SHOWBIZ

Szerző Doris

Létrehozva: 2024.03.19.

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

A politikus Bódi Csabival lépett fel a jó ügy érdekében. Schmuck Andor anyaotthonokat támogat.

Schmuck Andorról köztudott, hogy a női nem nagy tisztelője, mellette pedig roppant fontosnak tartja a jótékonykodást, amikor csak teheti, a jó ügy mögé áll teljes vállszélességgel.

Schmuck Andor
Scmuck Andor és Bódi Csabika a stúdióban (Fotó: Schmuck Andor)

A március 8-i nőnap olyannyira megihlette a Tisztelet Társaságának romantikus lelkületű elnökét, hogy Schmuck felkerekedett, és meg sem állt egy csepeli stúdióig, hogy búgó hangját segítségül hívva, egy dalban éltesse a szebbik nem képviselőit. Mindezt természetesen nem egyedül tette, duettpartnere ifjabb Bódi Csabi volt, aki boldogan vállalta a felkérést.

A dal nem más, mint a Lányok szívében lakom című szerzemény, amit annak idején Zámbó Jimmy és Orbán Józsi adott elő.

„Ez egy legendás sláger, hol máshol vehettük fel, mint egy csepeli stúdióban. Nőnapra készül, és nagyon bízom benne, hogy sikerül mosolyt csalni a szebbik nem képviselőinek arcára. Csabival remek volt a közös munka, az sem kizárt, hogy lesz még folytatása az együttműködésünknek. Természetesen rendezvényeken is szívesen vállalunk fellépést, ha a bevétel valamelyik anyaotthonnak megy majd” – mondta a Ripostnak Schmuck, aki egy közös képet is küldött a stúdióból.

Schmuck Andor túl van az első fellépésén

Az első élőben történő megmérettetésre nem is kellett sokat várni. Egy tévécsatorna ugyanis megkereste Andort és Csabit, és mivel átutalták a bizonyos összeget egy anyaotthonnak, semmi nem állt a fellépés útjában.

„Sokan még mindig nem tudják rólam, hogy tudok énekelni, bár én sem vagyok benne mindig biztos. Az biztos, hogy a fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó. Az anyaotthonok támogatását kifejezetten fontosnak tartom. Bódi Csabival fellépni pedig azért is külön öröm, mert amikor először megismertem, még csak egy 6-7 éves kisfiú volt. A dalt pedig először Orbán Józsi énekelte Zámbó Jimmy-vel, mondanom sem kell, hogy mindegyikőjükhöz elég sok közöm volt annak idején” – árulta el a Ripostnak Schmuck Andor.

HŰHA

Megdöbbentő fotó került elő Schmuck Andor Valentin napi hódolójáról

A politikus úgy véli, lassan ideje lenne egy első randinak. Schmuck Andor udvarlója ugyanis nem tágít!

HŰHA

Megdöbbentő fotó került elő Schmuck Andor Valentin napi hódolójáról

A politikus úgy véli, lassan ideje lenne egy első randinak. Schmuck Andor udvarlója ugyanis nem tágít!

 

 

origo.hu

Megrázó részletek derültek ki Tompos Kátya utolsó napjairól

ripost.hu

Ez lehet a baj, ha sütés után összeesik a piskóta

borsonline.hu

„Még mindig élek!” - Mentők rohantak a műsorvezetőért, szörnyű baleset érte

vg.hu

Nem udvariasságból köszönnek a légiutas-kísérők felszálláskor – kiderült a valódi indok

metropol.hu

Az Európa-bajnokságról hazafelé kórházba vitték, ahol meghalt a kiváló magyar sportoló

hirtv.hu

Kínos, kellemetlen pillanatokkal teli utcafórumot tartott Gyurcsány Komlón + videó

ripost.hu

Ha ezt látod a lángosozónál, menekülj!

travelo.hu

Testközelből csodálhatod a tigriseket ebben a magyarországi állatkertben

ripost.hu

"Harry egy idióta és megérdemli, hogy mindenki rajta röhögjön" - keményen beleszállt a hercegbe a híresség

ripost.hu

Így vedd fel a harcot a meztelen csigák ellen

ripost.hu

Magasra tettük a lécet: ha ezt a kvízt meg tudod oldani hibátlanul, magasabb az IQ-d, mint 140

ripost.hu

A Merkúr az Ikrekbe hazatér: 3 csillagjegy fantasztikus hírt kap

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Fájdalmas bejelentést tett Jennifer Lopez

SHOWBIZ

Népharag zúdulhat a TV2 sztárjaira egyetlen döntés miatt – galéria

SHOWBIZ

Botrány! A leghisztisebb lány nyerheti meg a Next Top Model Hungary műsorát? – galéria

SHOWBIZ

Új műsorvezetőtárs Rókusfalvy Lili oldalán a Magyarország Szépében

SHOWBIZ

Tragédia történt az éjjel: meghalt a 37 éves színész