Létrehozva: 2018.05.24.

65 ezer bizarr üzenet: Teljesen becsavarodott a nő az első randi után

Internetes társkeresõn ismerkedtek meg, egyetlen randijuk volt. A nõ utána totál bepörgött, és nem is állt le, amíg a hatóság le nem tartóztatta. Sokkoló történet következik!

A randi után átlag napi ötszáz szöveges üzenetet küldött a férfinak a 31 éves Phoenix-i nő, ami valószínűleg nemcsak a zaklatás fogalmát meríti ki, de minden férfit elriasztana. De nem csak ennyi történt: Jacqueline hátborzongató ámokfutásának ez csak a kezdete volt.

Miután a férfi közölte vele, hogy nem akar tőle semmit, az üzenetek között már jócskán akadt fenyegető hangnemű is. Például az egyikben a nő kijelentette, hogy szívesen megfürdene a férfi vérében. De azt is kilátásba helyezte, hogy ha elhagyja őt, akkor meg fogja gyilkolni.

 

DJ Intence (@djintence) által megosztott bejegyzés,

A férfi és a nő tavaly randiztak, és azóta újabb találkozóra nem került sor. A rendőrségi jelentés szerint egy alkalommal a férfi látta a háza biztonsági kameráin, hogy valaki betört hozzá, míg nem volt otthon. A rendőrök Jacquelin-t találták a férfi fürdőkádjában, a nő ház előtt parkoló kocsijából pedig előkerült egy hatalmas kés. Majd később a nő megjelent a férfi munkahelyén, és azt állította, hogy a felesége. Ekkor tartóztatták le. Jaquelin a börtönből adott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy azért küldött ennyi üzenetet, mert rájött, hogy a szerelem egy önzetlen dolog, így nem érdekes, hogy nem kapsz viszonzásul semmit, az a lényeg, hogy te mennyit adsz. És ha egyszer elkezdtél adni, akkor nem bírsz leállni.

"Ne merészelj elhagyni... Akkor meg foglak ölni. Nem akarok gyilkos lenni!"

Ez csak egy a fenyegetések közül, amikkel kapcsolatban azt mondta, sajnos a szerelemben nem minden tökéletes. Úgy érezte, a férfiban megtalálta a lelkitársát, és össze fognak házasodni, ahogy mindenki más teszi - ám végül sajnos nem ez történt. Hozzátette, hogy aki szerint furcsa, amit csinált, az nem tudja, milyen az önzetlen szerelem.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Világháborús üzenetet küldött Amerika

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

Figyelmeztet a jós: még ma megtörténik az elképzelhetetlen

BIZARR

Előkerült egy 55 évvel ezelőtt írt cetli a kanapé mögül, felfedte a jövő titkait

BIZARR

Figyelmeztet az élő Nostradamus: hamarosan új fenyegetéssel kell szembenéznünk

BIZARR

Dermesztő jóslattal ált elő az élő Nostradamus: ez vár ránk még idén

BIZARR

Kővé dermedt a pár, a nagypapa hamvai mellett mozdult meg egy szobor

BIZARR

Az iskolában robbant a kéj, diákot csábított el a szexéhes tanár

BIZARR

El kellett távolítani a dögös influenszer fenekét, álomtest helyett szenvedést kapott a plasztikai sebésztől

BIZARR

Durva baki a híradóban: Napfogyatkozás helyett férfi nemi szerv került élő adásba