Létrehozva: 2015.08.04.

Napi 28 Red Bullt ivott: megvakult!

Erõs a gyanú, hogy mindhárom gyerekét is energiaitalon tartotta a Red Bull függõ anya. Õ maga brutálisan elhízott és megvakult, most a kínok kínját állja ki, hogy lefogyjon, visszanyerje látását és el tudja látni a családját.

Szerző Ómolnár Donát

A háromgyerekes Lana Lupari éveken keresztül napi 28 palack energiaitallal bombázta a szervezetét. Évente körülbelül 3 millió forintnak megfelelő fontot költött a szenvedélyére. Õrült életmódja és igénytelensége hátterében valószínűleg depresszió húzódott, mivel már évek óta nem volt munkája és három kisgyereke mellett szinte egyáltalán nem ápolt emberi kapcsolatokat.

„Koffeinbombákon éltem és csak este ettem rendesen, akkor is inkább valami gyorskaját, általában tésztát.”

„Az utóbbi időben sokat fájt a fejem, de nem törődtem vele. Inkább bekaptam 1-2 fájdalomcsillapítót.”

 

A Red Bull-függő nő szervezete nem sokáig bírta ezt az iszonyatos terhelést. 26 éves volt, amikor egy nap elájult és már csak az intenzív osztályon tért magához. Viszont nem látott semmit, mivel az agyát ért ödémától megvakult.

- írja a DailyMail.

Az orvosok koponyaüregi nyomásfokozódást diagnosztizáltak a nőnél. Ez a tünet általában rákos daganat vagy belső vérzés hatására szokott bekövetkezni. Az orvosok alig hitték el, hogy energiaital túlzott mértékű fogyasztása is produkálhatja ezeket a tüneteket, illetve ezek következményeként a látásvesztést.

Miután Lana magához tért a kórházban, első dolga volt, hogy energiaital után kiáltson. De azzal kellett szembesülnie, hogyha azonnal nem változtat étrendjén, csupán napjai lehetnek hátra.

„Függő voltam, de nem gondoltam, hogy bajom lehet belőle”

Az orvosok szigorú diétára és koffeinmentes életmódra fogták a nőt, de csak azzal tudták kecsegtetni, hogy legalább 50 kilót le kellene fogynia ahhoz, hogy visszanyerhesse a látását. A gyerekeket is tüzetes orvosi vizsgálatnak vetik alá, mert félő, hogy anyjuk az egyszerűség kedvéért őket energiaitallal kínált, ha éhesek voltak.

Szerző Ómolnár Donát

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

ripost.hu

Mérleg telihold: ez a 3 csillagjegy most tiszta lappal indulhat

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Interjú a magyar bringással, aki áttekert Dél-Amerikán és gyönyörő videót is készített róla

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

„Érzem a jelenlétét” - Démonnal küzd egy veszprémi anya, riasztó, miket művel a lény

BIZARR

József szelleme megkereste a Széchenyi-díjas mágust - Videó

BIZARR

Kitálalt a jövőlátó: közelebb van a III. világháború, mint bárki hinné

BIZARR

Nem semmi! Így néznek ki a földönkívüliek az AI szerint - fotók

BIZARR

„Földönkívüli szúnyogok” – Rejtélyes füstkarika okozott pánikot - Videó

BIZARR

„Mi a franc ez?” - Rejtélyes UFO jelent meg az ukránok felett - Fotó

BIZARR

Halálra rémült az apuka: hátborzongató, mi nyúlt be a kisfia ágyába

BIZARR

Mike Tyson 1995-ös mérkőzésének felvétele bizonyíték az időutazásra