Létrehozva: 2016.02.06.

Hátborzongató: Szellemet rögzített egy babafigyelő kamera

Majdnem sokkot kapott az az anyuka, aki a babafigyelõn keresztül egy szellemszerû dolgot videózott le gyermeke ágya felett.

Az anyuka szerint tisztán kivehető, hogy egy másik gyermek szelleme bukkan fel az alvó kisgyerek ágyánál, és fölé hajol. Elmondása szerint eddig nem hitt a szellemekben, csak dajkamesének tartotta a róluk szóló történeteket, de mára már megváltozott a véleménye. Jade Yates a cikk alján látható felvételt megosztotta a Facebook-oldalán is.

A szellem többször is átsétál a kiságyon, tisztán látszódnak a körvonalai is, így nem lehetett például a kamera előtt lebegő szöszmösz, vagy bármi hasonló. Úgy látszott, mintha a kisgyereket figyelné, hogy alszik-e.

Az eset után az anya azonnal a gyerekszobába sietett, ahol nem látott semmi szokatlant, gyermeke pedig édesdeden aludt, mintha mi sem történt volna.

Jade Yates az ismerősei szerint szavahihető ember, így nem vonják kétségbe a videó hitelességét. Az anyuka aggódott, hogy esetleg rosszindulatú szellemről van szó, de több hozzászólásban megnyugtatták, hogy ha így lenne, már észrevette volna. A szellem alighanem jóindulatú, és talán elegendő, ha megkéri, ne zaklassa őket többé.

Hogy valóban szellem van-e a felvételen, vagy bármi más, az mi sem tudtuk eldönteni, de mindenesetre elég hátborzongató az a lebegő valami, amit láthatunk.

origo.hu

Jelentős államok vezetőivel tárgyalt Vlagyimir Putyin

origo.hu

Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

magyarnemzet.hu

Ezt mondta Neuer az óriási potyája után, ami a Bayern kiesésébe került

mandiner.hu

Magyar Péter eddigi „munkássága” – ezt érte el a baloldal új reménysége

travelo.hu

Kifogták a világ egyik legvérszomjasabb cápáját az Adriából

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

Az életével játszott: hátborzongató felfedezést tett egy férfi az erdő mélyén

BIZARR

Közeleg a végítélet, pusztító jóslatot kapott az emberiség

BIZARR

Szellemként is védi gazdáját a bajai pitbull: videón, ahogy éberen figyel

BIZARR

Ez durva: hátborzongató jóslattal állt elő az élő Nostradamus

BIZARR

Tényleg létezik a fáraók átka? Kiderült, mi áll a legenda hátterében

BIZARR

„Hirtelen megláttuk ezeket a fényeket” - Naplementében bukkant fel három UFO

BIZARR

Sokkoló pillanatok: maguktól mozogtak a ruhák a szekrényben

BIZARR

Sokkot kapott az apa: szellem akarta elragadni alvó kisfiát - Fotó