Létrehozva: 2023.03.13.

Észbontó: Bírságot kapott egy nő, mert lassan itta a kávéját

Ha nem fizet az érintett, akkor még durvább büntetésre számíthat!

Szerző t.t.

A bécsieket évek óta bírság fenyegeti, ha 15 percen túl parkolnak le egy benzinkútnál. Valami hasonló történt a 47 éves Tina F.-fel, aki február elején megállt egy döblingi gyorsétterem parkolójában, és elfogyasztotta az ott vásárolt kávét, ami végül mintegy 110 ezer forintjába került.

Coffee
Képünk illusztráció. Fotó: Shutterstock

Pár nappal később közölték vele, hogy fizessen be 180 eurós bírságot a parkolási idő túllépése miatt. Amikor nem tett eleget a kérésnek, ügyvédi felszólítást kapott. A levélben egyebek mellett az állt: „2023. február 11-én egy magántulajdonban lévő területen birtokháborítást követett el, mert járművével a felhasználási feltételekkel ellentétben túl hosszú ideig parkolt.” A birtokháborítás tényét fotókkal is dokumentálták. Figyelmeztették a nőt, hogy a késedelem miatt bő 290 eurót kell befizetnie, ellenkező esetben birtokháborítási pert kap a nyakába, ami még ennél is magasabb költséggel járna.

Az esetről beszámoló osztrák lapnak a gyorsétterem szóvivője azt mondta, az ügyfelek panaszai miatt korlátozták a parkolási idő hosszát.
„A frekventált helyeken található éttermek esetében szükség van a korlátozott parkolási idő bevezetésére, hogy minden vendég kényelmesen tudjon megállni és az ügyeit intézni” – magyarázza Wilhelm Baldia, a McDonald's szóvivője. Ezt egyértelműen jelzik is a parkolóban lévő táblák és matricák. Akik hosszabb időt akarnak eltölteni az étteremben, parkolójegyet igényelhetnek az étterem dolgozóitól.

 

ripost.hu

"Harry egy idióta és megérdemli, hogy mindenki rajta röhögjön" - keményen beleszállt a hercegbe a híresség

mindmegette.hu

Eltűnhet a föld színéről a világ egyik legegészségesebb gyümölcse

mandiner.hu

Hollywood kegyvesztett celebe: Ukrajna a szervkereskedelemről, a gyermekszex-kereskedelemről és a nácizmusról volt ismert (VIDEÓ)

life.hu

A kortalan Vera Wang felrobbantotta a netet: 74 évesen is csak 30-nak néz ki

mandiner.hu

Orbán mint „felcsúti Kadirov”, „röpködnek a buzizós poénok”, „lagymatag taps” – parádésra sikerült a 444 közvetítése a Békemenetről

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: ha ezt helyesen megoldod, az emberek felső 2 százalékába tartozol

lakaskultura.hu

Látványos megújulás Törökvészen: így készült el a napfényes tetőtéri lakás

ripost.hu

Áll a bál Moszkvában: Sztankovicsnak máris hadat üzentek

ripost.hu

Így vedd fel a harcot a meztelen csigák ellen

ripost.hu

A tudósok is elsápadtak attól, ami az óceán mélyén felbukkant

ripost.hu

A Merkúr az Ikrekbe hazatér: 3 csillagjegy fantasztikus hírt kap

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

5 évig szenvedett: Szexrabszolgaként tartottak fogva egy 12 éves lányt

KÜLFÖLD

5 konkrét terv, amivel a Nyugat háborúba sodorhatja Európát

KÜLFÖLD

Dől a nyugati hadianyag Ukrajnába, újabb segélyt küld Amerika

KÜLFÖLD

Rémisztő kijelentést tett Macron párttársa, kockáztatják a totális háborút

KÜLFÖLD

"Mosolyogj még akkor is, ha az élet nem igazságos veled" - végstádiumú bőrrákja volt, anya lett

KÜLFÖLD

"Ő az én hősöm" - valóra váltotta végstádiumban lévő apja utolsó kívánságát egy menyasszony

KÜLFÖLD

Sokkot kapott a férfi, amikor kiállt az erkélyre: UFO húzott el előtte

KÜLFÖLD

Lebukott a kéjenc tanárnő: az iskolában forgatott magáról pajzán filmeket