Létrehozva: 2023.08.22.

A SZIN-re készülsz? Jó és rossz hírünk is van

Fontos bejelentést tett az esemény főszervezője.

Nem lehet már bérletet kapni a legnagyobb nyárzáró hazai fesztiválra, sőt a pénteki napijegyek is elfogytak a Coca-Cola SZIN-re. Akik azonban már bebiztosították magukat a Tisza-parti fesztiválra, siessenek a szerdai nyitáskor, mert az idén 55 éves szegedi buli meglepetéssel készül az első 555 érkezőnek.

Fotó: presspresso

Már csak szerdára, csütörtökre és szombatra lehet napijegyet kapni a Szegedi Ifjúsági Napok idei nyárzáró fesztiváljára, ami szerdán, azaz augusztus 23-án délelőtt 10 órakor nyit és tart vasárnap hajnalig.

„Már az elővételes bérletek fogyásán éreztük, hogy idén minden korábbinál nagyobb érdeklődésre számíthatunk” – mondta Kolonics Erika, a Coca-Cola SZIN főszervezője. „Ezért a fesztivál tervezésekor eleve egy nagyobb vendégtérrel számoltunk. Azonban így is, már napokkal a fesztivál előtt le kellett állítanunk az elővételes bérletek kiadását, hogy még a napijegyesek is kényelmesen elférjenek” – tette hozzá a főszervező.

Két nappal a SZIN előtt pedig a péntekre szánt napijegyek is elfogytak. Ekkor érkezik majd például Azahriah, Majka vagy a nemzetközi sorból Timmy Trumpet.

A hazai fesztiválpaletta legnagyobb hagyományokkal rendelkező bulisorozata, a Szegedi Ifjúsági Napok idén ünnepli 55. születésnapját, ez alkalommal egy egyedi early bird meglepetést is tartogat, már a 2024-es fesztiválra. „A szerdai nyitáskor érkező első 555 látogatónkat szeretnénk 1-1 «SZIN Fan Vagyok» kuponnal megajándékozni, amit extra kedvezménnyel lehet majd a 2024-es SZIN bérletre beváltani” – mondta a Kolonics Erika.
 

 

origo.hu

Magyar Péter máris teljesíti Sorosék követelését: szerinte le kell állítani a háborúellenes kampányt

ripost.hu

Buszméretű aszteroida robog a Föld felé: a NASA is kiadta a figyelmeztetést

borsonline.hu

Már az exférje sem ismer rá: így néz ki most a Házasság első látásra szereplője!

vg.hu

Az orosz-ukrán háború 829. napja – Dél-Korea szerint nagy a baj, Oroszország illegálisan szerzett fegyvereket vethet be Ukrajnában

ripost.hu

Így vedd fel a harcot a meztelen csigák ellen

magyarnemzet.hu

Izzott a stúdió, a történész nem kertelt: ezért akarnak megszabadulni a magyaroktól Ukrajnában

ripost.hu

Botrány: Kiakadt a TikTokker a magyar üzletember viselkedése miatt

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. június 1-2.: Inspiráló, csodás hétvége

ripost.hu

Két perc alatt rúgták ki, megalázták BL-döntő előtt a világsztárt

ripost.hu

Csak az emberek 2 százaléka képes megfejteni ezt az optikai illúziót - Fotó

ripost.hu

Magasra tettük a lécet: ha ezt a kvízt meg tudod oldani hibátlanul, magasabb az IQ-d, mint 140

ripost.hu

Fájdalmas bejelentést tett Jennifer Lopez

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Több százezren érkeznek ma az ország minden pontjáról a fővárosba

INSIDER

Orbán Viktor is beszédet mond a Békemeneten - mutatjuk a részleteket

INSIDER

Beindult a légkör: brutális, ami célba vette Budapestet - fotó

INSIDER

"Két nő kezében van a jövő" - Orbán Viktor fontos interjút adott egy francia lapnak

INSIDER

Dió nagyságú jég verte el az országot: pusztított, amit ért a vihar

INSIDER

Rejtélyes boszorkánytotemet ásott ki egy Vas vármegyei férfi, ijesztő dolgok történtek vele utána - videó!

INSIDER

Elsöprő tömeg üzente Brüsszelnek: a magyarok a béke pártján állnak

INSIDER

A Partizán több százezresre becsüli a Békemeneten résztvevők számát - videó