POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.01.14.

Tajvan felszólította Kínát!

Tessék tiszteletben tartani a választási eredményeket...

A tajvani külügyminisztérium vasárnap felszólította Kínát, tartsa tiszteletben a szigeten a hét végén rendezett elnökválasztás eredményét

A tárca közleményben abszurdnak nevezte a voksolással kapcsolatos pekingi visszhangokat, kiemelve, hogy több tucat ország gratulált már az eredményekhez.

A szombati elnökválasztáson a kormánypárt, a tajvani függetlenség támogatójának számító Demokratikus Haladó Párt (DPP) jelöltje, Laj Csing-Tö leköszönő alelnök győzött a szavazatok 40,1 százalékával, 71,9 százalékos részvételi arány mellett.

Az eredményhirdetést követően Laj külföldi újságíróknak azt mondta, a voksolás megmutatta a nemzetközi közösségnek, hogy a demokrácia és az önkényuralom közül a tajvani nép az elsőt választja, aláhúzva: Tajvan a demokrácia oldalán marad. Hozzátette ugyanakkor, hogy reméli, folytatódik Tajvan és Kína együttműködése.

Az eredményhirdetés után nem sokkal Csen Pin-hua, a tajvani ügyekkel foglalkozó kínai hivatal szóvivője azt közölte, Peking határozottan ellenzi Tajvan függetlenségét, a kínai külügyminisztérium egyik szóvivője pedig leszögezte: csak egyetlen Kína létezik.

A tajvani függetlenség támogatójának számító Demokratikus Haladó Párt (DPP) jelöltjének győzelme után Kína ismételten közölte, hogy nem fogja eltűrni a „szakadár tevékenységeket” Tajvanon.

A szombati elnökválasztáson a kormánypárt jelöltje, Laj Csing-te leköszönő alelnök győzött a szavazatok 40,1 százalékával, 71,9 százalékos részvételi arány mellett.

„Határozottan ellenezzük a Tajvan függetlenségét és egy külföldi beavatkozást célzó szakadár tevékenységeket” – figyelmeztetett Csen Pin-hua, a tajvani ügyekkel foglalkozó kínai hivatal szóvivője. „Továbbra is az az álláspontunk, hogy a tajvani kérdés megoldása és a nemzeti újraegyesítés továbbra is észszerű, és az eltökéltségünk sziklaszilárdságú” – szögezte le Csen.

Hozzátette ugyanakkor, hogy Kína együttműködik a tajvani fontos politikai pártokkal, szervezetekkel és a néppel,

hogy élénkítse a kereskedelmet és az együttműködést, és előrevigye a Tajvani-szoroson átívelő kapcsolatok békés fejlődését, csakúgy, mint a nemzeti újraegyesítés ügyét.

Joe Biden amerikai elnök Laj Csing-te megválasztása után a Fehér Házból távozva újságírók előtt leszögezte, hogy az Egyesült Államok nem támogatja Tajvan függetlenségét. Órákkal a szavazás megkezdése előtt az Egyesült Államok figyelmeztetett: elfogadhatatlan, hogy „bármelyik” ország beavatkozzon a választásba.

Washington nem ismeri el Tajvant államként és a Kínai Népköztársaság kormányát tekinti az egyetlen legitim kormánynak, de Tajpej legnagyobb támogatója, és jelentős katonai segítséget nyújt a szigetnek.

Antony Blinken amerikai külügyminiszter gratulált Laj Csing-tönek és a tajvaniaknak a „szilárd demokratikus rendszerükhöz”. Hangsúlyozta:

az Egyesült Államok „eltökélt a Tajvani-szoros békéjének és stabilitásának fenntartására, a nézetkülönbségek békés, kényszerítés és nyomásgyakorlás nélküli megoldására”.

Hozzátette: az Egyesült Államok együtt kíván működni Lajjal és valamennyi tajvani párt vezetőjével az „egy Kína” politikájával egybehangzó, „hosszú távú” nem hivatalos kapcsolataik fejlesztése érdekében.

Kamikava Jokó japán külügyminiszter üdvözölte megválasztása alkalmából Laj Csing-töt, és reményét fejezte ki, hogy a Tajvannal kapcsolatos kérdéseket „békésen, párbeszéd útján” oldják meg. Japán azt várja – mondta –, hogy Tajvan továbbra is hozzájárul a térség békéjéhez és stabilitásához.

Amerikai politikusokból álló delegáció érkezett Tajvanra vasárnap, nem sokkal a szigeten tartott elnökválasztás eredményének kihirdetése után.

Az amerikai kormány által működtetett Tajvani Amerikai Intézet küldöttségének tagjai között van Stephen J. Hadley volt nemzetbiztonsági tanácsadó és James B. Steinberg volt külügyminiszter-helyettes.

A delegáció a tervek szerint hétfőn több magas rangú tajvani politikussal egyeztet majd.

A szigeten szombaton tartottak elnökválasztást, melyet a tajvani függetlenség támogatójának számító Demokratikus Haladó Párt (DPP) jelöltje, a jelenlegi alelnök, Laj Csing-tö nyert.

Jóllehet az eredményhirdetés után Joe Biden amerikai elnök azt mondta, hogy az Egyesült Államok nem támogatja Tajvan függetlenségét, Washington a voksolás előtt néhány órával figyelmeztetett: elfogadhatatlan lenne, ha bármely ország megpróbálna beavatkozni a választásokba.

Az Egyesült Államok 1979-ben szakította meg diplomáciai kapcsolatait Tajvannal vagyis a Kínai Köztársasággal, és vette fel a hivatalos kapcsolatokat a Kínai Népköztársasággal, amely szakadár tartományának tekinti a szigetet. Az egy Kína politika elismerése mellett Washington ugyanakkor továbbra is kapcsolatot tart fenn a tajpeji kormányzattal, és Tajvan legnagyobb fegyverszállítója.

Kína 2016-ban tiltakozott Washingtonnál, miután az akkori amerikai elnök, Donald Trump telefonon beszélt Caj Jing-ven tajvani elnökkel, az volt ugyanis 1979 óta az első ilyen magas szintű egyeztetés.

A tajvani függetlenség támogatójának számító Demokratikus Haladó Párt (DPP) jelöltjének győzelme után Kína ismételten közölte, hogy nem fogja eltűrni a „szakadár tevékenységeket” Tajvanon.

A szombati elnökválasztáson a kormánypárt jelöltje, Laj Csing-te leköszönő alelnök győzött a szavazatok 40,1 százalékával, 71,9 százalékos részvételi arány mellett.

„Határozottan ellenezzük a Tajvan függetlenségét és egy külföldi beavatkozást célzó szakadár tevékenységeket” – figyelmeztetett Csen Pin-hua, a tajvani ügyekkel foglalkozó kínai hivatal szóvivője. „Továbbra is az az álláspontunk, hogy a tajvani kérdés megoldása és a nemzeti újraegyesítés továbbra is észszerű, és az eltökéltségünk sziklaszilárdságú” – szögezte le Csen.

Hozzátette ugyanakkor, hogy Kína együttműködik a tajvani fontos politikai pártokkal, szervezetekkel és a néppel,

hogy élénkítse a kereskedelmet és az együttműködést, és előre vigye a Tajvani-szoroson átívelő kapcsolatok békés fejlődését, csakúgy, mint a nemzeti újraegyesítés ügyét.

Joe Biden amerikai elnök Laj Csing-te megválasztása után a Fehér Házból távozva újságírók előtt leszögezte, hogy az Egyesült Államok nem támogatja Tajvan függetlenségét. Órákkal a szavazás megkezdése előtt az Egyesült Államok figyelmeztetett: elfogadhatatlan, hogy „bármelyik” ország beavatkozzon a választásba.

Washington nem ismeri el Tajvant államként és a Kínai Népköztársaság kormányát tekinti az egyetlen legitim kormánynak, de Tajpej legnagyobb támogatója, és jelentős katonai segítséget nyújt a szigetnek.

Antony Blinken amerikai külügyminiszter gratulált Laj Csing-tönek és a tajvaniaknak a „szilárd demokratikus rendszerükhöz”. Hangsúlyozta:

az Egyesült Államok „eltökélt a Tajvani-szoros békéjének és stabilitásának fenntartására, a nézetkülönbségek békés, kényszerítés és nyomásgyakorlás nélküli megoldására”.

Hozzátette: az Egyesült Államok együtt kíván működni Lajjal és valamennyi tajvani párt vezetőjével az „egy Kína” politikájával egybehangzó, „hosszú távú” nem hivatalos kapcsolataik fejlesztése érdekében.

Kamikava Jokó japán külügyminiszter üdvözölte megválasztása alkalmából Laj Csing-töt, és reményét fejezte ki, hogy a Tajvannal kapcsolatos kérdéseket „békésen, párbeszéd útján” oldják meg. Japán azt várja – mondta –, hogy Tajvan továbbra is hozzájárul a térség békéjéhez és stabilitásához.

Oroszország a Tajvanon megtartott választások fényében megerősíti, hogy a szigetet változatlanul Kína szerves részének tekinti – szögezte le Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő az orosz diplomáciai tárca honlapján szombaton közölt nyilatkozatában.

„Az orosz fél elismeri, hogy a világon csak egyetlen Kína létezik, a Kínai Népköztársaság kormánya az egyetlen legitim kormány, amely egész Kínát képviseli, Tajvan pedig Kína szerves része. Az orosz fél ellenzi Tajvan függetlenségének bármilyen formáját. Felszólítunk minden külső erőt, hogy tartózkodjon a regionális stabilitást és a nemzetközi biztonságot aláásó provokatív akcióktól” – közölte Zaharova.

A szóvivő rámutatott, hogy Oroszország támogatja Kínának az állami szuverenitása és területi integritása védelmében tett lépéseit.

„Álláspontunk szerint a Tajvani-szoros két oldala közötti kapcsolatok tisztán Kína belügyét képezik. Egyes országoknak arra irányuló kísérletei, hogy a tajvani választásokat Pekingre történő nyomásgyakorlásra és a szoros helyzetének megingatására használják fel, kontraproduktívak, és széles körű elítélést érdemelnek a nemzetközi közösség részéről” – hangzik a külügyi szóvivő állásfoglalása.

Tajvanon a kormányzó Demokratikus Haladó Párt (DPP) nyerte meg szombaton az elnökválasztást, miután jelöltje, Laj Csing-te, aki jelenleg az alelnöki posztot tölti be, a szavazatok több mint 40 százalékát szerezte meg, két vetélytársa pedig elismerte vereségét. A DPP szerint Tajvan jogosult a szabad önrendelkezésre.

 

origo.hu

Ezt a képet mindenképp látnia kell a történelmi Békemenetről

ripost.hu

Csak az emberek 2 százaléka képes megfejteni ezt az optikai illúziót - Fotó

borsonline.hu

Nem utalt semmi a tragédiára: Tompos Kátya három nap alatt adta fel a harcot

magyarnemzet.hu

Focizik, nő, népszerűbb, mint Szoboszlai, és mattolta a magyar válogatottat

ripost.hu

Magasra tettük a lécet: ha ezt a kvízt meg tudod oldani hibátlanul, magasabb az IQ-d, mint 140

mandiner.hu

Galérián minden idők legnagyobb Békemenete

ripost.hu

A tudósok is elsápadtak attól, ami az óceán mélyén felbukkant

mindmegette.hu

Kiderült, mit eszik Szoboszlai a McDonald'sban – íme a Domi meal!

ripost.hu

"Harry egy idióta és megérdemli, hogy mindenki rajta röhögjön" - keményen beleszállt a hercegbe a híresség

ripost.hu

Két perc alatt rúgták ki, megalázták BL-döntő előtt a világsztárt

ripost.hu

Ha ezt látod a lángosozónál, menekülj!

ripost.hu

A Merkúr az Ikrekbe hazatér: 3 csillagjegy fantasztikus hírt kap

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Rövidesen indul a Békemenet

POLITIK

Németországban máris kezdeni akarják a sorozást

POLITIK

Világháborúval fenyegető, Ukrajnát támogató javaslatokról egyeztet a NATO Prágában

POLITIK

NATO különleges küldetés indulhat Ukrajnában: mi áll a háttérben?

POLITIK

Giorgia Meloni: Nyerjük meg a Bajnokok Ligáját Európában!

POLITIK

Orbán Viktor: Akarunk vért adni Ukrajnáért?

POLITIK

Nézőpont Intézet: Az EP-választás történelmi pillanat

POLITIK

Zelenszkij szerint az oroszok nevetnek rajtuk