Létrehozva: 2019.02.24.

Sokkoló bejelentés: látták az eltűnt maláj gépet, megszólaltak a szemtanúk

Többen is látták lezuhanni a maláj utasszállító gépet.

Szerző Ripost

Még mindig rejtély övezi, hova tűnhettek a lassan öt éve eltűnt maláj utasszállító, az MH370 roncsai. Több expedíció indult a felkutatásra, a legújabb csapat múlt héten kelt útra.

A gép eltűnésével foglalkozó egyik szakértő, Noel O'Gara állítja, a maláj kormánynak érdeke fűződik ahhoz, hogy a roncsok sose kerüljenek napvilágra.

O'Gara, aki maga is nyomozott az ügyben elmondta a Daily Starnak, hogy több szemtanú is volt, akik látták a gép zuhanását, és a maláj kormánynak részletesen beszámoltak, mit és hol láttak.

A szakértő elmondása szerint a szemtanúk egybecsengő vallomást tettek, ezek alapján pedig egyszerű volt kiszámolni, hol lehetnek a maradványok.

O'Gara abban is biztos, hogy a kormány mindenki előtt odaküldött egy csapatot, akik már megvizsgálták a roncsokat, bár azokat nem hozták fel a felszínre.

Az egyik szemtanú, Mike McKay elmondta, látott egy lángoló gépet, amikor egy vietnámi olajfúró-tornyon dolgozott. A gép szerinte keletre tartott, majd eltűnt a szemei elől.

Egy másik szemtanú, Latife Dalelah éppen gépen ült és az ablakból látta az óceánban a gép roncsát.

A harmadik tanú, Katherine Tee angol tengerész, aki Phuketnél látta a lángcsóvát húzó gépet. Az ő vallomásában azonban van valami furcsa is: állítja, két kisebb gép kísérte az utasszállítót.

Ez utóbbi vallomás azt az összeesküvés-elméletet erősíti, hogy az utasszállítót katonai gépek lőtték le.

origo.hu

Mutatjuk az újabb, rémisztő lépést a világháború felé – videó

borsonline.hu

Kórházban van Kulcsár Edina, Csutira bízta a gyerekeket

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

mandiner.hu

A németek máris riogatnak a kínai elnök budapesti látogatása miatt

origo.hu

Új, ismert barátnője van a Házasság első látásra szereplőjének

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

Az életével játszott: hátborzongató felfedezést tett egy férfi az erdő mélyén

BIZARR

Közeleg a végítélet, pusztító jóslatot kapott az emberiség

BIZARR

Szellemként is védi gazdáját a bajai pitbull: videón, ahogy éberen figyel

BIZARR

Ez durva: hátborzongató jóslattal állt elő az élő Nostradamus

BIZARR

Tényleg létezik a fáraók átka? Kiderült, mi áll a legenda hátterében

BIZARR

„Hirtelen megláttuk ezeket a fényeket” - Naplementében bukkant fel három UFO

BIZARR

Sokkoló pillanatok: maguktól mozogtak a ruhák a szekrényben

BIZARR

Sokkot kapott az apa: szellem akarta elragadni alvó kisfiát - Fotó