KIAJOBB

Szerző ML

Létrehozva: 2023.10.05.

Ezért nyerhet a Fradi Firenzében, három komoly gond gyötri a Fiorentinát

Papíron a legnehezebb Konferencialiga csoportmérkőzése következik a Ferencvárosnak, csütörtök este a Fiorentina otthonában lép pályára. A olasz együttes azonban két poszton igencsak szenved.

Győzelemmel kezdte Konferencialiga szereplését a Ferencváros, amely a Csukaricski ellen aratott 3-1-es sikert a Groupama Arénában. Most azonban az eddigi legnehezebb csoportmérkőzése jön, Dibusz Dénesék csütörtökön (21:00, tv: M4 Sport) a Fiorentina ellen lépnek pályára idegenben.

Dibusz Dénesék (középen) a tavalyi El-menetelés után idén eggyel alacsonyabb szinten célozhatják meg a csoportgyőzelmet
A Fiorentina otthonába látogat a Fradi Fotó: MTI

Az olasz együttes jó formának örvend, a bajnokságban jelenleg az ötödik helyen áll. Ennek ellenére van néhány aggasztó dolog a firenzeiek háza táján, amiből a Fradinak előnye származhat. 

Három dolog miatt aggódhat a Fiorentina

A legnagyobb probléma a lila mezesek centercsatáraival van. A klub idén nyáron megvált Arthur Cabraltól (Benfica) és Luka Jovicstól (AC Milan) is, a helyükre Lucas Beltrán és M'Bala Nzola érkezett. Előbbiért 12 (4,6 milliárd forint), utóbbiért 10 millió eurót (3,8 milliárd forint) fizetett a csapat, ám a két vételár egyelőre nem igazán térül meg. Az argentin eddig 10 tétmérkőzés alatt adós maradt a góllal, mindössze egy szerencsés gólpasszt osztott ki. Nzola pedig hiába ismeri jól az olasz bajnokságot (korábban a Speziában játszott), szintén 10 találkozó alatt egy gól és egy assziszt a mérlege. A harmadik számú támadó, Christian Kouamé hasonlóan az angolaihoz, egyszer villant eddig, a fő veszélyforrások egyelőre hatástalanok Firenzében.

 

Ha már pedig támadók, a pálya másik végén, a kapusposzton sem túl ideális a helyzet. Az első számú Pietro Terracciano 2019 januárjában érkezett a klubhoz, első három évében cserekapus volt, az elmúlt két szezonban viszont már alapemberré lépett elő. A 33 éves hálóőr értéke mindössze kétmillió euró (770 millió forint) úgy, hogy pályafutása csúcsán most van, a Fiorentina előtt szinte csak az olasz másodosztályban védett. Új riválisa, Oliver Christensen viszont egyelőre nem találja azt a formát, amit előtte Dárdai Pál Herthájában mutatott. Eddig háromszor kapott lehetőséget a bizonyításra, ezalatt összesen nyolc gólt kapott. A Genk elleni 2-2-es döntetlen alkalmával ő védett, így vélhetően a Fradi ellen is vele kezdődik a névsor, a dán hálóőr viszont nem élete legszebb napjait éli.

A magyar rekordbajnoknak többek között Adama Traorét és Nguen Tokmacot kell nélkülöznie, fontos hiányzók az olaszoknál is lesznek. A védelem tengelyéből a Barcelonát megjárt Yerry Mina hiányzik, de nincs az első számú jobbhátvéd Dodó sem. A középpályán pedig a fazonszabász, Európa bajnok Gaetano Castrovilli maradt ki a keretből.

 

origo.hu

Apró bikiniben mutatta meg tökéletes testét Szabó Zsófi - fotók

ripost.hu

Két perc alatt rúgták ki, megalázták BL-döntő előtt a világsztárt

borsonline.hu

Mintha egyenesen Zámbó Jimmyt hallanánk: A Király hangszínén énekel a 19 éves magyar tehetség

vg.hu

Békemenet 2024: Hajdú B. Istvántól és a Tankcsapdától is idézett a miniszterelnök

ripost.hu

A tudósok is elsápadtak attól, ami az óceán mélyén felbukkant

mandiner.hu

Orbán választ adott a Magyar Péter-hájpra

ripost.hu

Áll a bál Moszkvában: Sztankovicsnak máris hadat üzentek

mindmegette.hu

Minden háztartásban ott vannak, és titkon zabálják az áramot: szabadulj meg a fantomfogyasztóktól!

ripost.hu

Buszméretű aszteroida robog a Föld felé: a NASA is kiadta a figyelmeztetést

ripost.hu

Ez lehet a baj, ha sütés után összeesik a piskóta

ripost.hu

Magasra tettük a lécet: ha ezt a kvízt meg tudod oldani hibátlanul, magasabb az IQ-d, mint 140

ripost.hu

"Harry egy idióta és megérdemli, hogy mindenki rajta röhögjön" - keményen beleszállt a hercegbe a híresség

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Sokkoló hír Szoboszlairól: kiderült, mennyit ér

KIAJOBB

Erre büszkék lehetnek a Fradinál, évek óta nem volt ilyen a fociban

KIAJOBB

Őrületes káosz, nem biztos a sztárpilóták jövője a Forma-1-ben

KIAJOBB

Megmondta a véleményét Szoboszlairól a Liverpool legendája

KIAJOBB

Bejött a váltás? Így teljesítettek új klubjuknál Marco Rossi kulcsemberei

KIAJOBB

Magyar focista lehet az új Chelsea-edző első erősítése

KIAJOBB

Szoboszlai Dominik volt edzője máris visszatér, Klopp hozhat szerencsét a BL-döntőn

KIAJOBB

Történelmet írt, tíz éve még asztalossegéd volt a Konferencia-liga döntő hőse