Létrehozva: 2023.12.12.

"Szépek és boldogok" - csodát tettek a magyar lányok a vb-n - Fotók

Amikor már mindenki temette őket, jött a feltámadás. Az alapvető célt elérte a csapatunk.

Szinte hihetetlen, amit a magyar női kézilabda-válogatott elért Svédországban a világbajnokságon. Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány szavait idézve, a svédek és a montenegróiak ellen is egy-egy borzalmas negyed óra miatt kaptunk ki, így aztán el is buktuk az esélyt a negyeddöntőbe jutásra. A minimális cél az olimpiai selejtező kivívása volt, ehhez a horvátokat kellett legyőznünk. Az utolsó középdöntős meccsen már hattal is vezetett az ellenfél, de a végére tényleg a sírból jött vissza a magyar csapat. A 23-22-es siker azt jelenti, hogy ott lehetünk az olimpiai selejtezőn. Sőt, a magyar szövetség tájékoztatása szerint pályáztunk az egyik csoport megrendezésére is.

Fotó: Illyés Tibor

A meccs után a szenzációsan védő Böde-Bíró Blanka kijelentette, érzékelték, hogy sokan nem hittek bennük.

"Nehezen találom a szavakat. Csodálatos, amit csináltunk, hogy mínusz 6 gólról visszajönni. Csodálatos dolog volt azoknak is bizonyítani, akik már eltemettek bennünket, esetleg nem a legszebb szavakat használták ránk. Nagyon jó kis csapatunk van. Igazából fel sem fogjuk, hogy mi történt. A küzdés miatt ez a legértékesebb győzelem ezen a vb-n és az utóbbi években is."

- idézi az Origo a Ferencváros kapusát.

Az alábbi fotóra kattintva galéria nyílik, megnézheted az öröm pillanatait!

A magyar együttes a 10. helyen végzett a világbajnokságon. 

origo.hu

Hihetetlen dráma után jutott újra BL-döntőbe a Győr

ripost.hu

Ledöbbentek a rajongók: elképesztő dolog derült ki Michael Jacksonról

life.hu

Shiloh együttérez apjával, Brad Pittel, de belefáradt az állandó harcba

vg.hu

Nem udvariasságból köszönnek a légiutas-kísérők felszálláskor – kiderült a valódi indok

ripost.hu

Ez a bundáskenyér mindent lepipál, pedig csak egy apró változtatás kell hozzá

mandiner.hu

Tucker Carlson: Ukrajna eltűnhet a térképről

ripost.hu

Szabad-e megenni a kukacos cseresznyét?

mindmegette.hu

Kiderült, mit eszik Szoboszlai a McDonald'sban – íme a Domi meal!

ripost.hu

Csak az emberek 2 százaléka képes megfejteni ezt az optikai illúziót - Fotó

ripost.hu

Áll a bál Moszkvában: Sztankovicsnak máris hadat üzentek

ripost.hu

A Merkúr az Ikrekbe hazatér: 3 csillagjegy fantasztikus hírt kap

ripost.hu

A tudósok is elsápadtak attól, ami az óceán mélyén felbukkant

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

„Olyankor kihisztizem magam" - Kocsis Alexandra őszintén beszélt a karrierjéről

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában