KÜLFÖLD

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.02.28.

Őrizetbe vettek egy ukrán újságírót Lengyelországban

Lejárató anyagot készített Lengyelországról.

Illegális forgatás vádjával a lengyel rendőrség kedden őrizetbe vett egy ukrán újságírót és operatőrét a lengyel–fehérorosz határ közelében - jelentette a helyi sajtó. A hatóságok tájékoztatása szerint az érintettek drónnal készítettek légi felvételeket a határ menti régióról, ami a szomszédban dúló háború miatt félelmet keltett a környéken élőkben, ezért intézkedtek ellenük.

Őrizetbe vettek egy ukrán újságírót Lengyelországban

Az őrizetbe vett ukrán újságíró, Mihajlo Tkacs saját maga számolt be az incidensről az Ukrajinszka Pravda ukrán hírportálon közzétett írásában. Közlése szerint a lengyel rendőrök igazoltatták, átkutatták a gépkocsiját, kivették a kameráiból az összes memóriakártyát, majd elvették tőle és kollégájától telefonjaikat és irataikat. Saját elmondás szerint nemcsak a lengyel rendőrség, hanem a titkosszolgálat ügynökei is kihallgatták őket.

„A kihallgatáson azt mondtam, hogy újságírók vagyunk, és arról forgatunk, hogyan kereskedik Lengyelország Oroszországgal Fehéroroszországon keresztül, és Fehéroroszországgal is, valamint hogyan jutnak be a mezőgazdasági termékek Oroszországból és Fehéroroszországból Lengyelországba. Elkezdtek faggatni, hogy ki tud még erről, hogy ukrán tisztviselőknek és az ukrán kormánynak tudomása van-e erről. Megkérdezték, hogy kik a forrásaink, mióta dolgozunk ezen a témán, és azt is, nyilvánosságra hozzuk-e az őrizetbe vételünket” 

- fogalmazott Tkacs, hozzátéve, hogy a lengyel titkosszolgálat munkatársai megrémültek a vallomásától.

Az Ukrajinszka Pravda oldalán megjelent írásában Tkacs a fogvatartási körülményei miatt panaszkodott. Elmondása szerint legalább négy órán keresztül tartották bent, és csak azután engedték szabadon, hogy az ukrán nagykövetség beavatkozott. A fogvatartási ideje alatt állítólag nem léphetett kapcsolatba senkivel. Miután pedig visszaadták neki a memóriakártyáit, kiderült, hogy a felvételei egy jelentős részét törölték. Az újságíró továbbá azt is kifogásolta, hogy a lengyel rendőrök sokáig csak lengyelül beszéltek vele. 

Ezzel szemben Lublina megye főfelügyelője arról adott tájékoztatást, hogy az ukrán állampolgárokat csak a személyazonosságuk igazolása céljából vették őrizetbe, azt pedig tagadta, hogy bármilyen felvételt töröltek volna a memóriakártyákról. Elmondása szerint az érintettek napok óta a határ közelében drónoztak, amiről több lakossági bejelentést is kaptak.

Egyes lengyel elemzők szerint az őrizetbe vett ukrán újságíró egyértelműen lejárató célzattal forgatott a lengyel-fehérorosz határ áruforgalmáról. Többen úgy vélik, hogy az anyaggal az ellenőrizetlen minőségű ukrán mezőgazdasági termények importja miatt kialakult diplomáciai válság élét szerették volna elvenni. Erre enged következteti az a tény, hogy Tkacs úgy nyilatkozott az incidens után: "hogyha Lengyelország nem kereskedne terrorizmust támogató országokkal, nem lenne miről forgatni."

Egy Ukrajnából Lengyelországba érkező, gabonát szállító vasúti szerelvény nyolc vagonjának teljes tartalmát kiöntötték a tiltakozó lengyel gazdák – számol be a Le Figaro. A lap elektronikus kiadásának videófelvételén több tonna kukorica áll hegyekben a vasúti töltésen a leállított szerelvény mellett.

Az ukrán kormány és a lengyel rendőrség közlése szerint február 25-én,

vasárnap nyolc, Ukrajnából Lengyelországba érkező,

kukoricát szállító vagont nyitottak fel és szórtak a vasúti töltésre a lengyel gazdák.

Kenyértörés

Az incidens a francia konzervatív lap „Le Figaro TV” című, videófelvételeket közlő rovata szerint

„újabb epizódnak tűnik a lengyel gazdák tiltakozásában

az ukrán élelmiszerek behozatala ellen, amelyekről úgy vélik, hogy nem felelnek meg az európai szabványoknak, és sokkal olcsóbbak, mint a helyi termékek.” A lengyel gazdák hetek óta tüntetnek az Ukrajnából érkező, import gabonaszállítmányok ellen – emlékeztet a Le Figaro.

A lap hozzáteszi: Lengyelország Kijev egyik legerőteljesebb támogatója a 2022-es orosz offenzíva kezdete óta. Ám

a két ország közötti kapcsolatokat megmérgezte

az utolsó hónapok kereskedelmi konfliktusa. Ennek oka az, hogy Brüsszel megnyitotta az európai uniós határokat az ukrán agrártermékek előtt – kommentálja a lap a közzétett felvételt.

Lengyelországnak meg kell büntetnie azokat, akik az elmúlt hétvégén több tonna ukrán gabonát öntöttek ki a két ország határának közelében – jelentette ki Olekszandr Kubrakov ukrán miniszterelnök-helyettes hétfőn.

Mindazokat, akik tönkretették az ukrán gabonát, meg kell találni (…) és meg kell büntetni. Két baráti, civilizált európai állam érdeke ez” – írta Kubrakov.

A hétvégén 160 tonnányi ukrán gabonát öntöttel le szállítóvagonokról és pusztítottak el egy lengyel vasúti megálló területén egy nagyszabású tüntetés során. A lengyel gazdák az ukrán gabona beáramlása és az Európai Unió környezetvédelmi szabályozásai miatt tisztességtelennek tartott verseny okán tartanak tiltakozó akciókat, és elzárták a lengyel-ukrán határátkelőket és autópályákat is.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnap úgy fogalmazott az ügyben, hogy Ukrajna számára fontos a Lengyelországgal fönntarott szoros kapcsolat, ugyanakkor készen áll megvédeni a vállalkozásait, amelyek a lengyel tüntetők által létrehozott határzárak miatt kárt szenvedtek.

Az ukrán határőrség szóvivője hétfőn jelezte, hogy a határblokád hétfőn is folytatódott.

Kihelyezett ülést tartott a múlt héten az ukrán kormány a nyugat-ukrajnai Lvivben (Lemberg), a kabinet tagjai elsősorban az ukrán gabonaexport ellen tüntető lengyel gazdák által a két ország között létesített határzár feloldásának lehetőségét vitatták meg – közölte Denisz Smihal miniszterelnök a Telegramon.

Az ülés befejeztével Smihal vezetésével ukrán küldöttség utazott a lengyel határra, hogy a lengyel kormány tagjaival találkozzon, akik azonban nem érkeztek oda.

„Ukrajna elnökének megbízásából ma a lvivi régióban dolgozunk. A kulcskérdések között szerepel a határblokád helyzete. Világos lépéseket és konkrét javaslatokat készítünk elő” – írta a kormányfő. Hangsúlyozta, hogy Ukrajna pragmatikus párbeszédet kíván folytatni a lengyel féllel, és kész az észszerű kompromisszumokra.

Smihal hozzátette: ezzel párhuzamosan Ukrajna tovább bővíti a kivitelre szánt gabonája külföldre szállításának lehetőségeit tengeri és dunai kikötőkön, továbbá más szomszédos országok határátkelőin keresztül, illetve vasúton.

Rámutatott arra, hogy az ukrán búza 88 százalékát januárban a Fekete-tengeren keresztül exportálta Ukrajna. Hozzátette, hogy a dunai kikötők továbbra is rekordokat döntenek az ukrán áruk átrakodása tekintetében.

Smihal kiemelte, hogy Ukrajna bővíti együttműködését Romániával.

„Ottani partnereink bizonyították kiszámíthatóságukat. 2024 januárjában 1,1 millió tonna gabona tranzitszállítását bonyolították le Románián keresztül, február első felében pedig ez a mennyiség már elérte a 600 ezer tonnát” – jegyezte meg a miniszterelnök.

Közlése szerint egy új ellenőrzőpont nyílik a magyar határon Nagyhódos és Nagypalád között a személygépjárművek számára, ami felgyorsítja majd a határátlépést az ukrán állampolgárok számára.

„Megállapodtunk abban is, hogy a magyar határon egy másik, a Beregsurány és Luzsanka közti ellenőrzőpont is kibővül, és súlykorlátozás nélkül léphetik át a határt az üres teherautók, valamint a legfeljebb 7,5 tonnás személy- és tehergépjárművek – fejtette ki az ukrán miniszterelnök.

A kabinetülés után Smihal vezetésével ukrán kormányküldöttség utazott a lengyel határhoz, hogy találkozzanak lengyel kollégáikkal. A kormány lengyel tagjai azonban nem jelentek meg.

Ma Ukrajna és Lengyelország továbbra is jó partnerek és stratégiai szövetségesek. Az elmúlt hat hónapban azonban az ukrán határ állandó lengyel blokádja alatt éltünk. Ez a határzár komoly mértékben sújtotta gazdaságunkat és védekezőképességünket” – írta Smihal Telegram-csatornáján.

Emlékeztetett: egy hónapja a felek megegyeztek abban, hogy a határzár mindkét országnak árt, ezért fontos ennek a kérdésnek a megoldása. Smihal a határon szót váltott tiltakozó lengyel gazdákkal, a Telegram-csatornáján pedig ”a lengyel gazdáknak és minden lengyelnek„ címzett nyilvános felhívást tett közzé.

Mindig az igazsággal kell kezdeni. Először is, Ukrajna az elmúlt 5 hónapban nem értékesítette gabonáját, kukoricáját, napraforgómagját és repcéjét a lengyel piacon” – írta felhívásában, majd azzal folytatta, hogy az ukrán gabona csak tranzitként halad át Lengyelországon.

Ma Ukrajna mezőgazdasági exportjának mindössze 5 százaléka halad át a lengyel határon. A fő útvonal a Fekete-tengeren át vezető gabonafolyosó” – mutatott rá a miniszterelnök.

Hangsúlyozta, hogy a határzár az egész lengyel-ukrán kereskedelmet és mindkét ország gazdaságát érinti.

Nemcsak Ukrajna veszít miatta, hanem azok a lengyel vállalkozók is, akik évente 12 milliárd dollár értékben exportálnak árut a piacunkra. A lengyeleknek és a lengyel gazdáknak hallaniuk kell ezt az igazságot, hogy megértsék a határzár értelmetlenségét” – szögezte le Smihal.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán utasította a kormányt, kezdjen haladéktalanul párbeszédet a lengyel kabinettel a két ország határán a lengyel gazdák tüntetései nyomán kialakult helyzet rendezéséről, a találkozó tető alá hozására pedig február 24-ig adott haladékot. Donald Tusk lengyel miniszterelnököt arra kérte, hogy menjen a határhoz, Andrzej Duda államfőt pedig, hogy támogassa ezt a párbeszédet.

 

origo.hu

Újabb súlyos csapásokat mértek az oroszok Ukrajnára, Amerika döntése fordulatot hozhat

ripost.hu

Csak az emberek 2 százaléka képes megfejteni ezt az optikai illúziót - Fotó

metropol.hu

Dárdai Pál még egyszer, utoljára odacsapott a Herthával: ennek csodájára jár a futballvilág

ripost.hu

A Partizán több százezresre becsüli a Békemeneten résztvevők számát - videó

vg.hu

Itt a hétvége meglepetése: váratlan üzemanyagárcsökkenést jelentettek be a hazai kutakon

ripost.hu

A tudósok is elsápadtak attól, ami az óceán mélyén felbukkant

travelo.hu

Videó: Tragédia a Mount Everesten - megdöbbentő, miért veszthette életét a hegymászó

ripost.hu

Ez a bundáskenyér mindent lepipál, pedig csak egy apró változtatás kell hozzá

ripost.hu

Fájdalmas bejelentést tett Jennifer Lopez

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: ha ezt helyesen megoldod, az emberek felső 2 százalékába tartozol

ripost.hu

Így vedd fel a harcot a meztelen csigák ellen

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

5 évig szenvedett: Szexrabszolgaként tartottak fogva egy 12 éves lányt

KÜLFÖLD

5 konkrét terv, amivel a Nyugat háborúba sodorhatja Európát

KÜLFÖLD

Dől a nyugati hadianyag Ukrajnába, újabb segélyt küld Amerika

KÜLFÖLD

Rémisztő kijelentést tett Macron párttársa, kockáztatják a totális háborút

KÜLFÖLD

Itt a bizonyíték: hatalmas démon üldözte a tinit a kertben

KÜLFÖLD

Borzalom: megerőszakoltak egy 22 éves nőt a sürgősségi osztályon a hordágyon fekve, a nő kiugrott a kórház ablakán

KÜLFÖLD

Sosem foghatta a kezébe: csupán órákkal lánya születése előtt halt meg a fiatal édesapa

KÜLFÖLD

Az anya sikolya rázta fel a csendet: halálra marcangolta 6 hetes kisfiát a család imádott huskyja