Létrehozva: 2021.12.17.

Megható módon búcsúztak Kóbor Jánostól a budapestiek

Az Omega együttes frontemberétől, Kóbor Jánostól nemcsak a szerettei és zenésztársai, hanem a rajongók is el akartak búcsúzni.

A Szent István-bazilikában vettek búcsút Kóbor Jánostól. Az Omega frontemberének végakarata szerint hamvait a Balatonba szórják szűk családi körben.

Pénteken egy búcsúztató szentmisén azonban még bárki részt vehetett, több híresség és a rajongók is lerótták tiszteletüket. A Bors tudósítója több rajongóval is beszélt.

Fotó: Máté Krisztián

” – mesélte Freund Ágnes.

„Ezzel lezárult egy korszak, nincs már meg az a könnyűzenei ikon, aki miatt a világ minden pontjáról büszkén néznek ránk, magyarokra” - mondta szomorúan Irén.

Evelin a lap munkatársának elmondta, hogy a Petróleumlámpára vonult be a szalagavatóján. „Ez a kis emlék miatt is szomorúság tölt el, hogy meghalt Kóbor János.

„Túl sok jó embert vesztettünk el az elmúlt két évben. Nemcsak Kóbort gyászolom most, hanem mindenkit, aki itt hagyott minket” - mondta Áron.

A Bors munkatársa beszélt egy külföldivel is, aki elmondta, Düsseldorfból érkezett a párjával, hogy lerója a tiszteletét Kóbor János előtt.

origo.hu

Magyar Péter máris teljesíti Sorosék követelését: szerinte le kell állítani a háborúellenes kampányt

ripost.hu

Buszméretű aszteroida robog a Föld felé: a NASA is kiadta a figyelmeztetést

borsonline.hu

Már az exférje sem ismer rá: így néz ki most a Házasság első látásra szereplője!

vg.hu

Az orosz-ukrán háború 829. napja – Dél-Korea szerint nagy a baj, Oroszország illegálisan szerzett fegyvereket vethet be Ukrajnában

ripost.hu

Így vedd fel a harcot a meztelen csigák ellen

magyarnemzet.hu

Izzott a stúdió, a történész nem kertelt: ezért akarnak megszabadulni a magyaroktól Ukrajnában

ripost.hu

Botrány: Kiakadt a TikTokker a magyar üzletember viselkedése miatt

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. június 1-2.: Inspiráló, csodás hétvége

ripost.hu

Két perc alatt rúgták ki, megalázták BL-döntő előtt a világsztárt

ripost.hu

Csak az emberek 2 százaléka képes megfejteni ezt az optikai illúziót - Fotó

ripost.hu

Magasra tettük a lécet: ha ezt a kvízt meg tudod oldani hibátlanul, magasabb az IQ-d, mint 140

ripost.hu

Fájdalmas bejelentést tett Jennifer Lopez

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Csoda történt: Győzike kigyógyult a pánikbetegségéből

SZTÁRDZSÚSZ

Rémálommá változott a klipforgatás: Baby Gabi autója is odalett

SZTÁRDZSÚSZ

A TV2 sztárja sosem gondolta volna, hogy egy legenda lesz a mentora

SZTÁRDZSÚSZ

Kiderült: új párja van a dögös magyar énekesnőnek

SZTÁRDZSÚSZ

Ember Márk minden évben szerelmes lett a Balatonon

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: így még nem láthattad a népszerű énekesnőt - Fotók