Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.04.18.

Anyaszült meztelenül jógázott a zsúfolt sétálóutcában ez a bátor nő!

Mindösszesen egy vékony festékréteg takarta a fiatal lány testét a nagyvárosi forgatag kellõs közepén.

Szerző Gaál József

A jóga művészetét profi szinten művelők szerint semmi kivetnivaló sincs abban ha az ember meztelenül végzi el a nyakatekert gyakorlatokat. Sőt, vannak, akik egyenesen azt vallják, hogy a jóga test- és lélekfelszabadító hatása csak akkor hozza meg a várt eredményt, ha pucéran állunk neki ennek a különleges sportnak.

Egy fiatal amerikai egyetemista, lány Ali is hasonlóképpen gondolkodik, azzal az aprócska különbséggel, hogy ő nemrég Baltimore utcáira vitte a meztelen jógát!

A tanulmányai mellett jóga oktatóként tevékenykedő egyetemista Ali persze nem teljesen meztelenül vetette bele magát a Baltimore-i kikötő forgatagába. Egy aprócska tangabugyit, két mellbimbótapaszt és egy vékonyka festékréteget azért viselt. Az utóbbi érdekessége, hogy a mellkasára egy olyan sportmelltartót, a lábaira pedig egy olyan élethű leggingset festett egy profi testfestő, hogy álruhadarabokat azok sem vették észre, akik percekig bámulták Ali rendhagyó szabadtéri jógáját.

Ha nem mondjátok, észre se veszem, hogy ez a lány teljesen meztelen. Hihetetlen!

- fogalmazott egy járókelő, akinek csak hosszas bámészkodás után árulták el, hogy Ali valójában meztelenül parádézik az amerikai nagyváros zsúfolt sétálóutcáján.

 

Szerző Gaál József

Ez is érdekelhet

origo.hu

Budapesti luxusüzlet-rablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Mondjanak értem egy imát" - Daganatos a gyászoló Edina, aki már két gyermekét is eltemette

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

Figyelmeztet a jós: még ma megtörténik az elképzelhetetlen

BIZARR

Előkerült egy 55 évvel ezelőtt írt cetli a kanapé mögül, felfedte a jövő titkait

BIZARR

Figyelmeztet az élő Nostradamus: hamarosan új fenyegetéssel kell szembenéznünk

BIZARR

Dermesztő jóslattal ált elő az élő Nostradamus: ez vár ránk még idén

BIZARR

Kővé dermedt a pár, a nagypapa hamvai mellett mozdult meg egy szobor

BIZARR

Az iskolában robbant a kéj, diákot csábított el a szexéhes tanár

BIZARR

El kellett távolítani a dögös influenszer fenekét, álomtest helyett szenvedést kapott a plasztikai sebésztől

BIZARR

Durva baki a híradóban: Napfogyatkozás helyett férfi nemi szerv került élő adásba