-on egy hét alatt ezerrel növekedett a követőim száma. Bizakodó vagyok, hogy meg tudom valósítani az álmaimat” – mondta.

 

origo.hu

Újabb súlyos csapásokat mértek az oroszok Ukrajnára, Amerika döntése fordulatot hozhat

ripost.hu

Csak az emberek 2 százaléka képes megfejteni ezt az optikai illúziót - Fotó

metropol.hu

Dárdai Pál még egyszer, utoljára odacsapott a Herthával: ennek csodájára jár a futballvilág

ripost.hu

A Partizán több százezresre becsüli a Békemeneten résztvevők számát - videó

vg.hu

Itt a hétvége meglepetése: váratlan üzemanyagárcsökkenést jelentettek be a hazai kutakon

ripost.hu

A tudósok is elsápadtak attól, ami az óceán mélyén felbukkant

travelo.hu

Videó: Tragédia a Mount Everesten - megdöbbentő, miért veszthette életét a hegymászó

ripost.hu

Ez a bundáskenyér mindent lepipál, pedig csak egy apró változtatás kell hozzá

ripost.hu

Fájdalmas bejelentést tett Jennifer Lopez

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: ha ezt helyesen megoldod, az emberek felső 2 százalékába tartozol

ripost.hu

Így vedd fel a harcot a meztelen csigák ellen

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Végre lekerül a nyomkövető! Így változik meg Aurelio élete a végleges szabadulása után

HŰHA

Ez hogy történhetett? Marics Peti kabátjában jelent meg Tomán Szabina

HŰHA

Meglepő vád a Next Top Model Hungary zsűrijétől: ennek a lánynak híznia kell

HŰHA

Opitz Barbi: Ne engem fenyegess, hogy megölsz!

HŰHA

Egy szál bikiniben flangált az utcán a csodatestű modell, Emily Ratajkowski mindenkit elcsábít

HŰHA

Hatalmasat villantott a kamerák előtt a műsorvezető: kilátszott a bugyija is

HŰHA

Nem lehet máshova nézni: az arcunkba nyomja hatalmas melleit a műsorvezetőnő

HŰHA

Felfordult a rádióhallgatók gyomra Bochkor Gáborék műsorától