BIZARR

Szerző K. C.

Létrehozva: 2024.05.17.

A Vatikán tud az idegenekről, de eltusolják – állítja a légierő pilótája

Szerinte Olaszországnak volt egy lezuhant űrhajó a birtokában, amíg át nem adták Amerikának.

Az elmúlt években egyre több találgatás látott napvilágot azzal kapcsolatban, hogy mi rejlik a Vatikán falai mögött, és egyre több pletyka kering arról, hogy eltitkolják a földönkívüliek létezését, és bizonyítékokat őriznek ezzel kapcsolatban a páncélszekrényekben. 

Vatikán / Fotó: Pexels

David Grusch az amerikai légierő veteránja tett már állításokat az kapcsolatban, hogy az amerikai kormány részt vesz az idegenekkel és UFO-kkal kapcsolatos igazság eltitkolásában. Most azonban a Vatikánt is bevonta a képbe, azt állítva, hogy az tud az idegenekről, és már 1933-ban részt vett az eltussolásban.

„Magentában, Olaszországban, 1933-ban volt az első helyreállítás Európában. Egy részben ép földönkívüli űrhajót találtak, és az olasz kormány egy biztonságos olaszországi légibázisra szállította 1944-1945-ig. A pápa az esetet eltussolta és szólt az amerikaiaknak, hogy mi van az olaszoknál, és végül mi kaparintottuk meg” – jelentette ki David Grusch az interjújában.

Ezután a riporter megkérdezte tőle, csak a félreértések elkerülése végett, hogy szerinte a katolikus egyház tudott-e a nem emberi lények létezésről a Földön, amire azt válaszolta: „Természetesen.”

Arra a kérdésre pedig, hogy miért kell neki hinni, azt mondta: „Megvannak a bizonyítékaim, és hírszerző tiszt voltam”.

 

origo.hu

Ez a legnagyobb Békemenet: nem férnek be az emberek a Margitszigetre, tele a híd és a rakpart

ripost.hu

Ledöbbentek a rajongók: elképesztő dolog derült ki Michael Jacksonról

borsonline.hu

Már az exférje sem ismer rá: így néz ki most a Házasság első látásra szereplője!

vg.hu

Békemenet 2024: itt követheti élőben – videó

ripost.hu

Ha ezt látod a lángosozónál, menekülj!

mandiner.hu

Tucker Carlson: Ukrajna eltűnhet a térképről

ripost.hu

A tudósok is elsápadtak attól, ami az óceán mélyén felbukkant

lakaskultura.hu

Látványos megújulás Törökvészen: így készült el a napfényes tetőtéri lakás

ripost.hu

A Merkúr az Ikrekbe hazatér: 3 csillagjegy fantasztikus hírt kap

ripost.hu

Csak az emberek 2 százaléka képes megfejteni ezt az optikai illúziót - Fotó

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: ha ezt helyesen megoldod, az emberek felső 2 százalékába tartozol

ripost.hu

Szabad-e megenni a kukacos cseresznyét?

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

„Azt hittük, hogy szellem van nálunk – amit megörökítettünk, az még borzalmasabb”

BIZARR

Mindent rögzített a kamera: szellemkutya tart rettegésben egy falut – Videó

BIZARR

17. századi festményen találták meg az időutazás bizonyítékát – Fotó

BIZARR

1986-os fotók kerülhettek elő egy űrlényről, de nem úgy néz ki, ahogy eddig gondoltuk

BIZARR

Lecsapolt vérű kutyákra, és madarakra bukkantak a Nagyláb otthonául szolgáló erdőben - Fotók!

BIZARR

1938-ban készült fotó lehet a bizonyíték az időutazásra

BIZARR

Az életével játszott: hátborzongató felfedezést tett egy férfi az erdő mélyén

BIZARR

Közeleg a végítélet, pusztító jóslatot kapott az emberiség