Létrehozva: 2022.04.25.

Szilágyi Liliána elárulta, ezt tervezi a gyász után

Az úszónő a szívére hallgat és nem az eszére.

Mint arról beszámoltunk, Szilágyi Liliána úgy döntött, hogy biztosan nem folytatja az úszást. Azután mondta ki a végső szót, hogy édesapjáról beszélt, aki állítása szerint lelkileg terrorizálta, elnyomta, s szexuálisan zaklatta őt.

"Igazából három hete döntöttem el ezt végleg, most még a gáyszidőszakban vagyok. A jövőben alkotni akarok" - mondta Kadarkai Endre műsorában a kétszeres ifjúsági olimpiai bajnok Szilágyi.

Liliána azt is elárulta, gyerekkorában inkább balettozni akart, ám apja kérésére az uszodát választotta. Mostantól azonban csak az lesz, amit ő szeretne.

Nagyon szívből döntő, lángoló valaki vagyok. Az úszást racionálisan csináltam, nem szívből. Nagyon várom, hogy valamit tiszta szívből csinálkaj. Lehet, hogy nem lesz világraszoló, de alkotni fogok

Szilágyi egyúttal cáfolta, hogy teher lett volna az, hogy nagypapája a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, Gyarmati Dezső.

"Nem nyomott sosem a család. Apám nyomott szét" - mondta ki határozottan Lilu.

origo.hu

A végén dőlt el a botránnyal induló Dortmund-Real BL-döntő

ripost.hu

"Harry egy idióta és megérdemli, hogy mindenki rajta röhögjön" - keményen beleszállt a hercegbe a híresség

borsonline.hu

Fantasztikus hírt kaptunk: eljegyezték a népszerű énekesnőt

mandiner.hu

A valaha volt legnagyobb Békemenet – résztvevők a Békemenetről (VIDEÓ)

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: ha ezt helyesen megoldod, az emberek felső 2 százalékába tartozol

vg.hu

Békemenet 2024: Hajdú B. Istvántól és a Tankcsapdától is idézett a miniszterelnök

ripost.hu

A Merkúr az Ikrekbe hazatér: 3 csillagjegy fantasztikus hírt kap

travelo.hu

Videó: Tragédia a Mount Everesten - megdöbbentő, miért veszthette életét a hegymászó

ripost.hu

Buszméretű aszteroida robog a Föld felé: a NASA is kiadta a figyelmeztetést

ripost.hu

A tudósok is elsápadtak attól, ami az óceán mélyén felbukkant

ripost.hu

Két perc alatt rúgták ki, megalázták BL-döntő előtt a világsztárt

ripost.hu

Ez lehet a baj, ha sütés után összeesik a piskóta

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Tragikus évforduló: „Roppant fájdalmat élek át" - megszólalt Suhajda Szilárd barátja

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Áll a bál Moszkvában: Sztankovicsnak máris hadat üzentek

TÜZELŐÁLLÁS

Keretet szűkített az Eb-re a magyar szövetségi kapitány

TÜZELŐÁLLÁS

Hét golyóval rálőttek az eszéki sportigazgató autójára

TÜZELŐÁLLÁS

Meddig tűrik még? Cristiano Ronaldo megint csődöt mondott