Létrehozva: 2016.05.16.

Orvosi csoda! Sikerült a péniszátültetés

A bostoni kórházban tizenöt órán át dolgozott az orvos csoport a 64 éves Tomas Manningen, aki heteken belül "használatba veheti" új férfiasságát.

A beavatkozásra a Massachusettsi Közkórházban került sor, és Thomas hamarosan szinte teljes életet élhet. A férfinek 2012-ben egy baleset következményeképpen elrákosodott a nemi szerve, ezért el kellett távolítani. Orvosai szerint akár bizonyos szexuális aktivitásra is képes lehet a jövőben, de az biztos, hogy heteken belül természetes úton vizelhet. A műtét előkészületei három éven át tartottak.

Az elhunyt donor hozzátartozói névtelenséget kértek, de jókívánságaikat fejezték ki az új szervet kapó páciensnek. Amerikában ez volt az első sikeres pénisztranszplantációs beavatkozás, de amint donort találna, megműtik a következő beteget is, akinek egy autóbalesetben égett össze súlyosan a nemi szerve. Tervek szerint azonban ez csak a kezdet, ugyanis az eljárást szeretnék tömegesen alkalmazni háborús veteránokon.

A világon egyébként ez volt a harmadik ilyen jellegű beavatkozás, és a második, amelyik sikerült. Először Kínában hajtottak végre egy műtétet még 2005-ben, de az új szervet végül eltávolították a páciens testéről, mert az nem bírta elviselni lelkileg az új helyzetet. 2014-ben pedig Fokvárosban operáltak meg egy 21 éves férfit, aki egy félresikerült körülmetélés során vesztette el férfiasságát.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Húsvét közeledtével virágba borul az Adria Királynője Horvátországban

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

„Érzem a jelenlétét” - Démonnal küzd egy veszprémi anya, riasztó, miket művel a lény

BIZARR

József szelleme megkereste a Széchenyi-díjas mágust - Videó

BIZARR

Kitálalt a jövőlátó: közelebb van a III. világháború, mint bárki hinné

BIZARR

Nem semmi! Így néznek ki a földönkívüliek az AI szerint - fotók

BIZARR

„Földönkívüli szúnyogok” – Rejtélyes füstkarika okozott pánikot - Videó

BIZARR

„Mi a franc ez?” - Rejtélyes UFO jelent meg az ukránok felett - Fotó

BIZARR

Halálra rémült az apuka: hátborzongató, mi nyúlt be a kisfia ágyába

BIZARR

Mike Tyson 1995-ös mérkőzésének felvétele bizonyíték az időutazásra