Létrehozva: 2015.08.22.

Arcon karmolta, majd durván megharapta útitársát a metrón egy nő

Egy utas rászólt a metrón utazó nõre, tegye odébb a táskáját, le szeretne ülni. A hölgy elõször szót fogadott, aztán támadott.

Szerző Ripost

Az eset a New York-i metróhálózat egyik legforgalmasabb vonalán történt.

A világ egyik legnagyobb városában, csúcsidőben mindig zsúfoltak a szerelvények, így nem csoda, hogy az utasok néha feszültebbek a kelleténél...

Egy fiatal hölgy, mit sem törődve a tömeggel két ülőhelyet foglalt egyszerre. Egyet magának, egyet pedig a táskájának. A szerelvényen utazó, a munkából hazafelé tartó, fáradt anyuka viszont le szeretett volna ülni, ezért megkérte a nőt, tegye odébb a táskáját. Az utas először szót is fogadott, ám amikor a negyvenöt éves hölgy leült és kényelmesen elhelyezkedett, váratlanul rátámadt a mellette ülő nő. Először csak a haját kezdte el húzogatni, aztán váratlanul éles körmével karmolni kezdte a mellette ülő arcát.

Végül durván beleharapott, aztán hirtelen felugrott és kirohant a szerelvényből.

Szerencsére az egyik utas mobiltelefonjával rögzítette az eseményeket, és a képek alapján gyorsan megtalálták és őrizetbe is vették az agresszív támadót.

A metró, úgy tűnik, egyre veszélyesebb terep. Mint ismert, az elmúlt hónapokban a budapestieket is rettegésben tartotta egy agresszív őrült, aki rendszeresen rátámadt az útitársaira. Mígnem lakossági összefogással elfogták a lakásán.

Majd elengedték...

origo.hu

Dr. Sulyok Tamás és Orbán Viktor katonai tiszteletadás mellett fogadták a kínai államfőt

origo.hu

Újra együtt Stana Alexandra és egykori párja

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

hirtv.hu

Rengeteg személy tűnik el Németországban

metropol.hu

Titkos megállapodás: botrányosan pazarló testületet tervez a XV. kerületi baloldal?

hirtv.hu

Nógrádi György is úgy látja, hogy egy világháború küszöbén állunk

origo.hu

Újabb hír érkezett a rákos beteg Katalin hercegnéről

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

Az életével játszott: hátborzongató felfedezést tett egy férfi az erdő mélyén

BIZARR

Közeleg a végítélet, pusztító jóslatot kapott az emberiség

BIZARR

Szellemként is védi gazdáját a bajai pitbull: videón, ahogy éberen figyel

BIZARR

Ez durva: hátborzongató jóslattal állt elő az élő Nostradamus

BIZARR

Tényleg létezik a fáraók átka? Kiderült, mi áll a legenda hátterében

BIZARR

„Hirtelen megláttuk ezeket a fényeket” - Naplementében bukkant fel három UFO

BIZARR

Sokkoló pillanatok: maguktól mozogtak a ruhák a szekrényben

BIZARR

Sokkot kapott az apa: szellem akarta elragadni alvó kisfiát - Fotó