Létrehozva: 2022.07.16.

Felhőkarcoló méretű aszteroida száguld a Föld felé, ekkor érkezik meg

A NASA szakemberei egy veszélyes aszteroidára hívták fel a figyelmet.

Szerző Ripost

Egy 50 emeletes felhőkarcoló méretű aszteroida fog veszélyesen közel elszáguldani a Föld mellett július 17-én, vasárnap. A 2022 KY4 névre keresztelt űrszikla a NASA szerint több mint 6,1 millió kilométerrel fogja elkerülni otthont adó bolygónkat.

A szakértők mérései alapján a 2022 KY4 aszteroida átmérője több mint 88 méter és a NASA becslései szerint 27 000 km/h sebességgel halad. Körülbelül nyolcszor olyan gyors, mint egy száguldó puskagolyó.

Fotó: Pixabay

Az űrszikla már többször megközelítette a Földet, legutóbb 1959-ben és 1948-ban. A NASA számításai szerint az aszteroida 2048 májusáig nem fogja megközelíteni újra a bolygónkat.

A NASA és más űrügynökségek több ezer ilyen földközeli objektumot figyelnek meg napról-napra. Még ha egy aszteroida pályája több millió kilométerre is van bolygónktól, ugyan kicsi, de megvan az esélye annak, hogy a pályája eltolódik, miután kölcsönhatásba lép egy nagyobb objektum, például egy bolygó gravitációjával. Még egy ilyen apró elmozdulás is potenciálisan ütközési pályára állíthatja az aszteroidát. Az űrügynökségek ezért is veszik szigorúan komolyan a bolygó védelmét - írja a Live Science oldala. 

origo.hu

Itt vannak az elképesztő részletek a kínai elnök magyarországi látogatásáról

origo.hu

Történelmi jelentőségű találkozó előtt áll Magyarország

metropol.hu

Házasság első látásra: Andris a tenyerén hordozza Petrát – Itt a bizonyíték

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

ripost.hu

Ennek a 3 csillagjegynek érzelmi tisztulást hoz a Bika újhold

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

Szellemként is védi gazdáját a bajai pitbull: videón, ahogy éberen figyel

BIZARR

Ez durva: hátborzongató jóslattal állt elő az élő Nostradamus

BIZARR

Tényleg létezik a fáraók átka? Kiderült, mi áll a legenda hátterében

BIZARR

„Hirtelen megláttuk ezeket a fényeket” - Naplementében bukkant fel három UFO

BIZARR

Sokkoló pillanatok: maguktól mozogtak a ruhák a szekrényben

BIZARR

Sokkot kapott az apa: szellem akarta elragadni alvó kisfiát - Fotó

BIZARR

Rémisztő, mit talált a térképet böngészve: videón a felfedezés

BIZARR

„Az idegenek lilák és nem zöldek” – állítja egy új tanulmány