SZTÁRDZSÚSZ

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.02.14.

Nosztalgikus hangulat: itt "rusnyázott" először Megyeri Csilla

Vissza az alapokhoz: Megyeri Csilla büszkén mutatta meg az Instagram-oldalán a követőinek, hogy visszatért abba a televíziós stúdióba, ahol a pályát kezdte. Azt a pályát, ami egy akkora botránnyal indult, hogy csoda, hogy nem darálta be a karrierjét.

Megyeri Csilla nosztalgikus hangulatba került, amikor hosszú évek után először belépett annak a televíziós stúdiónak az ajtaján, ahonnan elindult a karrierje. Nem akármilyen pályafutásról beszélünk, hiszen az egykori műsorvezető akkor lett országosan ismert, amikor élő adásban azt mondta: 

„Továbbá beszélgetni fogunk még vendégeimmel a szép nőkről, hogy miért is kreatívabbak, és sikeresebbek, ők, mint a rusnyább társaink.” 

Ez a felkonferálás tette Csillát országosan ismertté: olyan botrány kerekedett belőle, aminek a hullámai még évekkel később is érezhetők voltak.

Ügyesen kijött belőle 

Megyeri Csilla az elkövetkezendő időben kapott hideget-meleget, de állta a sarat, holott a televíziós szakmában nem volt olyan ember, aki komolyan elhitte volna, hogy egy ilyen botrány után a fiatal műsorvezetőnek lesz jövője ebben a munkakörben. És láss csodát! Csilla az elmúlt hat évben komoly karriert futott be, televíziós műsorokban szerepel, saját vállalkozást vezet és influenszer is. De, ami a legfontosabb: a nehéz kezdés után mára ő lett az ország egyik legkedveltebb közszereplője.

Megyeri Csilla
Megyeri Csilla komoly karriert futott be, főleg ahhoz képest, hogy honnan indult (Fotó: Szabolcs László)

Visszatérés 

Az egykori műsorvezető a napokban visszatért Debrecenbe és látogatást tett a volt munkahelyén. A sikeres influenszer ezekkel a lelkes szavakkal mesélt az élményeiről: 

„Meglátogattam az egykori munkaHELYEMET, kollégákat. 24évesen kerültem az Alföld Televízióhoz, ahol 5 éven keresztül voltam szerkesztő-műsorvezető, divatbemutatókon konferanszié. Egyetlen reggel sem keltem fel úgy, hogy “uhhhh…, mennyire nincs kedvem bemenni dolgozni”. Imádtam minden pillanatát, szívből csináltam minden anyagot és hálás vagyok, hogy a csapatot erősíthettem…, sajnos a végén gyengítettem… Innen indult minden” - írta az egykori műsorvezető az Instagram-oldalán. 

 

 

origo.hu

Indul a Békemenet - kövesse élőben az Origón!

ripost.hu

Csak az emberek 2 százaléka képes megfejteni ezt az optikai illúziót - Fotó

borsonline.hu

Vörösben úszott a 4-es főút: szalagkorláton keresztül repült a ház felé egy kamion

vg.hu

Az orosz-ukrán háború 829. napja – Dél-Korea szerint nagy a baj, Oroszország illegálisan szerzett fegyvereket vethet be Ukrajnában

metropol.hu

Az Európa-bajnokságról hazafelé kórházba vitték, ahol meghalt a kiváló magyar sportoló

hirtv.hu

A Tankcsapdától idézett Orbán Viktor a Békemeneten + videó

ripost.hu

Ez a bundáskenyér mindent lepipál, pedig csak egy apró változtatás kell hozzá

mindmegette.hu

Tepsis finomság vasárnap délutánra: hagyományos tejszelet

ripost.hu

Így vedd fel a harcot a meztelen csigák ellen

ripost.hu

A tudósok is elsápadtak attól, ami az óceán mélyén felbukkant

ripost.hu

Ha ezt látod a lángosozónál, menekülj!

ripost.hu

A Merkúr az Ikrekbe hazatér: 3 csillagjegy fantasztikus hírt kap

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Csoda történt: Győzike kigyógyult a pánikbetegségéből

SZTÁRDZSÚSZ

Rémálommá változott a klipforgatás: Baby Gabi autója is odalett

SZTÁRDZSÚSZ

A TV2 sztárja sosem gondolta volna, hogy egy legenda lesz a mentora

SZTÁRDZSÚSZ

Kiderült: új párja van a dögös magyar énekesnőnek

SZTÁRDZSÚSZ

Ember Márk minden évben szerelmes lett a Balatonon

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: így még nem láthattad a népszerű énekesnőt - Fotók