Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2021.01.18.

Rejtélyes üzenet: egy fotós állítja, kommunikálnak vele a szellemek

A férfi új házában kezdte érzékelni a paranormális jelenségeket. Több évig beszélgetett egy szellemmel.

Halálra rémült John Hucker, amikor először fehér felhő jelent meg a lakásában. A férfi azután tapasztalta a rejtélyes jelenséget, hogy megvásárolt egy házat az amerikai Los Angelesben.

Hucker saját bevallása szerint különös energiát érzett, amikor 1980-ban beköltözött új otthonába. Akkor még azonban nem tulajdonosított nagyobb jelentőséget az eseményeknek. Pár évvel később, 1991-ben egy polaroid fényképezőt kapott ajándékba édesapjától. Természetesen a házban próbálta ki először a gépet, majd az előhívott fényképeken rejtélyes fehér foltokra lett figyelmes.

„Először azt gondoltam, hogy ez biztosan apám vicce. Ő adta nekem a fényképezőgépet” – mesélte hihetetlen történetét John Hucker. Második alkalommal meghívta a házába a barátait, és azokon a képeken is megjelent a fehér füst. Azóta már 12 ezer képet készített a szellem üzenetekről.

Meztelenül balhézott egy férfi a metróban, sokkoló, ami ezután történt – videó

„Kezdetben néhányan szkeptikusak voltak. Mások is kölcsön vették a gépet, de azokon is megjelentek az üzenetek. Bár ahhoz idő kellett, hogy rájöjjünk valóban van értelme a fehér foltoknak” – mondta Hucker a Daily Star oldalának, ahol néhány képet is megosztottak a szellem üzeneteiről.

A férfi állítása szerint ezután a szellem a képeken keresztül kezdett beszélgetést folytatni vele. Továbbá azt is felfedezte, hogy az írások csak a Polaroid Spectra kamerán keresztül jelentek meg, ha Spectra filmet használt. Miután azonban felhagytak a Spectra filmszalagok gyártásával, többé nem kommunikált a szellemmel.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Versenyző luxusautók okozhatták a halálos balesetet Szalántánál

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

hirtv.hu

Nógrádi György is úgy látja, hogy egy világháború küszöbén állunk

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

mindmegette.hu

Betétdíjas palackokra váltott a Szentkirályi, az ásványvíz és a Pepsi is érintett

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

Szellemként is védi gazdáját a bajai pitbull: videón, ahogy éberen figyel

BIZARR

Ez durva: hátborzongató jóslattal állt elő az élő Nostradamus

BIZARR

Tényleg létezik a fáraók átka? Kiderült, mi áll a legenda hátterében

BIZARR

„Hirtelen megláttuk ezeket a fényeket” - Naplementében bukkant fel három UFO

BIZARR

Sokkoló pillanatok: maguktól mozogtak a ruhák a szekrényben

BIZARR

Sokkot kapott az apa: szellem akarta elragadni alvó kisfiát - Fotó

BIZARR

Rémisztő, mit talált a térképet böngészve: videón a felfedezés

BIZARR

„Az idegenek lilák és nem zöldek” – állítja egy új tanulmány