Létrehozva: 2019.07.18.

Sokkot kapott, amikor meglátta magát a cigisdobozon, nem egyezett bele

A Franciaországban élõ férfi ráadásul nem is a dohányzás miatt veszítette el a lábát, mint ahogy azt a fotón sugallják.

Megdöbbenve vette észre egy, a franciaországi Metzben élő albán férfi, hogy beleegyezése nélkül az ő amputált lábáról készült fotó került figyelmeztetésként az Európában forgalmazott cigaretták dobozaira. A figyelmeztetés szerint a dohányzás érszűkületet okozhat, vagyis amputációhoz is vezethet.

Õ viszont nem is a dohányzás miatt vesztette el a lábát, hanem egy erőszakos bűncselekmény áldozataként, még 1997-ben. Ennek a nyomai a képen is felismerhetőek, az egyedi égési sérülésekről és vágásokról ismerte fel, hogy az ő lába van a dobozokon.

A férfi azt mondja, hogy a képet egy helyi kórházban készítették, ahol azért járt, hogy kiderítse, kaphat-e bármilyen protézist. "Hihetetlen, hogy valaki a tudtán és engedélyén kívül Európa-szerte cigarettás dobozokra kerülhet" - nyilatkozta ügyvédje, Antoine Fittante, aki az ügyben az Európai Bizottsághoz fordult. "Ügyfelem becsapva érzi magát, és sértve méltóságában, mert fogyatékossága trafikokban van közszemlére téve. Fittante a kórháznak is írt, hogy megtudja, mégis hogyan kerülhetett nyilvánosságra a felvétel" - írja a BBC.

origo.hu

Valóra vált a férfiak álma: a világ legszexisebb sportolónője ott lesz a párizsi olimpián

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

metropol.hu

Áll a bál a Bajnokok Ligájában! Kinyírta a bíró a PSG-t?

mandiner.hu

Navracsics Tibor rendkívüli bejelentést tett az uniós megállapodás ügyében

ripost.hu

Ennek a 3 csillagjegynek érzelmi tisztulást hoz a Bika újhold

vg.hu

Kínai elnök Magyarországon: bemutatjuk Hszi Csin-ping feleségét – Peng Li-jüan még a férjénél is híresebb

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

Az életével játszott: hátborzongató felfedezést tett egy férfi az erdő mélyén

BIZARR

Közeleg a végítélet, pusztító jóslatot kapott az emberiség

BIZARR

Szellemként is védi gazdáját a bajai pitbull: videón, ahogy éberen figyel

BIZARR

Ez durva: hátborzongató jóslattal állt elő az élő Nostradamus

BIZARR

Tényleg létezik a fáraók átka? Kiderült, mi áll a legenda hátterében

BIZARR

„Hirtelen megláttuk ezeket a fényeket” - Naplementében bukkant fel három UFO

BIZARR

Sokkoló pillanatok: maguktól mozogtak a ruhák a szekrényben

BIZARR

Sokkot kapott az apa: szellem akarta elragadni alvó kisfiát - Fotó