Létrehozva: 2021.04.02.

Mutatjuk az óvintézkedéseket: Így vigyázzunk egymásra húsvétkor!

A legjobb az volna, ha most mindenki csak a szűk családdal ünnepelne. De ha mégis látni szeretnéd azokat, akikkel nem élsz együtt, legalább vigyázzatok egymásra!

Szerző Horváth Gabi

Idén, a tavalyi húsvéthoz hasonlóan, ismét nem lehet az eddigi rutinnak megfelelően ünnepelni. A járvány miatt minden rugalmasságunkra szükség van ahhoz, hogy a húsvét, és az ezzel járó családi ebédek ne váljanak szuperterjesztő eseményekké. A szakemberek szerint a legjobb lenne lemondani arról, hogy a tágabb családdal ünnepeljünk, és csak azokkal tölteni a húsvét hosszú hétvégéjét, akikkel amúgy is egy lakásban élünk. Már karácsonykor is ez volt a legjobb megoldás, pedig akkor még nem is a mostani, a korábbinál sokkal fertőzőképesebb, és a fiatalabb korosztályokat is súlyosan megbetegítő vírusvariáns terjedt. Épp ezért most még inkább érdemes ezt az egy ünnepet beáldozni azért, hogy ne fertőződjünk meg. A szakértők többsége arra figyelmeztet, hogy mindenképp maradjunk otthon, mert a járvány most gyorsabban terjed, mint tavaly ilyenkor!

Ha lehet, most inkább csak azokkal ünnepeljünk együtt, akikkel egyébként is együtt élünk!
Fotó: Pixabay.com

Az oltottakhoz sem javasolt ellátogatni!

Sajnos a látogatás előtti tesztelés sem megoldás, ugyanis a tesztek a tünetek megjelenése előtt több nappal még nem mutatnak pozitivitást – ez a negatív teszt viszont nem zárja ki, hogy egy nappal később az illető már pozitív tesztet produkáljon, és fertőzzön. Dr. Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta, hogy akkor sem ajánlott most együtt ünnepelni, ha egyes rokonok már megkapták az első vagy mindkét adag védőoltást. Az oltás ugyanis nem jelent teljes védettséget, csak a súlyos lefolyású betegséget előzi meg. Ráadásul az oltottak, ha megfertőződnek, terjeszthetik a betegséget. A legjobb megoldás tehát az, ha most csak azokkal ünneplünk együtt, akikkel egy háztartásban élünk. Az egyetlen 100 százalékig biztos védekezési mód minden járványügyi szakértő szerint az, ha most húsvét idején is otthon maradunk. Ez az egy találkozás nem ér annyit, mint az egészségünk!

Húsvét óvintézkedések mellett

Ha akárhogy próbáljuk, mégsem sikerül lebeszélni a családot a közös ünneplésről – annak ellenére, hogy ez lenne a legjobb védekezés – akkor érdemes legalább a szigorú járványvédelmi szabályokat betartani. Az összejövetelek minél kisebb létszámúak legyenek, a minden rokont végigjáró locsolkodásról feltétlenül mondjunk le. A vendéglátó jó, ha mindent fertőtlenít a vendégek érkezése előtt és után, a családi összejövetel közben pedig gyakran szellőztet. A vendégeknek kötelező az alapos kézmosás, és amikor nem esznek, a maszkviselés, valamint a távolságtartás. Jó, ha az asztalnál is tartani tudjuk a másfél méteres távolságot, és csak az egy háztartásban élők ülnek ennél közelebb egymáshoz. Húsvét ide vagy oda, legjobb, ha egyszerre egy asztalnál csak azok ülnek, akik egyébként is együtt élnek. Vigyázzunk a közösen használt merőkanalakkal, legyen kint az asztalon az alkoholos kézfertőtlenítő, hogy a használatuk előtt és után mindenki letisztíthassa a kezét. Puszta kézzel pedig most semmilyen ételt ne fogjunk meg.

Fotó: Pixabay.com

Csak a szabad levegőn!

Érdemes teljesen újszerű ünnepi szokásokat bevezetni, például azt, ha a szabad levegőn találkozunk egy közös sétára, a külön háztartásban élők között természetesen távolságot tartva. Ehhez azonban fel kell adni a közös étkezésről szóló hagyományokat, hiszen a hagyományos húsvéti sonkát már mindenki otthon, szűk körben fogyasztja el. Most érdemes az ölelést, a puszit is udvariasan visszautasítani. Az pedig már szinte magától értetődő, hogy aki akár csak a legapróbb tünetet is észleli magán, akár az utolsó pillanatban, indulás előtt öt perccel is mondja le a találkozót. A fertőzés átadásánál ez a kis kellemetlenség is sokkal jobb. De az is jó újítás, ha idén Skype-on, telefonon „locsolkodunk”.

origo.hu

Elmarad Mike Tyson és Jake Paul bokszmeccse

ripost.hu

Fájdalmas bejelentést tett Jennifer Lopez

borsonline.hu

Már az exférje sem ismer rá: így néz ki most a Házasság első látásra szereplője!

ripost.hu

Csak az emberek 2 százaléka képes megfejteni ezt az optikai illúziót - Fotó

hirtv.hu

Kínos, kellemetlen pillanatokkal teli utcafórumot tartott Gyurcsány Komlón + videó

ripost.hu

Szabad-e megenni a kukacos cseresznyét?

lakaskultura.hu

Látványos megújulás Törökvészen: így készült el a napfényes tetőtéri lakás

ripost.hu

Ez a bundáskenyér mindent lepipál, pedig csak egy apró változtatás kell hozzá

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: ha ezt helyesen megoldod, az emberek felső 2 százalékába tartozol

ripost.hu

A Merkúr az Ikrekbe hazatér: 3 csillagjegy fantasztikus hírt kap

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MEDICINA

Így készíti ki a szervezetünket az óraátállítás

MEDICINA

Hétköznapi hősök: fontos ügy érdekében fogtak össze a magyar sztárok

MEDICINA

A nőknek több alvásra van szükségük, mint a férfiaknak? A szakértő válaszol

MEDICINA

Tegyél fokhagymát a párnádhoz, bámulatos, ami történni fog

MEDICINA

Ne dobd el a meggymagot, fantasztikus, mi mindenre jó!

MEDICINA

Mennyit fogyhatsz havonta, hogy egészséges maradj?

MEDICINA

Védd az egészséged: ez a konyhai eszköz veszélyes lehet

MEDICINA

Ha így alszol éveket fiatalodhatsz, már egyetlen éjszaka alatt is