Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.02.02.

Hajmeresztő: egy kisfiú péniszéből olyan játékot halásztak ki, hogy el sem hiszed!

Döbbenten és tanácstalanul álltak az orvosok a látottak elõtt.

Szegény kisfiú csak kísérletezgetni és játszani szeretett volna, de nem egészen volt tisztában azzal, mennyire veszélyes, amit művel.

A kínai, 12 éves kisfiú azzal vitték be a gyerekkórházba, hogy rosszul érzi magát, és hogy játék közben néhány "idegen tárgy került a testébe". Ennél többet a szülők sem igazán tudtak a történtekről, mert a gyerek utólag már szégyellte bevallani, hogy mit csinált. Az orvosok viszont egészen megdöbbentek, amikor műtét során meglátták, hogy mi is történt.

Jönnek a részletek fotókkal! LAPOZZ!


A műtét során az orvosok 39 darab mágneses golyót távolítottak el a kisfiú péniszéből. Ezek erősen egymáshoz tapadva lénygében láncot képeztek, ami pedig igazán kellemetlen volt: hogy a lánc U alakba rendeződött.

Szerencsére sikerült eltávolítani a tárgyakat, bár nem volt könnyű, hiszen mágnesességük miatt erősen tapadtak egymáshoz. Viszont a gyerek szerencsére most már lábadozik, és képes önállóan pisilni is.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

Figyelmeztet a jós: még ma megtörténik az elképzelhetetlen

BIZARR

Előkerült egy 55 évvel ezelőtt írt cetli a kanapé mögül, felfedte a jövő titkait

BIZARR

Figyelmeztet az élő Nostradamus: hamarosan új fenyegetéssel kell szembenéznünk

BIZARR

Dermesztő jóslattal ált elő az élő Nostradamus: ez vár ránk még idén

BIZARR

Kővé dermedt a pár, a nagypapa hamvai mellett mozdult meg egy szobor

BIZARR

Az iskolában robbant a kéj, diákot csábított el a szexéhes tanár

BIZARR

El kellett távolítani a dögös influenszer fenekét, álomtest helyett szenvedést kapott a plasztikai sebésztől

BIZARR

Durva baki a híradóban: Napfogyatkozás helyett férfi nemi szerv került élő adásba