Létrehozva: 2019.10.10.

Marco Rossi válogatottja óriási történelmet írhat

A magyar labdarúgó-válogatott csütörtök este Eb-selejtezőn Horvátországban lép fel.

Olyan tettre készül a magyar válogatott csütörtök este Horvátország ellen, ami a története során még soha nem sikerült: selejtező mérkőzésen idegenben nyerni az aktuális világbajnoki ezüstérmes ellen.

Marco Rossi csapata történelmi tettre készül
Fotó: mlsz.hu

A horvátok tavaly másodikak lettek az oroszországi vb-n, és a magyar csapat már azzal történelmet írt, hogy márciusban idehaza legyőzte. Ez ugyanis korábban még szintén nem sikerült Eb- vagy vb-selejtezőn nekünk.

A magyar válogatott legutóbb 2011-ben játszott idegenben az aktuális vb-ezüstérmes ellen, és akkor 5-3-ra kikapott Hollandiától. Előtte két barátságos találkozón és egy vb-mérkőzésen meccseltünk a vb-másodikkal: 2004-ben 2-0-ra vertük Kaiserslauternben Németországot, míg 1985-ben 1-0-ra győztünk Hamburgban az NSZK ellen.

Az Aranycsapat az 1954-es vb negyeddöntőjében a négy évvel korábbi ezüstérmes, Brazíliával találkozott, és 4-2-re legyőzte. Ezt a meccset azonban semleges helyszínen, Bernben játszották. Vagyis, ha Marco Rossi együttese ma nyerni tudna Splitben, akkor történelmet írna.

origo.hu

Megrázó részletek derültek ki Tompos Kátya utolsó napjairól

ripost.hu

Magyar focista lehet az új Chelsea-edző első erősítése

borsonline.hu

Egyedül is teljesek: 4 csillagjegy, akinek nincs szüksége párra a boldogsághoz

hirtv.hu

A tűzzel játszik a Nyugat az oroszok szerint, akik Orbán Viktorral kapcsolatban is megszólaltak

ripost.hu

Két perc alatt rúgták ki, megalázták BL-döntő előtt a világsztárt

ripost.hu

A Merkúr az Ikrekbe hazatér: 3 csillagjegy fantasztikus hírt kap

travelo.hu

Videó: Tragédia a Mount Everesten - megdöbbentő, miért veszthette életét a hegymászó

ripost.hu

Ha ezt látod a lángosozónál, menekülj!

ripost.hu

Fájdalmas bejelentést tett Jennifer Lopez

ripost.hu

A tudósok is elsápadtak attól, ami az óceán mélyén felbukkant

ripost.hu

Buszméretű aszteroida robog a Föld felé: a NASA is kiadta a figyelmeztetést

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

„Olyankor kihisztizem magam" - Kocsis Alexandra őszintén beszélt a karrierjéről

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

KIAJOBB

Bejött a váltás? Így teljesítettek új klubjuknál Marco Rossi kulcsemberei

KIAJOBB

Magyar focista lehet az új Chelsea-edző első erősítése

KIAJOBB

Szoboszlai Dominik volt edzője máris visszatér, Klopp hozhat szerencsét a BL-döntőn

KIAJOBB

Történelmet írt, tíz éve még asztalossegéd volt a Konferencia-liga döntő hőse

KIAJOBB

Nem kell aggódni érte, Milák Kristóf bődületes rekordbeállítással tért vissza

KIAJOBB

Áll a bál, Détári Lajossal csúnyán kitoltak