Létrehozva: 2023.08.24.

Csodagóllal gázolt a Fradi: óriási lépést tett a főtábla felé

Adama Traoré varázslata adta meg az alaphangot, és hol volt még a vége! A jövő heti, budapesti visszavágón öt év alatt ötödször sikerülhet csoportkörbe jutnia az FTC-nek valamely európai kupasorozatban.

Fölényes, 4-0-s idegenbeli győzelemmel kezdte a Ferencváros labdarúgócsapata a Konferencia-liga selejtező negyedik, utolsó fordulóját a Zalgiris Vilnius otthonában. A párharc győztese bejut a harmadik európai kupasorozat csoportkörébe. 

Adama Traoré zseniális csavarással lőtt gólt a vilniusi odavágón
Adama Traoré zseniális csavarással lőtt gólt a vilniusi odavágón    /  Fotó: Nemzeti Sport

A továbbjutása esetén, a csoportok sorsolásakor jó eséllyel az első kalapba kerülő Fradi – vendéglátójával ellentétben – rápihent a fontos meccsre (elhalasztották a Mezőkövesd elleni bajnokit). A litván védelem aztán gondoskodott a vendégek még nagyobb kényelméről: a hazaiak elpasszolt labdája után Adama Traoré már a 17. percben mesteri góllal előnyhöz juttatta Máté Csaba vezetőedző csapatát (0-1).

A második félidő elején Varga Barnabás kis híján eldöntötte a mérkőzést, de hosszas videózás után les miatt érvénytelenítették a nyáron Paksról igazolt gólzsák találatát. Késett, de nem múlt a megnyugtató második Fradi-gól: bő negyedóra múltán a kapura törő Marquinhos lerántásáért kiállították Nicolas Gorobsovot, a megítélt büntetőt pedig belőtte a kilencedik meccsén hetedszer eredményes Varga (0-2) 

Innentől nem volt pardon, hat perccel a becserélése után góllal debütált Alekszandar Pesics (0-3), majd a duplázó Traoré állította be a végeredményt (0-4).

Közel az ötödik csoportkör a Fradinak!

Továbbjutás esetén a zöld-fehérek számára ez sorozatban már az ötödik főtáblás szereplés lehet. 2020-ban a Bajnokok Ligájában, 2019-ben, 2021-ben és tavaly pedig az Európa-ligában játszottak.

A formalitásnak ígérkező budapesti visszavágót jövő csütörtökön (20.00) játsszák a Groupama Arénában; a csoportkör sorsolását másnap tartják.

Konferencia-liga, selejtező, rájátszás, 1. meccs

Zalgiris Vilnius–FTC 0-4 (0-1)

Gólszerzők: Traoré (17., 83.) Varga (65., tizenegyesből), Pesics (75.)

 

 

origo.hu

Megrázó részletek derültek ki Tompos Kátya utolsó napjairól

ripost.hu

Fájdalmas bejelentést tett Jennifer Lopez

borsonline.hu

Fantasztikus hírt kaptunk: eljegyezték a népszerű énekesnőt

mandiner.hu

Új áruházlánc készül betörni a magyar piacra? Mindenkit letarolhatnak

ripost.hu

Ez lehet a baj, ha sütés után összeesik a piskóta

mandiner.hu

Galérián minden idők legnagyobb Békemenete

ripost.hu

A tudósok is elsápadtak attól, ami az óceán mélyén felbukkant

mindmegette.hu

Minden háztartásban ott vannak, és titkon zabálják az áramot: szabadulj meg a fantomfogyasztóktól!

ripost.hu

Buszméretű aszteroida robog a Föld felé: a NASA is kiadta a figyelmeztetést

ripost.hu

Két perc alatt rúgták ki, megalázták BL-döntő előtt a világsztárt

ripost.hu

Magasra tettük a lécet: ha ezt a kvízt meg tudod oldani hibátlanul, magasabb az IQ-d, mint 140

ripost.hu

A Merkúr az Ikrekbe hazatér: 3 csillagjegy fantasztikus hírt kap

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Sokkoló hír Szoboszlairól: kiderült, mennyit ér

KIAJOBB

Erre büszkék lehetnek a Fradinál, évek óta nem volt ilyen a fociban

KIAJOBB

Őrületes káosz, nem biztos a sztárpilóták jövője a Forma-1-ben

KIAJOBB

Megmondta a véleményét Szoboszlairól a Liverpool legendája

KIAJOBB

Bejött a váltás? Így teljesítettek új klubjuknál Marco Rossi kulcsemberei

KIAJOBB

Magyar focista lehet az új Chelsea-edző első erősítése

KIAJOBB

Szoboszlai Dominik volt edzője máris visszatér, Klopp hozhat szerencsét a BL-döntőn

KIAJOBB

Történelmet írt, tíz éve még asztalossegéd volt a Konferencia-liga döntő hőse