INSIDER

Szerző WM

Létrehozva: 2024.02.17.

A CSOK Plusz-nál megnőtt a felső értékhatár, nagyobb otthonba költözésnél már 150 millió forint

Már csaknem 240 ezer család otthonteremtését segítette elő a CSOK. Nagyon sokan érdeklődnek a családtámogatási lehetőség iránt.

A kormány 2010 óta folyamatosan hoz olyan döntéseket, amelyek segítik a családok boldogulását. Az összetett családtámogatási rendszerben bevezetett több mint 30 intézkedés részeként januártól már igényelhető a CSOK Plusz, amely minden korábbinál jelentősebb támogatást kínál azoknak, akik gyermeket vállalnak.

Januártól emelkednek a családtámogatások
A fiatalok gyermekvállalásánál az egyik legfontosabb szempont a biztos otthon. Fotó: fizkes / Shutterstock

A CSOK indulásával a családok lakásálmai valósággá válhattak. A támogatási rendszert ráadásul folyamatosan fejlesztették, így egy idő után bővítették az igénylők körét, növelték a kedvezményes hitel összegét és enyhítették az adminisztrációs terheket. A CSOK mellett 2019-ben elindult a falusi CSOK, 2021-ben pedig az otthonteremtési program, amely tartalmazta egyebek mellett az áfát érintő kedvezményeket, valamint az illetékmentességet a CSOK-kal vásárolt ingatlanok esetén. 

A CSOK esetében 2015 júliusa és 2023 december vége között csaknem 240 ezer család mintegy 770 milliárd forint támogatásban részesült.

2023-ban döntött úgy a kormány, hogy felülvizsgálja és átalakítja az otthonteremtési támogatás rendszerét, majd 2024. január 1-től vezette be az új támogatási formát, a csok pluszt. Az előzetes - egyelőre nem hivatalos - adatok szerint az első hónapban meghaladta az ezret a csok plusz hitelre beadott igénylések száma. A CSOK Plusszal kapcsolatban Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára úgy fogalmazott: 

Ez az intézkedés érdemi segítséget tud nyújtani a családoknak az otthonteremtésben a megváltozott gazdasági környezetben is

Hornung Ágnes kiemelte: a családtámogatási rendszerben a CSOK Pluszt azért alkották meg, mert felmérések szerint ahhoz, hogy a fiatalok gyermeket vállaljanak, a második helyen az áll, hogy biztos otthont szeretnének. A támogatást első közös otthonhoz és nagyobb otthonba költözés esetén is fel lehet venni. 

Az első közös otthon esetében 80 millió forint a felső értékhatár, a nagyobb otthonba költözésnél pedig 150 millió forint.

Az államtitkár elmondta, hogy olyan házaspárok vehetik fel a támogatást, akik gyermeket vállalnak. Ugyanakkor a meglévő gyermekek száma is beleszámít a hitelösszegbe. Ha egy pár az új gyermekkel egy, kettő vagy háromgyermekessé válik a család, akkor 15, 30 vagy akár 50 millió forintot is tudnak igényelni.

Elmondta, hogy lehet kombinálni a CSOK Pluszt a korábbi CSOK-kal, amennyiben azok a feltételek, amiket a korábbi CSOK-nál vállaltak az igénylők, teljesültek. Ha még nem született meg az előre vállalt gyermek a korábbi konstrukcióban, akkor is igénybe lehet venni, azonban le kell zárni és tisztázni a korábbi szerződést.

Egy korábbi cikkünkben minden fontos információt összeszedtünk a CSOK Pluszról, a Ripost kisokos cikkét a linkre kattintva megtalálod. 

 

origo.hu

Elképesztő felvételek a hatalmas tömegről - videó

ripost.hu

Fájdalmas bejelentést tett Jennifer Lopez

borsonline.hu

9 hónapos fiával a karjában hajtotta örök álomra a fejét Daniella

hirtv.hu

Békemenet 2024 - élőben a HírTV műsorán + videó

ripost.hu

Csak az emberek 2 százaléka képes megfejteni ezt az optikai illúziót - Fotó

magyarnemzet.hu

Focizik, nő, népszerűbb, mint Szoboszlai, és mattolta a magyar válogatottat

ripost.hu

Magasra tettük a lécet: ha ezt a kvízt meg tudod oldani hibátlanul, magasabb az IQ-d, mint 140

lakaskultura.hu

Látványos megújulás Törökvészen: így készült el a napfényes tetőtéri lakás

ripost.hu

Így vedd fel a harcot a meztelen csigák ellen

ripost.hu

A tudósok is elsápadtak attól, ami az óceán mélyén felbukkant

ripost.hu

Dió nagyságú jég verte el az országot: pusztított, amit ért a vihar

ripost.hu

Kiderült: szakított Dudás Miki és szerelme

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Több százezren érkeznek ma az ország minden pontjáról a fővárosba

INSIDER

Orbán Viktor is beszédet mond a Békemeneten - mutatjuk a részleteket

INSIDER

Beindult a légkör: brutális, ami célba vette Budapestet - fotó

INSIDER

"Két nő kezében van a jövő" - Orbán Viktor fontos interjút adott egy francia lapnak

INSIDER

Dió nagyságú jég verte el az országot: pusztított, amit ért a vihar

INSIDER

Rejtélyes boszorkánytotemet ásott ki egy Vas vármegyei férfi, ijesztő dolgok történtek vele utána - videó!

INSIDER

Elsöprő tömeg üzente Brüsszelnek: a magyarok a béke pártján állnak

INSIDER

A Partizán több százezresre becsüli a Békemeneten résztvevők számát - videó