Létrehozva: 2017.12.07.

Sokkot kaptak a kutatók: lehet, hogy mégis van túlvilág?

A hátborzongató felvétel a Yorkshire-i Wentworth-kastélyban készült, amelyrõl a helyiek azt állítják, hogy kísértetjárta hely. Korábban többen véltek furcsa hangokat hallanai az elhagyott szobákból... A szellemvadászok megpróbáltak utánajárni a legendáknak.

A Soul Reapers paranormális kutatókból álló csapat, bejáráson vett részt az Egyesült Királyság egyik legnagyobb elhagyatott magánházában. Az elmúlt évtizedekben lepusztult 23 ezer négyzetméteres épület a környékbeliek szerint szellem járta hely lett, így senki sem szívesen bóklászik a komor falak között. A kastélyt még a helyi rosszfiúk is elkerülik... 

Mark Vernon a csapat egyik tagja azt mesélte, hogy egészen addig nem vették észre a folyosón ácsorgó és a kamerát figyelő sötét alakot, amíg a felvételek nagy részét át nem nézték.

"Hallottunk néhány fura beszámolót a hely kísérteteiről, de nem tűntek túl hitelesnek. A legtöbben csak morgó, vagy suttogó hangokról számoltak be. Nagyon szerencsések vagyunk, hiszen még csak két perce voltunk ott, de egyből valami érdekeset vett fel a kamera."

A csapat összesen öt kamerát használt, mozgásérzékelőket, és különféle erősségű hangfelvevő készülékeket. Az összes felvételt még nem sikerült elemezniük, de már ennek az eredménynek is örülnek. Az eddigiek szerint a folyosói jelenés egy kisgyerek szelleme lehetett, legalábbis a mérete erre utal. Szinte csak egy pillanatra bukkant fel a kamera előtt, majd rögtön eltűnt. Ezért sem vették észre a jelenlévők ott és akkor.

Az épület 1725 óta áll, így már akár történelmi emléknek is számíthatna, és ki tudja miféle tragédiák történtek az ódon falak közt az elmúlt majdnem 300 év alatt.

Forrás: mirror.co.uk

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

origo.hu

Elképesztő titkot árult el magáról Vilmos herceg

life.hu

Met-gála 2024: táncuk is bizonyítja, még mindig lángol a szerelem Nicol Kidman és férje között - Fotó

vg.hu

Kész, vége, ennyi volt: újra emelkedhetett az infláció Magyarországon – betett az üzemanyagok drágulása

ripost.hu

Beújított Köllő Babett: így még biztosan sosem láttad a színésznőt!

magyarnemzet.hu

Egyetlen embernek sikerült hatalmas kárt okoznia a MÁV-nak

origo.hu

Durván kiosztották a TV2 sztárját, hatalmas csalódást okozott

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

Az életével játszott: hátborzongató felfedezést tett egy férfi az erdő mélyén

BIZARR

Közeleg a végítélet, pusztító jóslatot kapott az emberiség

BIZARR

Szellemként is védi gazdáját a bajai pitbull: videón, ahogy éberen figyel

BIZARR

Ez durva: hátborzongató jóslattal állt elő az élő Nostradamus

BIZARR

Tényleg létezik a fáraók átka? Kiderült, mi áll a legenda hátterében

BIZARR

„Hirtelen megláttuk ezeket a fényeket” - Naplementében bukkant fel három UFO

BIZARR

Sokkoló pillanatok: maguktól mozogtak a ruhák a szekrényben

BIZARR

Sokkot kapott az apa: szellem akarta elragadni alvó kisfiát - Fotó