Létrehozva: 2019.04.25.

26 órás műtéttel választották szét a sziámi ikerlányokat, így néznek ki most

Hatalmas port kavart a két kislány esete a sajtóban, a fél világ várta lélegzet-visszafojtva az életveszélyes operációt. De a java igazán csak a beavatkozás után következett...

Rengetegen követték a két kislány sorsát, amikor sor került a szétválasztó műtétre: a kockázatos beavatozásnak ugyanis könnyen tragikus vége is lehetett volna. Kendra és Maliyah közös májjal és egyetlen vesével születtek, és az orvosok nem sok időt jósoltak a babáknak. A Utah-ban született kislányok szétválasztása hatalmas kockázatot jelentett, és a műtét 26 órán keresztül tartott. Azóta eltelt 13 év, és a két kislány 17 éves lett. A BBC pedig dokumentumfilmet készít arról, hogyan élik tinédzserként a mindennapjaikat.

Bár az emberek tucatnyi kérdést tesznek fel nekik, amint meghallják a történetüket, a két kislány azonban nem érzi különlegesnek magát, sőt: azt nyilatkozták, hogy ugyanolyanok, mint bárki más. Mivel csak egy veséjük volt, Maliyah számára szervátültetésre is szükség volt a műtét után, és önálló életüket mindketten fél lábbal kezdték meg. Most azonban, 17 évesen egészen úgy élik az életüket, mint bármelyik tinédzser.

Az iskolai feladatok mellett szeretik kezelni a közösségi oldalukat, ahol megosztják a történetüket a világgal. Hatalmas sikerük van, több ezren követik őket. Hosszú évekig otthon tanultak, ami főleg Maliyah miatt volt fontos: hiszen veseátültetettként ez volt a legbiztonságosabb. Ugyanis a legelső veséjét az anyukájától kapta; csakhogy 15 éves korában a teste kilökte a szervezete, és újabb átültetésre volt szükség.

Most már mindkét lány egészséges. A szüleikkel, nővérükkel és az öccseikkel élnek együtt. Sokak számára adnak erőt, és még többen tisztelik őket a kitartásukért, életszeretetükért és bátorságukért.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

„Érzem a jelenlétét” - Démonnal küzd egy veszprémi anya, riasztó, miket művel a lény

BIZARR

József szelleme megkereste a Széchenyi-díjas mágust - Videó

BIZARR

Kitálalt a jövőlátó: közelebb van a III. világháború, mint bárki hinné

BIZARR

Nem semmi! Így néznek ki a földönkívüliek az AI szerint - fotók

BIZARR

„Földönkívüli szúnyogok” – Rejtélyes füstkarika okozott pánikot - Videó

BIZARR

„Mi a franc ez?” - Rejtélyes UFO jelent meg az ukránok felett - Fotó

BIZARR

Halálra rémült az apuka: hátborzongató, mi nyúlt be a kisfia ágyába

BIZARR

Mike Tyson 1995-ös mérkőzésének felvétele bizonyíték az időutazásra