Létrehozva: 2015.09.19.

5 meglepő tény, miért jó kövérnek lenni!

Jól tudjuk, hogy az elhízás egészségtelen. Viszont nemrég kiderült, hogy mégis vannak elõnyei, ami szinte hihetetlen. A közelmúlt néhány kutatása rávilágított arra, hogy az elhízás több betegség ellenszere is lehet.

Ha kissé túlsúlyos vagy, esetleg aputested van, vagy csak egyszerűen sörhasad, nem kell elkeseredned! Mostantól, legalább egy jó indokot idézhetsz, ha kritizálják a pocakodat! Szóval, miért is jó a túlsúlyosaknak?

1. Mert kevésbé hajlamosak a krónikus ízületi gyulladásra

A svédországi egyetem kutatócsoportja 383 férfibeteg kikérdezése alapján arra a megállapításra jutott, hogy a túlsúlyos, vagy elhízott embereknek 63 százalékkal kisebb az esélye, hogy kialakuljon nála a krónikus ízületi gyulladás, a rheumatoid arthritis. A kutatás vezetője, Carl Turesson szerint szerint a hasi zsigerek körüli zsírréteg az, ami akadályozhatja a betegség kialakulását. Az elhízás ugyanis együtt jár bizonyos hormonális változásokkal, amelyek megváltoztatják a lebontó folyamatokat; ennek lehet köze ahhoz, hogy az ízületek védelme inkább megvalósul.

2. Mert kevésbé hajlamosak a demenciára

A kutatók korábban úgy gondolták, hogy a túlsúly megnöveli a demencia kialakulásának az esélyét. 2015 áprilisában azonban megjelent egy tanulmány, amely ennek az ellenkezőjét állítja: a The Lancet Diabetes and Endocrinology-ban publikált vizsgálat szerint az elhízás megvéd az időskori elbutulástól. Persze, ha valaki olyan mértékben elhízott, hogy az már komolyan veszélyezteti az életét, nem fogja megélni, hogy esetleg demenssé váljon.

3. Mert erősebb lehet az immunrendszerük

Egy chicagói sejtbiológus-csoport kutatásai azt az eredményt hozták, hogy a túlsúlyos emberek szervek körüli zsírjának mélyrétegei sejtszintű kapcsolatban állhatnak az illetők immunrendszerével. A hashártya gyomor körüli részén található zsírréteg kipárnázza az embert, így fizikai védelmet is nyújt a szerveknek. Erre legjobb bizonyíték Danny Ross, aki 38 késszúrást élt túl, vagy Gerhard Steiner, aki 6 métert zuhant, de sértetlenül megúszta, vagy Lawrence Bell, aki 8 golyót kapott, de felépült.

4. Mert tovább élnek, és gyorsabban gyógyulnak

Amikor betegek vagyunk, a szervezetünknek több energiára van szüksége a gyógyuláshoz. Ha az embernek van némi extra zsírtartaléka, annak nagy szerepe lehet a gyorsabb gyógyulásban. A zsírszövet és az általa termelt hormonok a szervezet védekező mechanizmusait támogatják. Az elhízottak, kevésbé valószínű, hogy ugyanazokban a betegségekben fognak meghalni, mint a soványak. Például a szívbetegség négyszer nagyobb valószínűséggel visz el egy normál, vagy sovány testalkatú embert, mint egy elhízottat.

5. Mert jobbak az ágyban

Biztosan nehéz elhinni, de bizonyított tény, hogy a súlyfelesleggel rendelkező emberek kitartóbbak ha szexről van szó. A túlsúlyosak átlagosan 7,3 perccel bírják tovább a meneteket az ágyban, míg a soványak vagy a normál testalkatú emberek gyakran szenvednek idő előtti ejakulációtól. A zsírrétegek a férfiakban egy női hormont, ösztradiolt termelnek. Ez a hormon pedig késlelteti a férfiak orgazmusát.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A tériszonyosak jobb ha elkerülik - átadták Európa legmagasabb függőhídját

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

life.hu

Katalin hercegné csak egy feltétellel hajlandó találkozni Harryvel

mandiner.hu

A MÁV elárulta, mi történt a debreceni intercityn, ahol a 444 szerint Magyar Péter testőrei elfoglalták az egyik kocsit

metropol.hu

Oszvald Marikát fenékbe billentették - Videó

vg.hu

Amiben Kínát simán verik a magyarok, a szerbek és a franciák is

origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

mindmegette.hu

Következménye lesz, ha gyalog mész a McDrive-ba: itt a magyar Meki hivatalos válasza

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

Szellemként is védi gazdáját a bajai pitbull: videón, ahogy éberen figyel

BIZARR

Ez durva: hátborzongató jóslattal állt elő az élő Nostradamus

BIZARR

Tényleg létezik a fáraók átka? Kiderült, mi áll a legenda hátterében

BIZARR

„Hirtelen megláttuk ezeket a fényeket” - Naplementében bukkant fel három UFO

BIZARR

Sokkoló pillanatok: maguktól mozogtak a ruhák a szekrényben

BIZARR

Sokkot kapott az apa: szellem akarta elragadni alvó kisfiát - Fotó

BIZARR

Rémisztő, mit talált a térképet böngészve: videón a felfedezés

BIZARR

„Az idegenek lilák és nem zöldek” – állítja egy új tanulmány