Létrehozva: 2023.01.19.

Nekünk írták a dalt! - A popzene hőskorát mutatja be a Magyar Zene Háza

"A magyar populáris zene hőskora és társadalmi hatásai, 1957-től a rendszerváltozásig" címmel nyílik kiállítás a Magyar Zene Házában. A legtöbbet díjazott épületben elsőként látható majd időszaki kiállítás, amely a Magyar Kultúra Napján, január 22-én nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt és a tervek szerint év végéig lesz látogatható. A Ripost a zártkörű ünnepélyes megnyitón járt.

A politikai cenzúrával átitatott időszak poplegendáit és zenéit felvonultató, "A magyar populáris zene hőskora és társadalmi hatásai, 1957-től a rendszerváltozásig" című kiállítás ezer négyzetméteren mutatja be interaktív módon a popkultúrát: a ma is élő legendák slágereit, és a hozzájuk kötődő rajongói szubkultúrát. A Magyar Zene Háza elsőként ad otthont időszaki kiállításnak, amely ugyanolyan forradalmi, mint maga az épület és a már benne megszokott más kulturális programok. 

Bódy Magdi (elöl), Török Ádám (bal szélen), Nagy Feró (középen), Varga Miklós (jobbra mellette), Meződi József (jobb szélen). Nem csak a plakátokon, de élőben is jelen voltak az elmúlt 40 év meghatározó zenészlegendái az ünnepélyes megnyitón Fotó: Ripost
Öt év munka eredménye a nagyszabású kiállítás, amelyhez fogható eddig még volt Fotó: Ripost

"A kiállításon hallható dalok a maguk idejében reményt adtak"

A tárlat ünnepélyes megnyitóján Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter úgy fogalmazott:

Az 1990 előtt szocializálódott korosztály rengeteg szorongást, félelmet hozott magával, egyik legfontosabb feladata ezért, hogy ne adja át a következő nemzedéknek ezeket a frusztrációkat. Azokra a dolgokra emlékezzen, amelyek összetartanak. Akkor leszünk sikeresek, ha követjük László Attila, Charlie és Horváth Attila dalának üzenetét: „itthon otthon vagy”, a többi "rajtad áll".


– mondta a tárcavezető, aki hozzátette: "Bármilyen jó zenének az az értelme, hogy közösséget, kötődéseket teremtsen, azt az érzést, hogy „miénk itt a tér”, vagy éppen kikapcsoljon, felemeljen".

A rajongókat és a koncert hangulatát is megidézték az időutazáson Fotó: Ripost

 

A tárlat nyolc téma köré épül, nyolc teremmel. A kiállított tárgyak között található például 200 gondosan válogatott korabeli lemez, koncerteknek helyet adó klubhelyiség, kóstolható Márka Meggyel és Bambival felszerelt bár, turnébusz, olyan eredeti gitárok, amelyeken maguk az ikonok játszottak. Érdekesség, hogy a tárgyak nem önmagukban érdekesek elsősorban, hanem a hozzájuk készített korszerű installációkkal együtt nyújtja azt az élményt, amellyel korábban nem találkozhatott a látogató.  

 

Baán László szerint az időszaki kiállítás méltó eseménye annak, hogy a Magyar Zene Háza éppen egy éves.  Fotó: Ripost

Baán László a Ripostnak elmondta, hogy "aki ezen a kiállításon végigsétál, akár megélte a kort, akár nem, meg fogja érezni annak hangulatát. Egy igazi, klassz élménnyel fog távozni!"

 

 A rendkívül intelligens, látványos és tartalmas kiállítással teljessé válik az első születésnapját ünneplő Magyar Zene Háza programkínálata, hiszen az intézmény éppen most egy éves, és mára Budapest egyik legnépszerűbb kulturális helyszíne lett. Eddig 800 ezren látogattak el ide, ahol a világszerte egyedülállóan sokrétű, interaktív állandó kiállítás teltházas, ahogy valamennyi más program is, a Hangdómtól és a Kreatív hangtértől kezdve a zenepedagógiai foglalkozásokon át a koncertekig


– mondta a Liget Budapest projekt miniszteri biztosa, hozzátéve, hogy az épület nemcsak a közönséget bűvöli el, hanem a nemzetközi építész szakma legjelentősebb díjait is elhozta, legutóbb az amerikai Architecture MasterPrize nemzetközi versenyen nyert el az építészeti fődíjat.

Valódi turnébusz, amelyben installáció segítségével külföldi turnéhoz köthető emlékeket hallgathat a látogató Fotó: Ripost
Horn Márton elárulta a Ripostnak azt is, hogy a kiállítást öt éves előkészítés előzte meg Fotó: Ripost

Elindulunk a Martini Együttestől, az első hazai lemezfelvételtől, és megérkezünk a Sziget Fesztiválig, ahol a rajongók végre megérezték a szabadság szelét. A technológia térben például egy turnébusszal találkozhat a látogató, amelyben Deák Bill Gyula, Frenreisz Károly, Török Ádám és sokan mások elmesélnek olyan történeteket, amelyeket kevesen hallottak idáig. Például azt, hogy  hogyan hoztak be nyugatról nagy nehezen, titokban dolgokat a Barkasz hátuljába beépítve. A kiállítóterekben egyébként nagy jelentősége van az ilyen és ehhez hasonló installációknak, amelyekből terenként akár 8-10 is található

- tájékoztatta lapunkat Horn Márton, a Magyar Zene Háza intézményigazgatója, a kiállítás egyik kurátora.

Ebben az időszakban nehéz volt összehozni egy nyugati koncertet még az Omegának is Fotó: Ripost

A kiállításon rengeteg érdekességet és élményt találni, nekem ilyen a flippergép, amelyben megjelenik egy virtuális golyó. Ez azt mutatja meg, miközben játszik vele a látogató, hogy milyen nehéz is volt följutni a poplegendáknak csúcsokig. Magyarán mondva, a nyugati turnék mennyi nehézségbe ütköztek, milyen problémás volt az, hogy valamelyik zenész egyáltalán kijusson az országból. Legtöbb esetben nem is sikerült

- mondta el a Ripostnak Batta András, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója.

Batta András szerint figyelemre méltó a kiállításon, hogy bemutatják a korszak politikai cenzúrával átitatott működését is Fotó: Ripost

 

A budapestiek egyik kedvenc helye az Erzsike presszó volt Fotó: Ripost

 

 

 

 

 

 

origo.hu

Így kezdődött Tompos Kátya súlyos betegsége

ripost.hu

Buszméretű aszteroida robog a Föld felé: a NASA is kiadta a figyelmeztetést

life.hu

Kerti hortenzia: nagyobb és szebb virágokat hoz, ha betartjuk ezt az egy szabályt

hirtv.hu

Békemenet 2024 - élőben a HírTV műsorán + videó

ripost.hu

Magasra tettük a lécet: ha ezt a kvízt meg tudod oldani hibátlanul, magasabb az IQ-d, mint 140

vg.hu

Megvan, hol csaphat le először az orosz atomütőerő

ripost.hu

Két perc alatt rúgták ki, megalázták BL-döntő előtt a világsztárt

mindmegette.hu

Jó hír a vásárlóknak: a Lidl testvérboltja is megjelenhet Magyarországon

ripost.hu

A tudósok is elsápadtak attól, ami az óceán mélyén felbukkant

ripost.hu

"Harry egy idióta és megérdemli, hogy mindenki rajta röhögjön" - keményen beleszállt a hercegbe a híresség

ripost.hu

Csak az emberek 2 százaléka képes megfejteni ezt az optikai illúziót - Fotó

ripost.hu

„A férjem megcsalt egy hónappal a szülésem után – amit ezután mondott, az csak rontott a helyzeten”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Több százezren érkeznek ma az ország minden pontjáról a fővárosba

INSIDER

Orbán Viktor is beszédet mond a Békemeneten - mutatjuk a részleteket

INSIDER

Beindult a légkör: brutális, ami célba vette Budapestet - fotó

INSIDER

"Két nő kezében van a jövő" - Orbán Viktor fontos interjút adott egy francia lapnak

INSIDER

Dió nagyságú jég verte el az országot: pusztított, amit ért a vihar

INSIDER

Rejtélyes boszorkánytotemet ásott ki egy Vas vármegyei férfi, ijesztő dolgok történtek vele utána - videó!

INSIDER

Elsöprő tömeg üzente Brüsszelnek: a magyarok a béke pártján állnak

INSIDER

A Partizán több százezresre becsüli a Békemeneten résztvevők számát - videó