Létrehozva: 2020.01.08.

Bejelentették a tudósok: megtalálhatták a következő Föld bolygót

A NASA tudósai felfedeztek egy olyan bolygót, amin akár az élet is kialakulhatott.

A NASA űrszondája Föld-szerű exobolygót azonosított egy 100 fényévre fekvő rendszerben. Az égitest különlegessége, hogy csillaga, a TOI 700 lakható zónájában kering, tehát elvileg az élet is kialakulhatott rajta. Hasonló objektumot még nem talált a szonda.

A TOI 700 d a Földnél 20 százalékkal nagyobb, és 37 nap alatt kerüli meg csillagát. A rendszerben további három bolygó fekszik, de egyik sem a lakható zónában.

A szonda az égbolt egy-egy szeletét 27 napig vizsgálja. Az űreszköz a csillagok fényingadozását elemzi, ez ugyanis arra utalhat, hogy az adott objektum előtt exobolygók haladnak el. A kutatás egyik fő célja az, hogy a közeli csillagoknál mutasson ki Föld-szerű bolygókat, hiszen ezeket a rendszereket a Földről is viszonylag könnyű vizsgálni.

A szakértők először helytelen becslést adtak a TOI 700 méreteire, és jóval nagyobbnak gondolták. Később pontosították az adatokat, és ekkor derült ki, hogy a törpecsillag mellett egy Föld-szerű égitest is kering.

A szakértők célja az, hogy idővel az exobolygó légkörét is elemezzék. Egyelőre a csapat csak modellek segítségével tanulmányozta az objektum lehetséges atmoszféráját – számolt be a NASA.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Bundesliga: szinte biztosan kizárják a BL-győztes csapatot

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

mandiner.hu

Baljós üzenet érkezett Kijevbe: Ukrajna hitelezői a pénzüket akarják

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

origo.hu

Mégis egy pár lehet a Házasság első látásra két sztárja - kép

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

ripost.hu

Itt vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

Szellemként is védi gazdáját a bajai pitbull: videón, ahogy éberen figyel

BIZARR

Ez durva: hátborzongató jóslattal állt elő az élő Nostradamus

BIZARR

Tényleg létezik a fáraók átka? Kiderült, mi áll a legenda hátterében

BIZARR

„Hirtelen megláttuk ezeket a fényeket” - Naplementében bukkant fel három UFO

BIZARR

Sokkoló pillanatok: maguktól mozogtak a ruhák a szekrényben

BIZARR

Sokkot kapott az apa: szellem akarta elragadni alvó kisfiát - Fotó

BIZARR

Rémisztő, mit talált a térképet böngészve: videón a felfedezés

BIZARR

„Az idegenek lilák és nem zöldek” – állítja egy új tanulmány