Létrehozva: 2016.01.20.

Robban az óvszerbomba: túl nagy lett a bumm

Bõvérû gengszterek azonnal óvszerhez akartak jutni. Gondolták, legegyszerûbb felrobbantani egy óvszerautomatát. Csakhogy a detonáció túl nagyra sikerült.

Három férfi felrobbantott egy óvszer automatát Németországban, a Holland határ közelében. Mivel azonban nem igazán járatosak a pirotechnikában, kissé túlméretezték a bombát. Ráadásul magát az automatát meg sem próbálták szétfeszíteni az eredeti helyén, inkább lekapták a falról, nekiestek egy hegesztő pisztollyal. Mivel nem vezetett eredményre, komolyabb cucchoz nyúltak. És egy hegesztő autó platóján felrobbantották az óvszerautomatát. A súlyos fémdoboz ezer elé szakadt. Az egyik rablót épp a fején találta el egy repülő alkatrész, ezért a társai azonnal a közeli kórházba vitték. Azt hazudták, barátjuk lesett a lépcsőről és az esés közben szerezte a sérülést." A kórház dolgozói persze azonnal értesített minket, de mire odaértünk, az egyik rabló meghalt" – mondja Schoppingen rendőrfőnöke. Társuk halála nagyon megrázta a bűnözőket, ezért a rendőrségen rögtön elmondták az igazságot. Kimentünk a parkolóba, azonnal rátaláltunk az autóra, ami televolt különböző színű és ízű kondomokkal.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nézegessen Magyar Péter mellett tüntetőket!

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

„Érzem a jelenlétét” - Démonnal küzd egy veszprémi anya, riasztó, miket művel a lény

BIZARR

József szelleme megkereste a Széchenyi-díjas mágust - Videó

BIZARR

Kitálalt a jövőlátó: közelebb van a III. világháború, mint bárki hinné

BIZARR

Nem semmi! Így néznek ki a földönkívüliek az AI szerint - fotók

BIZARR

„Földönkívüli szúnyogok” – Rejtélyes füstkarika okozott pánikot - Videó

BIZARR

„Mi a franc ez?” - Rejtélyes UFO jelent meg az ukránok felett - Fotó

BIZARR

Halálra rémült az apuka: hátborzongató, mi nyúlt be a kisfia ágyába

BIZARR

Mike Tyson 1995-ös mérkőzésének felvétele bizonyíték az időutazásra