dosszié ikonMagyar Péter
INSIDER

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.05.13.

Magyar Péter pont úgy fenyegetőzik és hisztizik a közéletben, ahogy régen az otthonában

Pszicho Peti nem tudja leküzdeni a nárcisztikus személyiségét. Magyar Péter korábban ugyanazt művelte a feleségével, Varga Judittal, amit most a közéletben.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter már a március végén készült - több mint 1,2 millió megtekintésnél járó - interjújában beszélt arról, hogy valójában milyen súlyos személyiségzavarokkal küzd Magyar Péter. Pszicho Peti közéletben való megjelenése óta pedig azt láthatjuk, hogy a nyilvánosság előtt pont azokat a tüneteket produkálja, mint annak idején otthon a négy fal között.

Magyar Péter és Varga Judit botrányos házassága
Magyar Péter nem képes uralkodni magán: zsarol, fenyegetőzik és hisztizik. Fotó: MTI és BALINT SZENTGALLAY fotók alapján

Az egykori igazságügyi miniszter a közel kétórás beszélgetés során elmesélte, hogy Magyar Péter a házasságuk során sokszor pszichopata módjára viselkedett vele és a családjával. 

Rendszeresen nevezte a feleségét is hülyének, egysejtűnek és debilnek. 

A folyamatos verbális abúzus mellett a fenyegetőzés, zsarolás és a hisztizés a mindennapok valósága volt a házasságukban. Amióta Magyar Péter színre lépett a közéletben, azóta jól látható, hogy ezeket a mintákat a mindennapokban sem tudja levetkőzni. A Ripost pontokba szedte Pszicho Peti magán- és közéleti viselkedése közti egyezéseket. 

Kutyából nem lesz szalonna; Magyar Péter zsarol, fenyegetőzik és hisztizik

Zsarolás:

  • Magyar Péter hosszú évekig zsarolta a feleségét. Varga Judit az interjúban elmesélte, férje többször is kijelentette, hogy ha elveszíti az állami munkáit, akkor kormányt fog buktatni és tönkreteszi a felesége politikai karrierjét. Magyar Péter közölte az egykori miniszterrel, hogy vannak a birtokában olyan hangfelvételek, amelyeket otthon, privát beszélgetések közben rögzített róla. Pszicho Peti valóban bosszúhadjáratot indított a feleségével szemben, miután Varga Judit úgy döntött, hogy elhagyja őt. 
  • A baloldal legújabb üdvöskéje most éppen a közmédiát zsarolta meg. Az egyik utcafórumán kijelentette, hogy amennyiben az MTVA nem szervez olyan nyilvános politikai vitát amilyet ő szeretne, akkor tüntetést szervez a közmédia épülete elé, és haza sem megy addig, amíg nem lesz minden úgy, ahogy azt ő akarja. Jól emlékezhetünk, hogy baloldal politikusok pár éve már megpróbáltak betörni az MTVA épületébe. Akkor több olyan erőszakos bűncselekmény is történt, ami miatt rendőrségi eljárás, vádemelés és bírósági ítélet is született baloldali képviselők ellen. Hozzátesszük: az MTVA Magyar Pétertől teljesen függetlenül addigra már előkészítette az EP-listavezetők vitáját, amiről levélben értesítette a listaállító pártok elnökét. 

Fenyegetőzés:

  • Fenyegetőzésekben sem volt hiány Magyar Péter és Varga Judit házasságában. Rendőrségi jegyzőkönyv készült egy 2020. decemberi veszekedésről, amelyet az igazságügyi miniszter védelmét ellátó rendőr írt. A jegyzőkönyv szerint Magyar erőszakosan viselkedett azért, mert felesége a nagyszülőkhöz, vidékre szerette volna vinni közös gyermekeiket pár napra. Pszicho Peti azonban korlátozta felesége szabadságát, megpróbálta bezárni a házba, majd amikor nem járt sikerrel, azzal fenyegetőzött, hogy kihívja az RTL-t és a kamerák előtt alázza meg a miniszterként dolgozó feleségét. Magyar a feladatát ellátó rendőrt is megfenyegette azzal, hogy ha nem hagyja őket békén, akkor bepanaszolja őt a felettesénél. 

De Magyar Péter a közéletben sem állt le a fenyegetőzéssel. Június 8-ra politikai gyűlést szervez, és úgy fogalmazott: 

"Ígérem, hogyha ezt folytatják, akkor 2024. június 8-án nem leszünk annyira békések Budapesten a Hősök terén, és ott nem fognak minket megállítani."

Hisztizés:

  • Varga Judit a FrizbiTV-ben beszélt több olyan alkalomról is, amikor Magyar Péter egyszerűen a semmiből nagyon furcsán kezdett viselkedni, leginkább egy hisztis kisgyerekhez hasonlított. Erre példa egy bécsi eset, ahol Varga Judit igazságügyi miniszterként volt díszvendég. A szállodaszobában már kiöltözve, indulásra készen állt a házaspár, amikor Magyar Péter szóvá tette, hogy miért Varga Judit, miért nem ő ül a bécsi polgármester mellett. Ezen annyira bedurcizott Magyar, hogy elfeküdt az ágyon és közölte, hogy nem megy sehova. Nem sokkal később aztán felpattant, és mintha mi sem történt volna, némi késéssel elindultak az eseményre. 
  • A közéletben is láthattunk már komoly hisztiket Magyar Pétertől. Az egyik tüntetésén nem felelt meg neki a zene, kiakadt arra, hogy szirénázó autó ment el mellettük, de kiborult amiatt is, hogy budai úrifiúként eltévedt Pest belvárosában. Az erről készült videónkat itt tudod megnézni:

 

origo.hu

Kiderült, mire szánta a gyógykezelésre összegyűjtött pénzt a halála esetén Tompos Kátya

ripost.hu

A tudósok is elsápadtak attól, ami az óceán mélyén felbukkant

borsonline.hu

9 hónapos fiával a karjában hajtotta örök álomra a fejét Daniella

hirtv.hu

Így elemezték szakértő vendégeink Orbán Viktor Békemeneten elmondott beszédét + videó

ripost.hu

Ha ezt látod a lángosozónál, menekülj!

ripost.hu

Ez a bundáskenyér mindent lepipál, pedig csak egy apró változtatás kell hozzá

lakaskultura.hu

Látványos megújulás Törökvészen: így készült el a napfényes tetőtéri lakás

ripost.hu

Csak az emberek 2 százaléka képes megfejteni ezt az optikai illúziót - Fotó

ripost.hu

Ledöbbentek a rajongók: elképesztő dolog derült ki Michael Jacksonról

ripost.hu

Fájdalmas bejelentést tett Jennifer Lopez

ripost.hu

A Merkúr az Ikrekbe hazatér: 3 csillagjegy fantasztikus hírt kap

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Több százezren érkeznek ma az ország minden pontjáról a fővárosba

INSIDER

Orbán Viktor is beszédet mond a Békemeneten - mutatjuk a részleteket

INSIDER

Beindult a légkör: brutális, ami célba vette Budapestet - fotó

INSIDER

"Két nő kezében van a jövő" - Orbán Viktor fontos interjút adott egy francia lapnak

INSIDER

Dió nagyságú jég verte el az országot: pusztított, amit ért a vihar

INSIDER

Rejtélyes boszorkánytotemet ásott ki egy Vas vármegyei férfi, ijesztő dolgok történtek vele utána - videó!

INSIDER

Elsöprő tömeg üzente Brüsszelnek: a magyarok a béke pártján állnak

INSIDER

A Partizán több százezresre becsüli a Békemeneten résztvevők számát - videó