Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2016.01.27.

Sokkoló ufójelenségek: közelebb vannak az idegenek, mint gondolnád!

Az ufókról készült videók forrása legtöbbször bizonytalan, de ezeket a felvételeket ismert emberek készítették, és nevüket vállalva tették közzé.

Az emberek többsége úgy tartja, hogy az ufójelenség csak figyelemre vágyó emberek bizarr kitalációja. Pedig történnek olyan találkozások, amelyeknél valóban meg kell állnunk egy kicsit.

A theparanormal.ca internetes portálon olyan emberek mesélnek élményeikről, akiknek már nincs szükségük arra, hogy így zsebeljenek be elismerést vagy 15 perc hírnevet.

Russel Crowe szemtanúja volt annak, ahogy egy ufó elsüvített az ausztráliai irodája mellett. Az Oscar-díjas színész posztolta is a Twitterre a furcsa találkozást, amit videóval is igazolt.

A videón párhuzamos piros fénycsíkok mennek keresztül a képernyőn jobbról balra, és a fények rávetülnek a növényekre, épületekre.

A posztot több tízezren nézték meg, és azonnal megjelentek a szkeptikus kommentelők, hogy Crowe egy repülőgép fényét kapta le, és nem egy ufóét. Sokakat azonban inkább meggyőzött a felvétel.

 

John Lennon is egy ufójelenséghez kötötte élete legsokkolóbb élményét. Egy lapított kúp alakú lemezt látott a saját teraszáról a horizonton, amely vörös fényt bocsátott ki. 

Úgy tűnt, a lemez közeledik Lennonhoz, aki azonnal kiabált az asszisztensének, May Pangnek. Mindketten elragadtatással nézték, ahogy a repülő tárgy egyre közelebb lebegett felettük, mielőtt hirtelen odébb kúszott az égbolton.

Lennon megítélése szerint az azonosítatlan repülő tárgy akkora lehetett, mint egy Lear jet. A furcsa repülő objektum később visszatért, ezúttal egy sor fehér fény futott körbe a peremén. A helyi újság közölte a történet és jelezték Lennonnak, hogy nem ők voltak az egyetlenek, akik látták a titokzatos repülőt, még 7 másik ember is látta ugyanabban az időben.

Victoria Beckham is lekapott valamit, amit ő földönkívülinek vélt.

Állítja, hogy látott egy kerek, világító ufót Los Angeles-i otthona fölött. Beckham neje szerint úgy nézett ki, mint a telihold. A fotót megosztotta a Twitteren és az Instagramon is.

Billy Ray Cyrus, aki inkább a gyerekéről, Miley Cyrusról híres, egy furcsa találkozásról számolt be otthonában. Legalább öt repülő tárgyat látott elszállni a horizonton, lefotózta őket, és feltöltötte a Twitterre.

Cyrus apu a következő felirattal posztolta a képet:

"OK... Ez az első ufóészlelésem. 5 vagy 6 korong alakú tárgy lebeg. Különleges pillanat ez Apu számára."

Buzz Aldrin űrhajós, az Apolló 11 csapatával látott azonosítatlan tárgyat. Az esetet ugyan soha nem ismerte el a NASA, de mégis készült róla egy rövid dokumentáció.

 

"Volt valami odakint, elég közel ahhoz,hogy megvizsgáljuk. De hogy mi lehetett az?"

- tűnődött Aldrin a videóban. Az Apolló 11-ben a legénység is látta a jelenséget, ami távcsővel egy "L" alakú objektumnak tűnt. Ezt Aldrin kollégája is megerősítette. A repülő objektumot jelentették a központnak.

David Bowie is nyilatkozott a saját észleléseiről. A nemrég elhunyt brit sztár még gyerekkorában látott földönkívülinek tűnő jelenséget. 

"Olyan gyakran jöttek, hogy már ki tudtuk számítani az érkezésüket. Néha csak álltak, de néha követhetetlenül gyorsan mozogtak"

A jelenségét egy barátja is megerősítette.

Bowie nyíltan vállalta, hogy hisz abban, nem csak mi vagyunk az univerzumban, és sokszor beszélt az idegenekről is.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szánalmas, röhejes, megalázó: Magyar Péter énekelni akarja tanítani az operaénekes Rost Andreát - videó

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

hirtv.hu

Bayer show - Schmidt Mária: Magyar Péter az anyák napját is a saját törtetése érdekében használja fel + videó

ripost.hu

„Pénzt kérek a pasimtól, amikor nálam van: a víz nincs ingyen”

vg.hu

Tiltakozás fogadta Németországban a Budapesten nemrég fellépő orosz operaénekesnőt

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

Szellemként is védi gazdáját a bajai pitbull: videón, ahogy éberen figyel

BIZARR

Ez durva: hátborzongató jóslattal állt elő az élő Nostradamus

BIZARR

Tényleg létezik a fáraók átka? Kiderült, mi áll a legenda hátterében

BIZARR

„Hirtelen megláttuk ezeket a fényeket” - Naplementében bukkant fel három UFO

BIZARR

Sokkoló pillanatok: maguktól mozogtak a ruhák a szekrényben

BIZARR

Sokkot kapott az apa: szellem akarta elragadni alvó kisfiát - Fotó

BIZARR

Rémisztő, mit talált a térképet böngészve: videón a felfedezés

BIZARR

„Az idegenek lilák és nem zöldek” – állítja egy új tanulmány