NÍNÓ

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.04.21.

Most jött: rettenetes tragédia történt az éj leple alatt Magyarországon, menekültek az emberek

Lángra kapott egy épület, de öt emberből csak négy tudott kimenekülni.

Meghalt egy ember egy hétvégi házban keletkezett tűzben a fővárosi Kőérberki dűlőn vasárnap hajnalban - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-vel.

tűz, tűzoltóság, tűzoltó
Fotó: Unsplash.com (Képünk illusztráció)

Mukics Dániel közleményében azt írta: vasárnap hajnalban érkezett jelzés a katasztrófavédelemhez, hogy Budapest XI. kerületében kigyulladt egy épület, amelyben egy ember bent rekedt. A tájékoztatás szerint a Kőérberki dűlőn egy negyven négyzetméteres fa hétvégi ház és annak melléképületei égtek száz négyzetméteren. A többméteres lángok a faház körül lévő tizenöt-húsz méteres fákra is átterjedtek, azok lombkoronája is lángra kapott. Három járművel vonultak a tűzoltók a helyszínre, és fél óra alatt megfékezték a tüzet - ismertette a szóvivő.

Az épületben öten tartózkodtak, de kimenekülni csak négyen tudtak, egy ember holttestét a tűzoltók találták meg az elszenesedett romok átvizsgálásakor. A tűzben egy másik ember is megsérült.

 

origo.hu

Hatalmas tömegek a tizedik alkalommal megrendezett Békemeneten, mutatjuk a képeket!

ripost.hu

"Harry egy idióta és megérdemli, hogy mindenki rajta röhögjön" - keményen beleszállt a hercegbe a híresség

borsonline.hu

Mintha egyenesen Zámbó Jimmyt hallanánk: A Király hangszínén énekel a 19 éves magyar tehetség

mandiner.hu

A valaha volt legnagyobb Békemenet – résztvevők a Békemenetről (VIDEÓ)

ripost.hu

„A kapcsolatunk az nekünk szól, nem pedig az embereknek” – Pető Brúnó a magánélete körüli pletykákról vallott

hirtv.hu

Orbán Viktor: A jobboldal jövője most két nő kezében van

ripost.hu

Magasra tettük a lécet: ha ezt a kvízt meg tudod oldani hibátlanul, magasabb az IQ-d, mint 140

ripost.hu

A tudósok is elsápadtak attól, ami az óceán mélyén felbukkant

ripost.hu

Két perc alatt rúgták ki, megalázták BL-döntő előtt a világsztárt

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: ha ezt helyesen megoldod, az emberek felső 2 százalékába tartozol

ripost.hu

Csak az emberek 2 százaléka képes megfejteni ezt az optikai illúziót - Fotó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Rohantak a tűzoltók: lángra kapott egy budapesti lakóépület

NÍNÓ

Most jött: tömegkarambol történt az M5-ösön, most is tart a mentés

NÍNÓ

Zokogott a bíróságon a gyilkos TikTok-sztár, aki megölte a feleségét

NÍNÓ

"Egész életében csak jót tett másokkal" – Kegyetlenül meggyilkolták a hajdúszoboszlói óvodai dajkát

NÍNÓ

A fél ország a 3 éves Lilyt keresi, látta valaki a tündéri kislányt?

NÍNÓ

Nagy erőkkel vonultak ki a rendőrök Hajdúszoboszlóra: borzalom, amit a házban találtak

NÍNÓ

Riasztották a mentőket: súlyos baleset történt a fővárosban

NÍNÓ

"Mi is lehetnénk odafent" - otthonától pár kilométerre, Vámospércsnél halt szörnyet a nyugdíjas házaspár