Létrehozva: 2018.06.11.

Bizarr műtéttel segítettek a vagina nélkül született csodaszép lányon

Megdöbbentette a közvéleményt a mûtét, sokan elborzadtak; a tudományos világ pedig izgatottan várja a fejleményeket. Ha mûködik a dolog, ez a beavatkozás valódi áttörést jelent!

Bizarr operációval segítettek egy fiatal brazil nőn, aki egy nagyon ritka rendellenesség miatt vagina nélkül született. Ugyan minden belső nemi szerve kifejlődött, mire tinédzser lett, és menstruációs fájdalmakat is tapasztalt, de vérzése soha életében nem volt. Amikor vizsgálatoknak vetették alá, kiderült, hogy egyáltalán nincsen hüvelye. Ezért huszonhárom éves koráig soha nem tapasztalta meg, milyen a szeretkezés. Majd egy új eljárás megváltoztatta az életét.

A műtét egyedülálló a világon: halbőr segítségével készítették el a fiatal nő vagináját. A tilápia hal bőre ugyanis az emberi szövetekkel találkozva úgy viselkedik, mint az őssejtek: a szövetek elnyelik, és emberi sejtek termelődnek a segítségével. Természetesen a műtét előtt a halbőrt tökéletesen sterilizálták, és eltávolították a pikkelyeket.

A huszonhárom éves Jucilene Marinho életét teljesen megváltoztatta a műtét, azt mondta, végre valódi nőnek érzi magát. Amikor kiderült, hogy nincs hüvelye, rengeteget sírt, és mély depresszióba esett: attól félt, soha nem lesz boldog párkapcsolata. A műtétet követő lábadozás után végre megtapasztalta, milyen a szerelmeskedés, és azóta is boldog, kiegyensúlyozott kapcsolatban van 24 éves párjával. Azt elfogadta, hogy nem lehet saját gyereke, de végre teljes, boldog életet élhet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

„Érzem a jelenlétét” - Démonnal küzd egy veszprémi anya, riasztó, miket művel a lény

BIZARR

József szelleme megkereste a Széchenyi-díjas mágust - Videó

BIZARR

Kitálalt a jövőlátó: közelebb van a III. világháború, mint bárki hinné

BIZARR

Nem semmi! Így néznek ki a földönkívüliek az AI szerint - fotók

BIZARR

„Földönkívüli szúnyogok” – Rejtélyes füstkarika okozott pánikot - Videó

BIZARR

„Mi a franc ez?” - Rejtélyes UFO jelent meg az ukránok felett - Fotó

BIZARR

Halálra rémült az apuka: hátborzongató, mi nyúlt be a kisfia ágyába

BIZARR

Mike Tyson 1995-ös mérkőzésének felvétele bizonyíték az időutazásra