Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
A NAP KÉPE

Szerző SK

Létrehozva: 2024.04.02.

Súlyosan leégette magát a német foci főszereplője, nekik mindent szabad?

Bezzeg akkor az első sorban puffogtak, amikor a magyar drukkereket kellett pocskondiázni.

Enyhén szólva is későn jött rá Németország, mennyire kínos mezben küldte pályára csapatát a márciusi, két barátságos mérkőzésen. A fociválogatott Franciaország és Hollandia ellen mutatta be azt a mezét, amelyben a hazai rendezésű Eb-n akar  szerepelni. A mezgyártó Adidas ugyanakkor elrontotta a betűtípust, a számozásnál használt 4-es náci szimbólumra emlékeztet – írja az Origo. Ez főleg akkor problémás, ha valaki a 44-es mezt viselné, ugyanis az a túlságosan hasonlítana az SS jelképére.

Tah meze sokaknak szemet szúrt / Fotó: AFP

Az Adidas közleményében kijelentette, szerintük nincs hasonlóság, de biztos, ami biztos, megtiltották, hogy a szurkolók a boltokban 44-es számú mezeket készíttessenek maguknak.

A német szövetség közleményében úgy vélekedett hogy a terveket a tervezési folyamat során benyújtották az UEFA-nak felülvizsgálatra, és hogy "egyik érintett fél sem látott hasonlóságot a náci szimbólumhoz". Hozzátették, hogy a 4-es szám alternatív kialakításán dolgozni fognak.

A németek tehát mossák kezeiket, akkor bezzeg nem voltak annyira elnézőek, amikor másokat kellett antiszemitizmussal vádolni. 2021 nyarán attól volt hangos a német sajtó, hogy több ezer magyar náci szurkoló utazik a két csapat Eb-csoportmeccsére Münchenbe. Akkor 11 magyar ellen indult eljárás, közülük négynek náci karlendítésért kellett felelnie, egynek pedig azért, mert náci szimbólumot tetováltatott magára

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

hirtv.hu

Mentőhelikopter szállította kórházba a soproni cirkuszi balesetben súlyosan megsérült férfit

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

mandiner.hu

Simán győzött, és még picit reménykedhet a Liverpool

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

A NAP KÉPE

Tündöklő olimpikonok, a legszebb lányokkal támadunk a párizsi olimpián

A NAP KÉPE

Alig takarja valami a dögös nagykövetasszony tökéketes testét

A NAP KÉPE

Villantás a kanapén, képtelen volt eltakarni mellbimbóját a kebelcsoda

A NAP KÉPE

Újabb sztárpár szakított, mindent tagad a világhírű labdarúgó

A NAP KÉPE

Benézel a combjai közé, anyaszült meztelenül fotózták a vörös bombázót

A NAP KÉPE

Csupasz óriásmellek, levetkőzött a volt Fradi-sztár kebelcsoda felesége

A NAP KÉPE

Ledobta a tangát, mindent bevállal a nádszáltestű modell

A NAP KÉPE

Átszúrja a mellbimbó a kéjenc kebelcsoda felsőjét