Létrehozva: 2021.04.12.

Százezerért maszk? Ez a lehet a közeljövő legmenőbb okoskütyüje

Egyre többen tekintenek stíluskiegészítőként a maszkokra. Az biztos, hogy aki beszerez egyet ebből a 300 dolláros maszkból, annak nem kell attól tartania, hogy minden sarkon összefut egy hasonlóval.

A Xupermask lehet a jövő – ezt állítja legalábbis Will.i.am, a Black Eyed Peas nevű együttes frontembere. A rapperként, dalszerzőként, producerként, énekesként, filantrópként és a brit The Voice című műsor zsűrijeként is tevékenykedő Will.i.am-re talán nem árt odafigyelni, elég, ha megemlítjük, hogy ő volt a világ egyik legsikeresebb The Beats audio termékeket gyártó cég egyik társalapítója.

A Dr. Dre által is fémjelzett céget 2016-ban adták el hárommilliárd dollárért az Apple-nek.

 

Sci-fi időket élünk, de még a tegnap maszkjait viseljük. Ezért szerettem volna egy olyan maszkot készíteni, amely megfelel annak a korszaknak, amelyben élünk

- nyilatkozta a zenész a New York Times-nak. A cél pedig úgy tűnik, hogy sikerült is, mivel az okosmaszkhoz tartozik fülhallgató, mikrofon, LED-lámpa, HEPA-szűrő és többsebességes ventilátor is.

A Xupermaskra keresztelt eszköz szilikonból készült, az oldalain pedig a sportruházatokhoz használt hálós, rugalmas anyag feszül. Szépen körbefogja az arc alsó felét. Persze, az ilyen luxust kedvelőknek mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk. A Xupermaskot 299 dollárért lehet megrendelni, ami közel 100 ezer forintnak felel meg.

A Xupermask lehet a jövő Will.i.am szerint. A 299 dolláros maszk tulajdonosainak nem kell attól tartani, hogy minden sarkon szembejön velük egy másik. Fotó: twitter.com/xupermask

A maszkot az a Jose Fernandez hollywoodi kosztümtervező tervezte meg, aki Elon Musk űrvállalatának is dolgozik, de a Bosszúállók, a Batman filmek és az X-Men 2. jelmezein is dolgozott.

origo.hu

Elmarad Mike Tyson és Jake Paul bokszmeccse

ripost.hu

Így vedd fel a harcot a meztelen csigák ellen

borsonline.hu

Már az exférje sem ismer rá: így néz ki most a Házasság első látásra szereplője!

hirtv.hu

Békemenet 2024 - élőben a HírTV műsorán + videó

ripost.hu

Magasra tettük a lécet: ha ezt a kvízt meg tudod oldani hibátlanul, magasabb az IQ-d, mint 140

vg.hu

Nem udvariasságból köszönnek a légiutas-kísérők felszálláskor – kiderült a valódi indok

ripost.hu

Fájdalmas bejelentést tett Jennifer Lopez

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 16.: a Vízöntő elemében van, a Rák menjen a saját feje után

ripost.hu

Buszméretű aszteroida robog a Föld felé: a NASA is kiadta a figyelmeztetést

ripost.hu

Magyar focista lehet az új Chelsea-edző első erősítése

ripost.hu

A tudósok is elsápadtak attól, ami az óceán mélyén felbukkant

ripost.hu

Ha ezt látod a lángosozónál, menekülj!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-