Létrehozva: 2016.06.17.

Különös tárgy száguldott elő a felhőkből egy drón kamerája előtt!

Szokatlan dolog kavarta fel nemrég az ufóvadászok közösségét. A vélemények megoszlanak arról, hogy valóban köze van-e hozzá az idegeneknek. Az észlelés módja és helye mindenesetre roppant érdekes.

Az eset egy drónnal történt, ami természetesen kamerával volt felszerelve. Tulajdonosa, egy hobbifotós, az amerikai Wisconsin államból, megreptette, hogy egy közelgő vihar felhőit közelebbről is felvehesse. Ami ezután történt, arra még ő sem számított.

Két alkalommal is kis méretű, fénylő tárgy száguldott el a drón közelében. Az egyik ráadásul egy felhőből érkezett, és hihetetlen sebességgel húzott el a repülőkamera mellett.

Az ufológusok szerint biztos, hogy nem idegen jármű volt, mert ahhoz túl aprónak tűnik a felvételen. Viszont madár sem lehetett, mert ahhoz meg túl gyorsnak és túl fényesnek tűnt.

A felvétel készítőjének olyan érzése támadt, mintha valami vagy valaki direkt vette volna célba a drónt. Először egy golflabdára gyanakodott, amit a földről ütöttek el, de végül ezt elvetette, mert ilyesmihez túl magasan volt a kamera. Inkább valamilyen fura élőlényre tippelt, amit eddig még nem fedezett fel senki.

Az ufóvadászok szerint viszont nem lehettek földi eredetű tárgyak. De lövedékek sem, mert ha az idegenek célba vesznek valamit, akkor azt el is találják. Inkább apró, szondaszerű szerkezeteknek vélik őket, amelyekkel az álcázott repülő csészealjak mérik fel a környezetüket. Néhány ilyen szonda pillanatok alatt hatalmas területről képes átfogó képet közvetíteni az anyahajóba.

Wisconsin államban egyébként nem számít ritkaságnak fénylő, gömbszerű ufók észlelése. Minden évben látnak valami hasonlót...

Az internet pedig, mióta drónokkal is lehet videózni, tele van hasonló észlelésekkel. Ez például tavaly készült:

Persze könnyen lehet, hogy igen egyszerű magyarázata van a dolognak, amire eddig még senki sem gondolt. De amíg eszébe nem jut valakinek, addig is meg kell elégednünk a fenti magyarázatok valamelyikével...

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 20-26.: Nehézségeket jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Ennek a 4 csillagjegynek pénzt és bőséget hoz a Bika hava

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

„Az idegenek lilák és nem zöldek” – állítja egy új tanulmány

BIZARR

Figyelmeztet a jós: még ma megtörténik az elképzelhetetlen

BIZARR

Előkerült egy 55 évvel ezelőtt írt cetli a kanapé mögül, felfedte a jövő titkait

BIZARR

Figyelmeztet az élő Nostradamus: hamarosan új fenyegetéssel kell szembenéznünk

BIZARR

Dermesztő jóslattal ált elő az élő Nostradamus: ez vár ránk még idén

BIZARR

Kővé dermedt a pár, a nagypapa hamvai mellett mozdult meg egy szobor

BIZARR

Az iskolában robbant a kéj, diákot csábított el a szexéhes tanár

BIZARR

El kellett távolítani a dögös influenszer fenekét, álomtest helyett szenvedést kapott a plasztikai sebésztől