Létrehozva: 2015.07.25.

Teljes káosz: nyugaton jég szakad, keleten tüzet kell oltani!

Kettészakadt az ország, késnek a vonatok, a vihar és a tûz is pusztít.

Több hullámban érkezik a vihar és a front Magyarországra. Így áll most az ország eddig érintett része:

  • Nyugaton és északon is több helyen jégesővel szakadt le az ég

  • Hatalmas szél kíséri az esőt, Gárdonyban meghaladta a szél erőssége a 90 kilométer/órát

  • A vihar máris fákat döntött ki, nehezíti a közlekedést és a Balatonnál is menekülésre kényszerítette a strandolókat

  • Vácot a harmadik vihar éri el, Budapestre is újabb menet érkezett

  • Győr-Moson-Sopron megyében a vihar megtépázta a felsővezetékeket, a leszakadt vezetékek miatt több településen nincs áram

  • Balatonaliga és Balatonszemes között leszakadt vezeték miatt nem közlekedik a vonat

  • Aszód és Gödöllő közt fa dőlt a sínekre és vezeték is leszakadt, így ott sem járnak a vonatok, több vonalon is jelentős késésekre, fennakadásokra lehet számítani

    Eközben 40 hektárnál is nagyobb terület áll lángokban Túrkevén. Oda ugyanis még nem érkezett meg a vihar, jelenleg 6 tűzoltóság szakemberei dolgoznak a lángok megfékezésén.

    Az ország nyugati és keleti része közt nemcsak a viharok, hanem a hőmérséklet tekintetében is hatalmas egyelőre a különbség. Jól látható, mekkora eltéréseket mutatnak az egyes megyék:

    Ez is érdekelhet

    origo.hu

    Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

    origo.hu

    Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

    borsonline.hu

    Nagyszüleink még ismerték: te vajon tudod, mit jelentenek ezek a régi szavak?

    magyarnemzet.hu

    A pesti éjszakából ismert biztonságiakkal védi magát Magyar Péter

    ripost.hu

    Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

    mandiner.hu

    Vérfagyasztó: Medvegyev megnevezte a három nyugati fővárost, amelyet Oroszország bombázni fog

    origo.hu

    Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

    lakaskultura.hu

    A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

    ripost.hu

    Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

    she.life.hu

    Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

    videa.hu

    Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

    azenkertem.baon.hu

    Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    BIZARR

    Szellemként is védi gazdáját a bajai pitbull: videón, ahogy éberen figyel

    BIZARR

    Ez durva: hátborzongató jóslattal állt elő az élő Nostradamus

    BIZARR

    Tényleg létezik a fáraók átka? Kiderült, mi áll a legenda hátterében

    BIZARR

    „Hirtelen megláttuk ezeket a fényeket” - Naplementében bukkant fel három UFO

    BIZARR

    Sokkoló pillanatok: maguktól mozogtak a ruhák a szekrényben

    BIZARR

    Sokkot kapott az apa: szellem akarta elragadni alvó kisfiát - Fotó

    BIZARR

    Rémisztő, mit talált a térképet böngészve: videón a felfedezés

    BIZARR

    „Az idegenek lilák és nem zöldek” – állítja egy új tanulmány