Létrehozva: 2023.09.15.

Óvatosan a kávéval, ha így iszod árthatsz is vele

Sokaknál rutin a kávézás, bele se gondolnak, mikor és hogyan isszák. Pedig érdemes odafigyelni rá, mert ha rosszul fogyasztod, többet árthat, mint használ. Mutatjuk, mi az a hiba, amit érdemes elkerülni!

Van, aki képtelen a reggeli kávé nélkül beindítani a napját, és sokan akadnak, akik munka közben, a nap során még jó néhány csészével legurítanak, hogy frissek és energikusak legyenek. Azonban érdemes a kávéval óvatosnak lenni, hiszen van néhány olyan, sokaknál berögzült kávézási szokás, amik miatt nemcsak hatástalan, de kimondottan káros is lehet a kávé. Lássuk ezeket!

Beautiful,Young,Girl,In,A,White,Coat,And,Sneakers,Sleepy
Az egész napod tönkreteheti, ha rosszul iszod a kávét. Fotó: RomanR /  Shutterstock

Túl sokat iszol

Ha azok közé tartozol, akik a kialvatlanságukat igyekeznek kikúrálni a napközben elfogyasztott feketékkel, könnyen lehet, hogy egy nap alatt akár négy-öt csésze is lecsúszik. Ez pedig már kimondottan ártalmas; szakértők szerint egy átlagos felnőtt ember számára napi legfeljebb 400 mg koffein az a mennyiség, ami még nem káros; ez körülbelül napi 3 csésze. Ha ennél többet iszol, a kávé ingerlékenységet, remegést, hasmenést is okozhat. Ha keveset aludtál előző éjszaka, akkor nem a kávé lesz a megoldás; próbálj meg inkább odafigyelni az éjszakai alvásmennyiségre, és csökkenteni a kávék számát.

Túl későn iszod

A reggeli kávé alap, de van, aki délelőtt és ebéd után is legurít egyet; ezek közül az utóbbi az, ami veszélyes lehet. Ha késő ebédelsz, vagy késő délután rád tör az álmosság, akkor is figyelj arra, hogy délután két óra után már ne igyál kávét, még akkor sem, ha nagyon kimerültnek érzed magad. Szakértők szerint ugyanis a koffein olyan elváltozásokat okoz az agyban, melyek negatív hatással vannak az elalvásra. Így, ha késő délután még megiszol egy kávét, akkor könnyen lehet, hogy nem tudsz elaludni majd éjszaka. 

Éhgyomorra gurítod le

Van, aki reggel, mielőtt még bármibe fogna, lefőz magának egy jó erős feketét, és még reggeli előtt megissza. Az éhgyomorra fogyasztott kávé azonban több szempontból is káros, például megemeli a szervezetben a kortizol, vagyis a stresszhormon szintjét, ezzel pedig összezavarhatja a szervezet alvás-ébrenlét ciklusát. Ennek a hormonnak a szintje ugyanis reggel alapból magasabb; ha kávéval megnöveled a szintet, lehet, hogy este ahelyett, hogy csökkenne, órákig ébren fog tartani. Az éhgyomorra fogyasztott kávé a gyomornak és a bélrendszernek se tesz jót, hiszen a kávé fokozza a savtermelést – ez különösen azoknak fontos, akik refluxban vagy más gyomorproblémában szenvednek. Szakértők szerint az a legjobb, ha ébredés után egy nagy pohár vizet iszunk, a kávét pedig reggeli után fogyasztjuk el; addigra lecsökken a kortizol szintje is

 

origo.hu

Kiderült, mire szánta a gyógykezelésre összegyűjtött pénzt a halála esetén Tompos Kátya

ripost.hu

Csak az emberek 2 százaléka képes megfejteni ezt az optikai illúziót - Fotó

borsonline.hu

Nem utalt semmi a tragédiára: Tompos Kátya három nap alatt adta fel a harcot

hirtv.hu

Magyar Péter követelte a kormánytól, hogy állítsák le a háborúellenes kampányt

ripost.hu

Így vedd fel a harcot a meztelen csigák ellen

vg.hu

Megtörte a csendet a verőcei hajóbaleset egyetlen túlélője

ripost.hu

Fájdalmas bejelentést tett Jennifer Lopez

mindmegette.hu

Minden háztartásban ott vannak, és titkon zabálják az áramot: szabadulj meg a fantomfogyasztóktól!

ripost.hu

A Merkúr az Ikrekbe hazatér: 3 csillagjegy fantasztikus hírt kap

ripost.hu

Ez a bundáskenyér mindent lepipál, pedig csak egy apró változtatás kell hozzá

ripost.hu

Szabad-e megenni a kukacos cseresznyét?

ripost.hu

Kiderült: szakított Dudás Miki és szerelme

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MEDICINA

Így készíti ki a szervezetünket az óraátállítás

MEDICINA

Hétköznapi hősök: fontos ügy érdekében fogtak össze a magyar sztárok

MEDICINA

A nőknek több alvásra van szükségük, mint a férfiaknak? A szakértő válaszol

MEDICINA

Tegyél fokhagymát a párnádhoz, bámulatos, ami történni fog

MEDICINA

Ne dobd el a meggymagot, fantasztikus, mi mindenre jó!

MEDICINA

Mennyit fogyhatsz havonta, hogy egészséges maradj?

MEDICINA

Védd az egészséged: ez a konyhai eszköz veszélyes lehet

MEDICINA

Ha így alszol éveket fiatalodhatsz, már egyetlen éjszaka alatt is