Létrehozva: 2023.08.25.

Nincs kegyelem, elárulta a nagy titkot a Fradi edzője

Minden ellenfelét kiütötte a gárda a sorozatban.

Nem csak simán veri, kiüti ellenfeleit a Ferencváros focicsapata a Konferencialiga selejtezőiben. Eddigi öt találkozóját 18 gólt rúgva nyerte meg, s főleg az első meccseken jelzi az ellenfeleknek: nincs kegyelem számukra.
Az ír Shamrocknak négyet, a máltai Hamrunnak hatot rúgtak az első 90 perc alatt a zöld-fehéreknek, akik csütörtökön 4-0-ra nyertek a litván Zalgiris Vilnius otthonában. Kijelenthető, gyakorlatilag zsebben a főtábla.

Fotó: Szabolcs László / Ripost

Máté Csaba vezetőedző szerint egyszerű a recept:

Fontos, hogy a játékosok éhesek és motiváltak legyenek. Így lehet több gólos meccseket játszani, és nagyobb arányú győzelmeket aratni

– idézi az Origo a nyáron kinevezett edzőt, aki egyelőre vár az ünnepléssel az augusztus 31-i visszavágóig:

„A sportban nem szabad korán kimondani a végső sikert, de a csapat valóban óriási lépést tett a továbbjutás felé.”

A mérkőzést végigjászotta Sigér Dávid, a magyar bajnok válogatott középpályása, aki az Origónak nyilatkozva elmondta, hogy egyáltalán nem volt könnyű a meccs, és bár komoly előnyre tettek szert, a jövő heti visszavágón is nagyon figyelniük kell a helyenként kimondottan jól játszó litvánokra.

 

 

origo.hu

Elmarad Mike Tyson és Jake Paul bokszmeccse

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: ha ezt helyesen megoldod, az emberek felső 2 százalékába tartozol

metropol.hu

Most derült csak ki: ismert ember a verőcei hajóbaleset egyik áldozata

hirtv.hu

Kínos, kellemetlen pillanatokkal teli utcafórumot tartott Gyurcsány Komlón + videó

ripost.hu

A tudósok is elsápadtak attól, ami az óceán mélyén felbukkant

vg.hu

Az orosz-ukrán háború 829. napja – Dél-Korea szerint nagy a baj, Oroszország illegálisan szerzett fegyvereket vethet be Ukrajnában

ripost.hu

Két perc alatt rúgták ki, megalázták BL-döntő előtt a világsztárt

mindmegette.hu

Minden háztartásban ott vannak, és titkon zabálják az áramot: szabadulj meg a fantomfogyasztóktól!

ripost.hu

A Merkúr az Ikrekbe hazatér: 3 csillagjegy fantasztikus hírt kap

ripost.hu

„A kapcsolatunk az nekünk szól, nem pedig az embereknek” – Pető Brúnó a magánélete körüli pletykákról vallott

ripost.hu

Buszméretű aszteroida robog a Föld felé: a NASA is kiadta a figyelmeztetést

ripost.hu

Csak az emberek 2 százaléka képes megfejteni ezt az optikai illúziót - Fotó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Sokkoló hír Szoboszlairól: kiderült, mennyit ér

KIAJOBB

Erre büszkék lehetnek a Fradinál, évek óta nem volt ilyen a fociban

KIAJOBB

Őrületes káosz, nem biztos a sztárpilóták jövője a Forma-1-ben

KIAJOBB

Megmondta a véleményét Szoboszlairól a Liverpool legendája

KIAJOBB

Bejött a váltás? Így teljesítettek új klubjuknál Marco Rossi kulcsemberei

KIAJOBB

Magyar focista lehet az új Chelsea-edző első erősítése

KIAJOBB

Szoboszlai Dominik volt edzője máris visszatér, Klopp hozhat szerencsét a BL-döntőn

KIAJOBB

Történelmet írt, tíz éve még asztalossegéd volt a Konferencia-liga döntő hőse