Létrehozva: 2016.10.30.

Teljes összeomlástól féltik a TV2 szexi sztárját

A fiatal tehetségnek el kellett búcsúznia szerelmétõl. Nélküle kell majd átvészelnie az elkövetkezendõ heteket. De vajon képes lesz rá?

A Star Academy fiatal tehetségének, Pádár Alexandrának jó időre búcsút kellett vennie szerelmétől, Kelemen Lacitól. Ugyanis szombaton Balog Brigi mellett Lacinak kellett távoznia a beköltözős tehetségkutató stúdiójából. 

A szerelmesek sosem titkolták, mennyire odavannak egymásért. Nemcsak érzelmeiket, hanem többször testi vágyaik beteljesülését is megmutatták a kameráknak.

A bezártságot, és a szeretteiktől való távollétet mindenki nehezen viseli. Ahogyan Alexa és Laci is. Az ő helyzetük azonban mégiscsak könnyebb volt, mint némely versenytársuknak. Hiszen ők ott voltak egymásnak. Tartották egymásban a lelket, és ha valamelyikük padlóra került, ott volt a másik, hogy összekaparja onnan.

Mindennek Laci kiesése gátat szab. S habár Alexa erős jellem, mégis többen tartanak attól, hogy összeomlik. Ugyanis több héten keresztül egyedül kell majd végigcsinálnia mindazt, amit eddig egy erős támasz mellett tudott.

Pánikra semmi ok! Szerencsére nem kell végleg elbúcsúznunk a fergeteges humoráról ismert énekestől. Mivel a TV2 Csoport munkát ajánlott neki, így egy jó ideig biztosan tovább szórakoztat majd minket a tévéképernyőn keresztül.

ripost.hu

Csak az emberek 2 százaléka képes megfejteni ezt az optikai illúziót - Fotó

borsonline.hu

9 hónapos fiával a karjában hajtotta örök álomra a fejét Daniella

vg.hu

Megtörte a csendet a verőcei hajóbaleset egyetlen túlélője

ripost.hu

A Merkúr az Ikrekbe hazatér: 3 csillagjegy fantasztikus hírt kap

mandiner.hu

Galérián minden idők legnagyobb Békemenete

ripost.hu

Magasra tettük a lécet: ha ezt a kvízt meg tudod oldani hibátlanul, magasabb az IQ-d, mint 140

lakaskultura.hu

Látványos megújulás Törökvészen: így készült el a napfényes tetőtéri lakás

ripost.hu

A tudósok is elsápadtak attól, ami az óceán mélyén felbukkant

ripost.hu

Ez a bundáskenyér mindent lepipál, pedig csak egy apró változtatás kell hozzá

ripost.hu

Így vedd fel a harcot a meztelen csigák ellen

ripost.hu

Fájdalmas bejelentést tett Jennifer Lopez

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Csoda történt: Győzike kigyógyult a pánikbetegségéből

SZTÁRDZSÚSZ

Rémálommá változott a klipforgatás: Baby Gabi autója is odalett

SZTÁRDZSÚSZ

A TV2 sztárja sosem gondolta volna, hogy egy legenda lesz a mentora

SZTÁRDZSÚSZ

Kiderült: új párja van a dögös magyar énekesnőnek

SZTÁRDZSÚSZ

Ember Márk minden évben szerelmes lett a Balatonon

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: így még nem láthattad a népszerű énekesnőt - Fotók