Létrehozva: 2015.09.18.

Cukorral tömték a kislányt, súlyos cukorbeteg lett 3 évesen!

Kórházba került a világ legfiatalabb 2-es típusú cukorbetegségben szenvedõ betege. Az Amerikában élõ kislányt cukorral tömték a szülei, õ pedig majdnem belehalt.

Noha a cukorbetegség így vagy úgy szinte minden családot érint, a cukor-kérdést még mindig nem vesszük eléggé komolyan. Talán ez a mostani eset sokak szemét felnyitja!

Ez a szomorú történet egy kettes típusú diabéteszben szenvedő, 3 éves kislányról szól - ő a világon a legfiatalabb, akinél megállapították ezt a betegséget.

A kettes típusú diabétesz szinte minden esetben kóros elhízással jár. A kislány esetében sem volt ez másképp.  Noha a hároméves gyerek már rendkívül túlsúlyos, spanyol ajkú szülei sokáig nem vettek tudomást arról, hogy komoly lehet a baj.

A kislányt állandó szomjúság és vizelési inger kínozta, a végén már alig tudott mozogni.

Bár ezek a cukorbetegség klasszikus tünetei, a szülők csak akkor kaptak észbe, amikor a gyerek szervezete teljesen összeomlott. Kétségbeesésükben egyenesen a texasi egyetem egészségtudományi kórházába vitték a kislányt.

Kiderült, hogy a kislány súlya több 35 kg, ami több mint duplája az ebben az életkorban normálisnak. A szülei szintén túlsúlyosak, de nem cukorbetegek. Nem kizárt, hogy elhízásra alkalmas géneket örökölt tőlük. Ám az orvosok egyértelműen megállapították, hogy a bajt a rossz táplálkozás okozta.

A gyerek reggeltől estig édességet evett, kedvence a gumicukor volt, csak ebből napi 20 dkg-ot falt be.  Emellett viszont nem volt kedvence a mozgás, nem szeretett se szaladgálni, se labdázni, inkább naphosszat ült a tévé előtt.

A kislány életmódján azonnal változtattak. Sportolni kezdett, persze csak finoman, inkább nagyobb sétákra kell gondolni. Teljesen új az étrendje is, diétára fogták. Cukrot egyáltalán nem kaphat, s a változtatások meg is hozták az eredményt.  Több mint 5 hónap kemény munkájával sikeresen lefogyott 9 kilót, ami hatalmas teljesítmény ebben az életkorban. Köszönhetően a rengeteg erőfeszítésnek, ma már gyógyszerekre sincs szüksége.

origo.hu

Elfogadta Brüsszel az őrült háborús tervet, most minden megváltozik

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

borsonline.hu

Nekimentek Hosszú Katinkának, az olimpikon nem hagyta szó nélkül az őt ért vádakat

mandiner.hu

Kabaré: Magyar Péter egy sima rádiót nézhetett internetblokkolónak

ripost.hu

Égben írt szerelem? Három csillagjegy szívét dobbantja meg az univerzum!

mandiner.hu

Nagy László a Mandinernek: legalább a fél csapatot ki kellene cserélni Újpesten

origo.hu

Oroszország szövetségese is felkészült az atomháborúra

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

Az életével játszott: hátborzongató felfedezést tett egy férfi az erdő mélyén

BIZARR

Közeleg a végítélet, pusztító jóslatot kapott az emberiség

BIZARR

Szellemként is védi gazdáját a bajai pitbull: videón, ahogy éberen figyel

BIZARR

Ez durva: hátborzongató jóslattal állt elő az élő Nostradamus

BIZARR

Tényleg létezik a fáraók átka? Kiderült, mi áll a legenda hátterében

BIZARR

„Hirtelen megláttuk ezeket a fényeket” - Naplementében bukkant fel három UFO

BIZARR

Sokkoló pillanatok: maguktól mozogtak a ruhák a szekrényben

BIZARR

Sokkot kapott az apa: szellem akarta elragadni alvó kisfiát - Fotó