INSIDER

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.01.24.
Módosítva: 2024.01.24.

Újabb fordulat a Lánchíd-botrányban: Tényi István a rendőrséghez fordult

A rendőrséghez fordult a közérdekű bejelentéseiről ismert Tényi István a Vig Mórhoz vándorolt Lánchíd-pénzekkel kapcsolatban – értesült a Magyar Nemzet. Tényi sikkasztás miatt tett feljelentést azt követően, hogy a sajtóban megjelent, 900 millió forint került a Lánchíd felújítását végző cégtől az Amnesty-vezér sok száz milliós számlagyár működtetésével is gyanúsított testvérének magán- és ügyvédi letéti számlájára, amit több részletben, készpénzben fel is vettek.

Sikkasztás bűntettének gyanúja miatt tett a Lánchíd-botrány ügyében feljelentést Tényi István – tudta meg a Magyar Nemzet. Tényi azután fordult a Nemzeti Nyomozó Irodához, hogy a sajtóban megjelent: két év alatt, 2020. novembere és 2022. júliusa között a Lánchíd kivitelezését végző A-Híd Zrt. 1,4 milliárd forintot utalhatott a praxisától eltiltott, számlagyáras botrányba belebukó jogász, Vig Mór cégének, a Sunstrike Hungary Kft.-nek.

20230808_lanchid_02460_MW_bulvar_MK
Fotó: Máté Krisztián

Ezt követően ebből az összegből a médiában megjelent információk szerint továbbutaltak 900 millió forintot Vig magánszámlájára, illetve ügyvédi letéti számlájára. Az Atv.hu úgy értesült: a gyanú szerint a továbbutalások a Vig Mórhoz köthető számlákra jellemzően ugyanazokon a napokon történtek, mint amely napokon az A-Híd Zrt.-től a pénzek a Sunstrike Kft.-hez érkeztek, az összegeket pedig rövid időn belül készpénzben felvették a számlákról.  

Mivel ezeket a tranzakciókat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az exügyvéd ellen indított, sok száz milliós számlagyáras büntetőeljárásban vizsgálja, Tényi feljelentését várhatóan a rendőrség a NAV-nak fogja továbbítani. A költségvetési csalással gyanúsított férfi egyébként az Amnesty International Igazgatójának, Vig Dávidnak a testvére. 

Ötmilliárdos drágulás

Az adóhatóság az ügyben tavaly novemberben házkutatást is tartott az A-Hídnál, ahol dokumentumokat foglalt le. A botrány még az ellenzéki pártoknál is kiverhette a biztosítékot, hiszen Brenner Koloman vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte a Lánchíd felújításával kapcsolatos korrupciógyanú miatt.

Ahogy arról többször beszámoltunk, az A-Híd még Tarlós István főpolgármestersége időszakában nyerte el ugyan a tendert, de Karácsonyék a hatalomváltás után új közbeszerzési eljárást írtak ki. A győztes ismét az A-Híd lett, csakhogy furcsa módon ötmilliárd forinttal drágább ajánlattal nyertek, mint amennyiért a Tarlós-érában végezték volna el a munkát. Ráadásul majdnem hatvanszorosára (!), 4,2 milliárd forintra emelték a Tarlós alatt zajló tenderhez képest a vállalkozónak járó előleget, a céget terhelő kötbért viszont megfelezték.

Még sok a megválaszolatlan kérdés

A NAV vizsgálata arra is kitér, hogy érkeztek-e utalások Vig Mór ügyvédi letéti számlájára azt követően, hogy az ügyvédet a Kúria jogerősen 2022 januárjában vesztegetés elkövetése miatt eltiltotta az ügyvédi hivatás gyakorlásától és ezt követően a Budapesti Ügyvédi Kamara törölte a kamarai nyilvántartásból. 

Ha igen, az a Magyar Nemzet ügyvédi forrása szerint több kérdést is felvet. Egyrészt Vignek meg kellett volna szüntetnie a számláját azután, hogy törölték a nyilvántartásból, másrészt az ügyvédi letéti számlára pontosan meghatározott célból érkeznek pénzek, melyeket egy ideig ügyvédre bíznak. Amennyiben Vig esetében ez nem így történt, ráadásul az oda érkező összegeket a jogász öncélúan felvette, az felvetheti a sikkasztás gyanúját. Megjegyzendő, ha Vig Mór cégétől a magánszámlájára is indokolatlanul érkeztek az A-Híd pénzei, az is minősülhet sikkasztásnak.

Több bűncselekmény is a rovásán

Vig Mórt a fenti ügyeken kívül több más bűnüggyel is összefüggésbe hozták. Többek között azzal vádolják, hogy egy jelenleg is körözött bűnöző társaságában vehetett részt egy nemzetközi csalássorozatban, de a férfit korábban kapcsolatba hozták felesége volt párjának megveretésével is.  

A bűnügyek mellett a lap Vig homályos cégügyeire is felhívta már a figyelmet: például Büro Cégkezelő Kft. néven egy cégtemetőként is működő szolgáltató köthető a jogászhoz, amely a II. kerületi Keleti Károly utca egyik földszinti üzlethelyiségébe van bejegyezve, majd azt is megírtuk, hogy Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon bizalmasának egyik vállalkozása is ehhez a szolgáltatóhoz került

 

 

ripost.hu

Két perc alatt rúgták ki, megalázták BL-döntő előtt a világsztárt

borsonline.hu

Mintha egyenesen Zámbó Jimmyt hallanánk: A Király hangszínén énekel a 19 éves magyar tehetség

mandiner.hu

Új áruházlánc készül betörni a magyar piacra? Mindenkit letarolhatnak

life.hu

Jennifer Lopez exei kitálaltak: ilyen az énekesnő, amikor nincs a nyilvánosság előtt

hirtv.hu

Georgia Meloni valami nagyon rosszra hívta fel a figyelmet

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: ha ezt helyesen megoldod, az emberek felső 2 százalékába tartozol

travelo.hu

Ezekről tudnod kell, mielőtt Velencébe utaznál

ripost.hu

Fájdalmas bejelentést tett Jennifer Lopez

ripost.hu

Ha ezt látod a lángosozónál, menekülj!

ripost.hu

Csak az emberek 2 százaléka képes megfejteni ezt az optikai illúziót - Fotó

ripost.hu

Buszméretű aszteroida robog a Föld felé: a NASA is kiadta a figyelmeztetést

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Több százezren érkeznek ma az ország minden pontjáról a fővárosba

INSIDER

Orbán Viktor is beszédet mond a Békemeneten - mutatjuk a részleteket

INSIDER

Beindult a légkör: brutális, ami célba vette Budapestet - fotó

INSIDER

"Két nő kezében van a jövő" - Orbán Viktor fontos interjút adott egy francia lapnak

INSIDER

Dió nagyságú jég verte el az országot: pusztított, amit ért a vihar

INSIDER

Rejtélyes boszorkánytotemet ásott ki egy Vas vármegyei férfi, ijesztő dolgok történtek vele utána - videó!

INSIDER

Elsöprő tömeg üzente Brüsszelnek: a magyarok a béke pártján állnak

INSIDER

A Partizán több százezresre becsüli a Békemeneten résztvevők számát - videó