Létrehozva: 2015.11.02.

Nézni sem bírják a kőműves dekoltázst a franciák!

A franciáknál "A vízvezeték-szerelõ mosolyának" hívják azt, amikor egy szerelõ a kagylót vagy a vezetéket szerelve lehajol, és közben kilátszik a feneke. Nálunk ez a kõmûves dekoltázs. Most kitaláltak a nem kívánt látvány ellen egy övszerû derékvédõt.

Van, akit egyáltalán nem zavar, de akadnak, akik egyáltalán nem kíváncsiak az éppen a konyhában térdeplő vízvezeték-szerelő fenekére.

Az ATF1 televízió honlapján mutatták be egy 24 éves tervező találmányát, azt a különleges ruhadarabot, ami megoldást jelent az ilyen kellemetlen esetekre. Egy zseniálisan egyszerű, övszerű derékvédőről van szó. 

A tervező azt mondta, hogy egy sokkoló élmény hatására kezdett bele a munkába. Éppen egy barátjával beszélgetett, amikor meglátott egy munkást, aki leguggolva dolgozott, és kilátszott a feneke. Az első sokk után felocsúdva azonnal munkához látott. Az övszerű ruhadarabból már 3500 darab elkészült, S-től XL-es méretig kapható, valamivel több mint 6000 forintért.

A tervező pedig már újabb koncepción dolgozik. Azt mondja, az is zavar sokakat, hogy a nőknek kilátszik a bugyijuk, esetenként a fenekük is, amikor lehajolnak. Hasonló ruhadarabot tervez nekik is - írja a Faktor.hu.

origo.hu

Gulácsi Péter mindent elveszített

origo.hu

Videón, ahogy hívő embereket mocskol Magyar Péter pusztán azért, mert templomban voltak

borsonline.hu

Elolvadunk! Dér Heni elképesztően cuki fotót osztott meg tündéri kislányáról

mandiner.hu

Szabadulhat Gyárfás? Találtak egy szálat, ami ügyvédje szerint elvezethet az igazsághoz

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

magyarnemzet.hu

Orosz–ukrán háború: az orosz külügy véres bosszút esküdött

origo.hu

Botrány az Eurovízión: kizárták a holland énekest

ripost.hu

Magyar Péter csúnyán felsült, a követői fogják a fejüket

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Lehetetlen IQ teszt: zseni vagy, ha meg tudod oldani

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

1938-ban készült fotó lehet a bizonyíték az időutazásra

BIZARR

Az életével játszott: hátborzongató felfedezést tett egy férfi az erdő mélyén

BIZARR

Közeleg a végítélet, pusztító jóslatot kapott az emberiség

BIZARR

Szellemként is védi gazdáját a bajai pitbull: videón, ahogy éberen figyel

BIZARR

Ez durva: hátborzongató jóslattal állt elő az élő Nostradamus

BIZARR

Tényleg létezik a fáraók átka? Kiderült, mi áll a legenda hátterében

BIZARR

„Hirtelen megláttuk ezeket a fényeket” - Naplementében bukkant fel három UFO

BIZARR

Sokkoló pillanatok: maguktól mozogtak a ruhák a szekrényben